Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Az egyes szakterületeket az általános fejlesztéspolitikai, területfejlesztési gyakorlat, az európai uniós források felhasználása hatásosságának áttekintése foglalja egyfajta keretbe.
„Nekünk Európa történelmi önazonosságunk kérdése”. 20 éve hazánk európai uniós csatlakozásával kapcsolatban hangzott el ez az állítás, és aztán még sok hasonló, különböző politikai irányultságú, európai elkötelezettségű, vezető magyar politikusoktól,
A rendszerváltoztatás 20 évvel azelőtt kezdődött, hogy beléptünk az Európai Unióba, és a mai napig tart. 40 évnek, két nemzedéknek, aktív együttélésben mintegy hat generáció akaratának elégnek kellett volna lenni ahhoz, hogy a Vitányi Iván szociológus tudós által többször megfogalmazott „félfeudális” ország, amelyik Európa félperifériáján történelmi győzelmet aratott, kilépjen végre „kompország” mivoltából, és világos stratégiával megkezdje felzárkózását Európához.
Hát, nem biztos, hogy ez sikerült. Még most sem.
Az elmúlt 20 évben az Unió támogatásával mintegy félmillió projekt valósult meg, több mint 23 ezer milliárd forintértékben (ez a korszak összes beruházásának majdnem 50%-a), és bár valamennyi társadalmi-gazdasági mutató javult, felzárkózásunk többször megakadt. Gyenge közepes az átlaghoz képest. Míg a 2004-ben és azután csatlakozott országok az Unió átlagához GDP-ben mérve 30 és 70% közötti mértékben,
addig Magyarország mindössze 16 százalékponttal közelített: az uniós átlag 61%-áról 77re, míg például a magasabb szintről induló Csehország is 19% százalékponttal, 91%-ra közelítette meg az átlagot.
A gyors felzárkózás érdekében többféle stratégia, különböző tervek készültek. Bár a politikusok megítélése szerint azok ellentmondtak egymásnak, lényegüket tekintve, más-más hangsúllyal ugyan, de inkább gazdagították, kiegészítették a célokat, a bejárható utakat.
Az unió által kért „Átfogó” Fejlesztési Terv, a Széchenyi Tervek, az első és a második Nemzeti Fejlesztési Terv, az arra épülő, 2005-ben az Országgyűlés által hatásos többséggel elfogadott Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció három fő területen jelölte meg világosan a legfontosabb stratégiai irányokat. Ezek „hívószavai” a következők voltak:
- versenyképesség: biztosítva az értékteremtés feltételeit mind a társadalom, mind a gazdaság, mind a tudomány és a kultúra képviselőinek;
- igazságosság: erősítve az országon belül a társadalmi, gazdasági és területi kohéziót;
- biztonság: a fenntartható fejlődés esélyét teremtve meg Magyarország jelen és jövő generációi számára egyaránt.
Nem haszontalan a mai válságoktól űzött, belső ellentmondásaink által szabdalt világunkban felidézni, hogy hazánk társadalmi átalakulása érdekében a stratégia szintjén két mindenek felett álló célban született egyetértés: a kultúra és a biztonság, mint az emberi lét alapvető, immanens igényének fokozatos kiteljesítése.
Európai csatlakozásunk jelentette az első húsz év demokratikus szándékainak beteljesülését. Majd Európa a folyamatosan épülő, a változó világot befolyásoló, gazdagító jogrendje teremtette meg az egyének, kisebb és nagyobb közösségeink szuverenitását védő mechanizmusait, így biztonságunkat.
Európa „európaiságának” védelme, a közös értékek már igen előkelő helyen: az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében megjelennek. Az európai polgárok érdekeit megjelenítő-szolgáló Európai Parlament által ma szorgalmazott értékmentő folyamatban a jogrend, az egyéni szuverenitás védelme mellett a gazdasági versenyképesség, az innováció, a digitális átállás, a munkahelyek és a szociális ellátás védelme, a fenntarthatóság emelkedik ki. Magyarország számára a Nemzeti Fejlesztési Terv már 2004-ben hasonlóan fogalmazta meg a fő fejlesztési irányokat.
Az Európai Unió egységes érdekeit kifejező döntéseket az egyes szakminiszterek tanácsainak, esetenként pedig magának az állam- vagy kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak a vitái érlelik ki. A döntések kompromisszumos alapját a Bizottság (azaz a mai politikai zsargonban „Brüsszel”) terjeszti elő. A Bizottság a stratégiai kérdések változatos kidolgozásával a mértékek megfogalmazója. Előkészít, egyeztet, végrehajt, ellenőriz, a világ változásainak, az igényeknek ismerője, a lehetőségeket kínálja fel a döntéshozók számára. Munkája sokkal pozitívabb, mint ahogy azt a média tálalja.
A 2000-ben megfogalmazott Lisszaboni, majd az azt követő, 2010-ben elfogadott Európa 2020 Stratégia céljai és a megvalósításukat szolgáló – valljuk be: eléggé korlátozott – pénzügyi eszközök a két évtized során sokat változtak, az „elosztó” típusú mechanizmusoktól a piaci megfelelőségig, majd a válságok hatására a vissza nem térítendő támogatásoktól a hitelkonstrukciókig. Az EU és a tagállamok gazdaságpolitikai törekvéseinek összehangolására kidolgozott ún. európai szemeszter koordinációs mechanizmusa az EU2020-as stratégia célkitűzéseit szem előtt tartva a stabilitást is szolgálja, a sokféleségben az egységes akarat, gyakorlat és a kölcsönös bizalom irányába erősödött.
