Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
A szociális és foglalkoztatáspolitika az Európai Unióban nagyrészt tagállami kompetenciába tartozik. A szabályozó és a koordináló funkció megosztott hatáskörben van, azonban a költségvetési vonzatú elosztó funkció, azaz a szociális ellátások kialakítása és finanszírozása kizárólagos tagállami hatáskör.
A közösségi szociálpolitika, a magyar szóhasználattól eltérően, döntően a munkavégzés körülményeivel kapcsolatos – munkaviszony, munkaidő, egyenlő bánásmód, munkahelyi biztonság és - egészség stb. témájú – kötelező hatályú minimum-szabályokat tartalmaz. Kezdetben ezek a versenyfeltételek kiegyenlítését, a gazdasági integráció előmozdítását, illetve a munkaerő szabad mozgását szolgálták. A későbbi jogszabályok azonban már inkább a piaci verseny veszteseit segítő, avagy az új kihívásokra reflektáló szociálpolitikát erősítik.
Olyan célokat is szolgálnak, mint a szociális igazságosság, a foglalkoztatás növelése, a szegénység elleni küzdelem.
Az egyre sokrétűbbé vált közösségi szociálpolitika egyre változatosabb szabályozást generált. Míg a legtöbb kérdésben kötelező jogszabályok, főként rugalmasabb irányelvek, más témákban pedig egy az egyben végrehajtandó rendeletek születtek, addig számos újabb szakpolitikát „puha”, ajánlás jellegű politikai dokumentumokkal harmonizálja a közösség. A kötelező és nem kötelező eszközök között speciális helyet foglal el az ún. nyitott koordinációs rendszer, amely a tagállami hatáskört meghagyva a nemzeti szakpolitikák közelítését segíti elő közös stratégiai célok szerint, a végrehajtásukat szolgáló nemzeti akciótervek közös értékelésével. A tagállami hatáskörbe tartozó foglalkoztatáspolitika területén 1997-ben bevezetett nyitott koordináció napjainkra további szociális szakpolitikákra is kiterjedt.
Magyarország a 2004. évi csatlakozásáig a fentiekben vázolt, szociális fejezetként feladatként kapott összes hatályos közösségi vívmányt, bőven több mint 100 jogtárgyat - irányelvet, rendeletet, határozatot, ajánlást, következtetést – átvett (egy egészségügyi jellegű irányelv kivételével). A szakmailag illetékes kormányzati szervek és intézmények pilot módon bekapcsolódtak foglalkoztatáspolitika terén, valamint a társadalmi befogadás témájában működő nyitott koordinációs mechanizmusba. A közösségi jog hazai alkalmazásához szükséges – munkaügyi, munkavédelmi, munkaegészségügyi stb. – intézmények többsége évek óta működött, az új szervezetek – például Egyenlő Bánásmód Hatóság – létrehozása megtörtént. A kormányzati szervek, az érintett intézmények, az önkormányzatok, a szociális partnerek stb. felkészítése a legkülönbözőbb szervezésben, hazai és külföldi szakértők bevonásával éveken át zajlott.
Kiemelt hangsúlyt kapott az állampolgárok, a lakosság felkészítése is, különös tekintettel az irreális várakozások kezelésére. A szociális fejezethez is bőven fűződtek illúziók. Többnyire komoly csalódás fogadta a szakértők tájékoztatását, miszerint a közösségi szociálpolitika révén azonnali, látványos változás nem várható, a csatlakozás másnapján nem fog az élet jobbra fordulni. A munkavégzés körülményeiben azért nem, mert a joganyag többsége már jóval korábban beépült a hazai szabályozásba, az életkörülményekben pedig azért nem, mert a tagállami hatáskörbe tartozó munkajövedelmek, keresetek, szociális juttatások stb. növekedése csak hosszabb távon, a gazdasági felzárkózás mentén, a nemzeti hatáskörben hozott döntések szerint remélhető.
Bizonyos fokú csalódást élhettek meg az uniós egyeztetésekbe, jogalkotásba bekapcsolódó szakértők is. Felkészültségük ellenére nehézkesnek, alacsony hatásfokúnak, hosszadalmasnak találhatták a tárgyalásokat – amelyek valóban ilyenek is voltak, már csak a megnövekedett résztvevői létszám miatt is. Szociális területen speciális gondot jelentett a tagállami rendszerek sokszínűsége, az azonos nyelvhasználat mögötti eltérő tartalmak sokasága, amelyek kiismerése hosszú tanulást igényelt.
A 2000-es évek közepétől lelassuló szociális jogalkotást a résztvevői létszám bővülésénél is erősebben befolyásolhatta a tagállamok politikai összetételének konzervatív fordulata. A globalizáció nyomására előtérbe kerültek a tagállami sokféleségre reflektáló, komplex, sok tényezős, sok szereplős, főként puha eszközökkel operáló stratégiai programok, amelyek a versenyképesség javítása célja mellett, a kapcsolódó környezeti, foglalkoztatási és szociális problémákra is koordinált választ kívántak adni.
