
Friedrich Merz német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken közös sajtótájékoztatón léptek a nyilvánosság elé Brüsszelben, az Európa-nap alkalmából. A frissen hivatalba lépett Merz harmadik munkanapján látogatott el az európai intézményekhez, ahol hangsúlyozta: „hazatér Brüsszelbe, ahol politikai pályája kezdődött, és új minőségében is elkötelezett az európai integráció mélyítése mellett”.
A kancellár világossá tette, hogy Németország vezető szerepet kíván betölteni az Európai Unióban, és az előttünk álló kihívásokat – a versenyképesség helyreállításától az ukrajnai háborúig – csak közösen lehet megoldani.
Emlékeztetett Robert Schuman 75 évvel ezelőtti nyilatkozatára, amelyben a francia külügyminiszter az európai integrációt politikai projektként határozta meg, amelynek célja a történelmi ellentétek felszámolása volt. Merz szerint ma ennek a gondolatnak a továbbvitele az EU egységes piacának megerősítése.
Merz külön kiemelte az európai ipar versenyképességének ügyét, amelyet a következő évek központi feladatának nevezett. Mint mondta,
meg kell szabadítani az európai ipart a túlburjánzó szabályozásoktól, és ebben Németország aktív partner lesz.
Konkrét példaként említette a CS3D irányelvet, amely az ellátási láncok európai szabályozását írja elő, és amelynek alapján született német törvényt Berlin visszavonja. Szükségesnek nevezte a tőkepiaci unió előmozdítását is, és megerősítette, hogy
egyetért Emmanuel Macron francia elnökkel abban, hogy Európa túl sokat beszél a felelősségről, és túl keveset a tőkeintegrációról.
A kancellár kitért az amerikai kapcsolatokra is. Elmondta, hogy előző este hosszú telefonbeszélgetést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel, melynek fő témái Ukrajna és a transzatlanti kereskedelem voltak. Merz támogatja Trump kezdeményezését, amely 30 napos tűzszünetet sürget Ukrajnában. Mint mondta, ez „próbatétel lesz arra nézve, hogy Putyin mennyire veszi komolyan a béketörekvéseket”, és világossá tette: „a labda Moszkva térfelén van – és sehol máshol”.
A kereskedelempolitikában Merz a Mercosur-megállapodás gyors ratifikálása mellett foglalt állást, ugyanakkor figyelmeztetett: az Egyesült Államok nem választhatja ki tetszés szerint az EU egyes tagállamait kétoldalú megállapodásokhoz.
Mi mindannyian az EU tagjai vagyunk, és a kereskedelmi hatáskör teljes egészében az Európai Bizottsághoz került. Tehát nem Németország, nem Lengyelország, hanem Európa a következő tárgyalópartner
– mondta.
Von der Leyen megerősítette, hogy az EU kész a kölcsönös vámmentesség bevezetésére az ipari termékekre az Egyesült Államokkal szemben. Hozzátette azonban, hogy amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre,
minden lehetőség az asztalon marad, beleértve a 95 milliárd eurós kiegyenlítő lista előkészítését is, amely azokat a termékeket tartalmazza, amelyre az EU vet ki bosszúvámokat.
A bizottsági elnök a versenyképességgel kapcsolatban négy prioritást emelt ki:
- az innovációs szakadék felszámolását,
- az energiahálózatokba való beruházást,
- a tőkepiac elmélyítését,
- valamint az adminisztráció egyszerűsítését.
A bürokrácia leépítését célzó omnibusz-csomagokat „kulcsfontosságú eszköznek” nevezte. Arra figyelmeztetett, hogy „nincs energiahiány Európában, de hiányzik a megfelelő tárolási és hálózati kapacitás”.
Mindkét vezető egyetértett abban, hogy Ukrajnát gazdaságilag, katonailag és politikailag is támogatni kell, hogy „erőpozícióban” kerülhessen a béketárgyalásokhoz.
Von der Leyen üdvözölte Merz védelmi kiadások növelésére vonatkozó terveit, és bejelentette, hogy az EU 150 milliárd eurós közös védelmi beruházási programot indít SAFE néven, amely ukrán védelmi ipari fejlesztéseket is finanszírozhat.
Merz úgy fogalmazott: a védelem nem csak pénzkérdés, hanem elsősorban hatékonysági kérdés, amit a három „S” fogalmában összegzett: „simplification, standardization, scaling up” – azaz egyszerűsítés, szabványosítás és méretgazdaságosság. Szerinte ezek nélkül „önmagában a pénz nem elég”.
A migráció kérdésében a kancellár kiállt a német határőrizeti intézkedések mellett, hangsúlyozva, hogy azok összhangban állnak az uniós joggal. Véleménye szerint a menedékkérelmeket nem Németországban kell benyújtani, mivel az nem külső határállam, és egyúttal sürgette az új migrációs paktum gyors végrehajtását. Von der Leyen elismerte, hogy a jelenlegi szabályok hiányosságokkal küzdenek, és az új paktum fogja hosszú távon megoldani ezeket az ellentmondásokat.
Egyúttal bejelentette: az Európai Bizottság 3 milliárd euróval támogatja a migrációs Paktum, a szigorúbb határőrizet megvalósítását.
