FONTOS A klímasemlegességhez szükség lesz a hidrogénágazat felfutására is
Üzent az SAP az EU-nak: el a kezekkel az AI-tól
Uniós források

Üzent az SAP az EU-nak: el a kezekkel az AI-tól

Portfolio
Christian Klein, az SAP vezérigazgatója figyelmeztette az EU döntéshozóit, hogy ne szabályozzák túl a mesterséges intelligenciát (AI), mert az jelentős versenyhátrányt okozhat Európának az Egyesült Államokkal szemben.

Klein a Financial Times-nak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a technológia túlszabályozása akadályozná az AI-modellek fejlesztését Európában, miközben az USA-ban lazább szabályok mellett folytatódhatnának a kutatások.

Az SAP, Európa legnagyobb szoftvercége, évente 2 milliárd eurót fektet be AI-fejlesztésekbe, ám ez eltörpül a nagy amerikai tech cégek 100 milliárd dolláros költségvetése mellett.

A német vállalat nem a hatalmas adatközpontokra vagy a legfejlettebb AI-modellekre összpontosít, hanem olyan alkalmazásokra, mint a „Joule” chatbot, amely a cég üzleti folyamatait optimalizálja.

Miközben az SAP részvényeinek árfolyama Klein vezetése alatt rekordmagasságot ért el, a cég német dolgozói elégedetlenségüknek adtak hangot: egy belső felmérés szerint a munkavállalók 51 százaléka hajlandó lenne elhagyni a céget, és csak 38 százalékuk bízik teljesen a vezetésben.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

ChikansPlanet

Robotcsigák műanyagdiétán

Míg a tengeren úszó szemétszigetek és azok környezeti ártalmai gyakran megjelennek a közbeszédben, viszonylag kevés szó esik a tengerbe süllyedő hulladékokról. Pedig

Holdblog

Románia előz? (HOLD After Hours)

Mozaikadásunkban vendégek és gazdaságok előzik egymást, valamint rettegjük az állami segítséget. Vendég: Móricz Dániel és Szabó Zsolt (BDO Corporate Finance Hungary). Jó szórakozást! 0:42

HitelesAndrás

Ismét 400 Forint felett az Euro!

HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ismét 400 Forint felett az Euro! Ahogy az euro ismét átszakította a 400 forintos határt, úgy növekedett a telefonhívások száma, hogy most mi legyen..

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Harapófogóba került a felemelkedő nagyhatalom: ebből nehéz lesz kimászni

Likviditás szakértő - Vezető modellező

Likviditás szakértő - Vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
charles michel