Ilyen volt a globalizáció kihívásaira választ ígérő Lisszaboni Stratégia, amely azzal a céllal készült, hogy 2010-re az EU a világ legversenyképesebb, tudásalapú gazdaságává váljon, amely több és jobb munkahelyet és szorosabb társadalmi összetartást biztosítva képes a fenntartható gazdasági fejlődésre. A belső piactól a kutatáson, oktatáson át az információs társadalomig ívelő szakpolitikai számos területen koordinálandót tagállami és közösségi intézkedések céljai között a foglalkoztatásnak 22 millió új munkahellyel kellett bővülnie. A gyenge koordinációra és eredményekre rámutató félidős értékelés szerint ebből 2005-ig csupán 6 millió jött létre.
A 2008-ban kirobbant gazdasági válságot követően a 2010-től a Lisszaboni Stratégiánál fókuszáltabb Európa 2020 Stratégia lépett fel az Európai Unió pozícióját megerősítő komplex válasz ígéretével. Az intelligens, fenntartható és befogadó gazdasági fejlődés célját a tagállamok 7 kiemelt (az innovációtól az energiapolitikán át az oktatásig, a szegénység elleni fellépésig terjedő) kezdeményezés keretei között, 5 konkrét cél mentén vállalták elérni. Ezekből kettő a szociálpolitika területéhez kapcsolódott; 10 év alatt a foglalkoztatási rátát 69-ról 75%-ra kellett emelni, a szegénységi küszöb alatt élők számát pedig 20 millióval tervezték csökkenteni. A stratégiát a nyitott koordináció logikáját követő az Európai Szemeszter keretében hajtották végre a tagállamok, éves jelentések, értékelések, ajánlások, nemzeti reformprogramok szerint.
2014 őszén, az euroválságból kilábaló Európának kompenzálásképpen a Bizottság több szociális Európát ígért: az évtized végéig „szociális AAA minősítést” akartak elérni.
Újra születtek az új kihívásokra reflektáló fontos jogszabályok, mint pl. a kiszámítható munkafeltételekről, avagy a rákkeltő anyagokkal szembeni védelemről szóló irányelv, az Európai Munkaügyi Hatóságot létrehozó rendelet, az Ifjúsági Garancia program a fiatal munkanélküliek megsegítésére, s még sorolhatnánk.
A 3A minősítés stratégiai fontosságú lépéseként 2017-ben a tagállamok vezetői elfogadták Szociális Jogok Európai Pillérét. Ez a proklamáció három átfogó területen 20 alapelv szerint további jogokat és hatékonyabb jogérvényesítést ígér az európaiaknak, melyek megvalósulását egy 14 mutatóból álló szociális eredménytábla követi. Az átfogó témák az esélyegyenlőség és munkavállalási jog, a tisztességes munkafeltételek, valamint a szociális védelem és társadalmi befogadás. A 2021-ben Cselekvési Tervvel kiegészített és az Európai Szemeszter eljárási rendjét átvett Szociális Pillér 2030-ig az Unió szociálpolitikai stratégiáját valósítja meg, többek között a foglalkoztatás 78%-os célja, szegénységben élők 15 millió fővel csökkentése, s a felnőttoktatásban évente résztvevők 60%-os célja szerint. A Szociális Pillérhez olyan fontos új irányelvek elfogadása is kapcsolódik, mint a platform munka szabályozása, az európai minimálbérről szóló irányelv, vagy a Covid idején a csökkentett munkaidős foglalkoztatás pénzügyi támogatása.
A közösségi szociálpolitika elmúlt 20 évének jelentős magyar sikereként a 2011. évi magyar elnökség alatt elfogadott, saját kezdeményezésű Európai roma keretstratégiát szükséges kiemelni. A keretstratégia lényege az egyes nemzeti stratégiák összerendezése oly módon, hogy azonos időben és azonos struktúrájú tartalommal indulhat el a romák részére egy közös európai felzárkóztatási politika. A keretrendszer példátlanul gyors, két hónap alatt történt elfogadtatása a hazai szakértők felkészültsége és elkötelezettsége mellett a témára irányult politikai figyelemnek és az érintett uniós szervek támogatásának volt köszönhető. Mindezek eredményeként közösségi szinten elfogadottá vált az, hogy a romakérdés nem csak tagállami, hanem európai ügy is. A 2020-ig tartó első keretstratégiát a „2020-2030 EU Roma Stratégiai Keret egyenlőség, befogadás, részvétel elősegítésére” váltotta fel.
Címlapkép forrása: Chris McGrath/Getty Images