Európa jogrendjének fokozatos átvétele, az uniós források örömteli, közel 100 százalékos felhasználása azonban bármennyire is hatékony volt, és jobban élünk, mint 20 éve, hatásosságában alatta maradt saját igényeinknek, lehetőségeinknek, és a velünk együtt, majd később csatlakozott országokhoz képest is lemaradásban vagyunk. Sajnos – és ez a rosszabb – nemcsak a GDP mutatójával mérve, hanem az életkörülményeket, az infrastruktúrát, az innovációs kapacitást, a komplex fenntarthatósági szemléletet tükröző környezeti, társadalmi, területi-települési fejlettségi mutatókban által kifejezett valóságban is.
A terület- és településfejlődés/-fejlesztés egyszerre biztosítja a gazdaság működésének feltételrendszerét, a felkészült munkaerőt, az infrastruktúrát, a környezeti értékeket, és a társadalmi fejlődés alapkövetelményeit, mint a kulturális, oktatási, egészségügyi stb. szolgáltatásokat, a közösségi lét, az önrendelkezés intézményeit, mindezek harmóniáját. Az emberekbe, a gazdaságba, a környezetbe történő befektetések tényleges hatásossága a terület- és településfejlődésen mérhető le. Ott érhető tetten a tevékenységek szinergiája, ami az eredményesség fokmérője.
Az elmúlt két évtized hazai kohéziós politikáját értékelők szerint a regionális különbségek nem csökkentek érdemben: már a fejlettebb magyar régiók is lemaradtak a közép-európai társaik mögött. A legkevésbé fejlett 20 európai régió között négy magyarországi található.
Ennek egyik oka, hogy az ágazati szakpolitikák nem veszik kellőképpen figyelembe a területi szempontokat. Versenyképességünk lemaradásának másik oka, hogy az uniós forrásokból kevés jutott a tudásalapú ágazatokba (mint ahogyan a kiemelt állami támogatásban részesülő megaberuházások is általában elkerülték őket). Az egy lakosra jutó magyarországi innovációs ráfordítás – az Eurostat szerint – az osztrák értéknek 18, az EU átlagának 35%-a.
A gyenge eredmények részben elhibázott politikai döntések következménye, ami intézményeink rendszerszintű hiányosságaira vezethetők vissza. Az „érték, érdek, mérték” hármas összefüggése nem, vagy csak a felületen érvényesült az elmúlt húsz évben.
Az egyik legfőbb gond, hogy hiányzik az integrált tudásbázis.
Az Európai Unió által megfogalmazott stratégiák, a hozzájuk tartozó, a támogatáspolitikát is alapjaiban meghatározó iránymutatások szétaprózottak, ágazati jellegűek, a pénz elköltésére fókuszálnak. A válságok hatására már nehezen követhető prioritásokat eltérően értelmezik európai és hazai szinten; ennek következtében a gazdasági, társadalmi, de különösen a területi összefüggések kidolgozatlanok, a folyamatok vagy feltáratlanok, vagy nem ismertek a politikai döntéshozók előtt (vagy ha mégis, akkor – és ez a legrosszabb – eltorzítva tárják őket a közvélemény elé). A döntések ezért szubjektívvé válnak, hatásvizsgálatuk elmarad, a politikai értékrend felülről irányított, vitamentes; ha mégis van vita, az leginkább politikai jellegű, és többnyire nem épít, hanem rombol.
Van egy üdítő kivétel: az ez év elején megalakult Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium feladat- és hatáskörének komplexitása, a terület- és településtudomány értékeinek átvétele. Sikerének azonban az a feltétele, hogy jogi és pénzügyi eszközrendszere kiteljesedjék, a települési közigazgatás, közszolgáltatások területén át tudjon törni állami monopóliumokon. Úgy menjen végbe a decentralizáció, hogy közben erősödjék a területfejlesztés koordinatív jellege. Ha más, hasonlóan szerves összetételű államigazgatási szervek is létre tudnának jönni (például a környezetvédelem, a környezetgazdaság, a fenntartható fejlődés értékeinek őrzésére), és olyan demokratikus intézmények is megerősödhetnének, melyek lehetővé tennék a döntési folyamatokban a társadalmi részvételt, akkor új arányok alakulhatnának ki a költségvetés tervezésekor is. Biztosítani lehetne egy olyan aranyszabály, olyan arány elfogadását a költségvetésben, ami – a hosszú távú célokat előtérbe helyezve, indokolhat nagyobb költségvetési hiányt – és szinkronizálná a területi-települési szinergiák, az egészséges, művelt, aktív, összetartó társadalom erősödésének forrásait, az innováció, az oktatás-képzés, az egészségügy megnövelt forrásait, az infrastruktúra fejlesztési igényeivel, a környezeti fenntarthatóság és a gazdasági fejlődés érdekeivel.
A „20 éve az Európai Unióban és a jövőnk” összefoglaló címen futó rendezvénysorozat csak egyetlen eleme a hazai fejlesztéspolitika elemzésének, amely kiegészíti és a szakmai közönség körében népszerűsíti a tudományos feltáró munkákat, de a szakpolitikai mélységben megfogalmazott állítások olyan trendeket vázolnak fel, amelyeket a politikai szférának ismernie kell, és megérdemelnék, hogy a döntési folyamatokban figyelembe is vegyék őket.
Címlapkép: 2004. május 1-jén 9 másik állam mellett Magyarország is tagja lett az Európai Uniónak. Romano Prodi, az EB elnöke, Pat Cox, az EP elnöke, valamint a kibővített EU állam- és kormányfői – köztük Medgyessy Péter magyar miniszterelnök is – Dublinba utaztak a bővítés hivatalos ünnepségére, az EU-elnökséget betöltő Írországba. A fotó forrása: EU.