A sajtó képviselői kérdésére Merz megerősítette, hogy az EU-s közös adósságfelvételnek továbbra is kivételes eszköznek kell maradnia, és a német kormány óvatos lesz ebben a kérdésben. Mint mondta, aggályosnak tartja a globálisan növekvő államadósság-szinteket, és szerinte az uniós szintű eladósodás csak különleges esetekben indokolt.
Nem sodródhatunk egy véget nem érő eladósodási spirálba
– figyelmeztetett.
Zárásként mindketten kiemelték, hogy az Európai Unió támogatottsága rekordmagas szinten van a polgárok körében. „Ez egyszerre kiváltság és felelősség. Az embereket nem érdekli, ki az illetékes – csak azt várják, hogy megoldjuk a problémákat” – mondta Von der Leyen. Merz pedig hangsúlyozta: „Az Európai Unió a béke és a jólét legsikeresebb projektje a kontinensen, és én kancellárként azon leszek, hogy ez így is maradjon.”
Címlapkép forrása: EU
Vége a nagy menetelésnek az USA-ban, 6 napos sorozat szakadt meg az amerikai tőzsdéken
Európában kitartott az emelkedés.
Hetekre vagyunk egy hatalmas polgárháborútól? Veszélyre figyelmeztet az amerikai külügyminiszter
Potenciális összeomlásról, új polgárháborúról beszélt.
Román elnökválasztás: itt a fordulat, Simion nem adja fel, megóvja az eredményt!
Elárulta, korábban miért ismerte el Nicușor Dan győzelmét.
Ungvári találkozó: F–16-os vadászgéppilótákról egyezett meg Ukrajna és Csehország
Az EU-csatlakozási tárgyalásban is segítséget nyújtanak.
Fontos hírt közölt a Wizz Air, sokan örülhetnek
Hosszú távú járatok teljesítésére képes repülőt vettek át.
Kémkedéssel gyanúsítanak egy ukrán férfit, indítványozták a letartóztatását
Megszólalt a Fővárosi Főügyészség.
Rég nem látott szinten jár a forint - Nekifuthat a 400-nak is?
Közben nagy kérdés, mi lesz a dollárral.
Horvátországi ingatlanbefektetés
Az elmúlt hetekben többen is érdeklődtek horvát ingatlanbefektetésről, mivel vagy megtalálták őket a nagyszerű lehetőséggel, vagy ők találtak nagyszerű lehetőségeket az interneten. Sokan
Brüsszel 2025-re elszórja az innovációs milliókat
2025 új lehetőségeket tartogat a kutatás-fejlesztés és innováció területén: az Európai Bizottság több mint 400 új pályázati felhívást tesz közzé a Horizont Európa keretprogramban.
Üzleti rapid randik egy lemaradó-feltörekvő gazdaságban
A korábban gazdasági páriaként kezelt Görögország kezd végre ébredezni évtizedes hibernációjából. A kilátások egyre jobbak, és igazán értékes befektetési célpontokat is lehet találni
Fenntartható-e az észak-afrikai földgázexport?
Észak-Afrika továbbra is meghatározó szereplő lehet a globális földgázpiacon, ha sikeresen lépést tud tartani a növekvő kihívásokkal.
Az osztalék könyvelése és az osztalék adózása - útmutató vállalatoknak
Az osztalékról szóló döntést évente egyszer a beszámoló elfogadásakor lehet meghozni, amikor a társaság legfőbb szerve dönt az osztalék mértékéről, és az osztalék kifizetéséről. A h
A dollár világpénzszerepe alapjaiban kérdőjeleződik meg
Az Egyesült Államok fizetőeszköze manapság egyértelműen a világgazdaság első számú devizája. A dollár központi szerepe azonban a világgazdaság strukturális változásával meginogni láts
Ne vásárolj ingatlant úgy, mint egy zsák krumplit!
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ne vásárolj ingatlant úgy, mint egy zsák krumplit! Az ingatlanvásárlás sokkal komolyabb döntés, mint gondolnánk Miközben egy használt autót alapos
Követett részvények - 2025. május
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Vállalatvezetők a célkeresztben: így védheti meg magát egy jó D&O biztosítással (x)
A munkahelyi mentális jóllét fesztiválja (x)

- Extraprofitadók: megjöttek a kormány legújabb tervei
- Hatalmas adóváltozások jönnek 2026-ban, és ez még nem minden
- Itt a fordulat: ez lehet az első jel arra, hogy megmenekülhet a Föld
- Véget ért az orosz-ukrán béketárgyalás: itt van minden, amit tudni lehet
- Érdekesen takarítanak meg a magyarok: olyat műveltek, mint Európában senki
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Lemond a kormány több száz milliárdról a választások után – Mi történik?
Eltűnik az egyik legfontosabb bevétel?
Lantos Csaba: történelmi hétvége volt a magyar árampiacon, de van még teendő
Az energiaügyi miniszter értékelte Magyarország energiaszuverenitási törekvéseit
Történelmi pofont kapott az USA: fel lehet ebből állni?
A Moody's leértékelése új fejezetet nyithat.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.