Átláthatatlan labirintus: az EU-s elit titkos világa, ahol a szabályok semmit sem érnek

A brüsszeli uniós intézmények világában egyre gyakrabban jelenik meg az elszámoltathatóság hiányának vádja. Henrik Hololei, az Európai Bizottság volt főigazgatója, aki ingyenes katari repülőutakat fogadott el miközben épp egy légi közlekedési megállapodást tárgyalt az Öböl menti ország kormányával, az átláthatatlanság jelképévé vált – írja a Politico hosszú elemzésében.

Bár az Európai Bizottság szerint minden engedélyezve volt – az engedélyt történetesen maga Hololei adta saját magának –, az eset következmények nélkül maradt: Hololei „oldalirányú” karrierváltással tanácsadóként folytatta munkáját.

A közvélemény figyelmét alig keltette fel az ügy, ami a lap szerint jól mutatja a rendszer immunitását a botrányokra.

Miközben az EU rendelkezik ellenőrző szervekkel – ombudsman, uniós ügyészség, parlamenti vizsgálóbizottságok –, ezek jogköre gyakran minimális. Az OLAF legutóbb például megállapította, hogy az Európai Menekültügyi Ügynökségnél vezető beosztásokkal jutalmazták a belső „baráti kör” tagjait, de következménye nem lett az ügynek. Hasonlóképp, a bíróság kimondta, hogy a Bizottságnak nyilvánosságra kellett volna hoznia Ursula von der Leyen és a Pfizer-vezér közti sms-váltást, de az üzenetek egyelőre még titkosak (az uniós végrehajtó testület hivatalosan még mérlegeli az Európai Unió Bíróságának hó eleji ítéletét).

A legsúlyosabb botrányok között tartják számon Martin Selmayr 2018-as, „puccsszerű” kinevezését is az Európai Bizottság főtitkári posztjára.

A pozíció elnyeréséhez különálló eljárást kreáltak számára, és az ügyben négy esetben állapított meg hivatali visszásságot az akkori ombudsman, Emily O’Reilly. A Parlament sem mentes a kritikától: Roberta Metsola elnök testvérét nevezte ki kabinetfőnöknek, miközben az intézmény épp a „katargate” pénzért befolyást vásárló botrány utórezgéseivel küzdött.

A Transparency International és más civil szervezetek szerint az Európai Parlament sem látja el ellenőrző szerepét a Bizottság felett, többek között azért, mert a politikai csoportok védik saját biztosaikat és képviselőiket.

Az etikai normák megszegését sok esetben csak formális szankciók követik, és ezek is gyakran visszakerülnek a bíróságra, ahol megsemmisítik őket – mint Monica Semedo esetében is, akit pszichológiai zaklatással – olyan szándékos és ismételt viselkedés, amely másoknak lelki sérülést okoz – vádoltak meg.

A Politico szerint az elszámoltathatóság hiányának gyökere részben a brüsszeli rendszer komplexitásában rejlik.

A döntéshozatal bonyolult, a szereplők sokfélék, a felelősség elmosódik, miközben a tagállami kormányok számára kényelmes, ha a brüsszeli apparátust bűnbakként használhatják.

A strukturális átláthatatlanságot pedig tovább mélyíti, hogy minden kritika könnyen EU-ellenes támadásnak minősül – még akkor is, ha az a rendszer megreformálását célozza.

Ursula von der Leyen második elnöksége előtt az Európai Bizottság ígéretet tett egy új etikai testület létrehozására, de egyes szakértők – köztük az ex-ombudsman O’Reilly – attól tartanak, ez is csupán egy hatáskör nélküli, díszítő intézmény lesz.

Von der Leyen ráadásul a második mandátuma elején olyan szabályt írt alá, amely még nehezebbé teszi a dokumentumokhoz való hozzáférést, ezt jelenleg is perelik átláthatósági szervezetek.

Az EU demokratikus hiányosságai miatt a választók nem tudják „kirúgni a gazembereket” – mondta Alberto Alemanno EU-jogász a lapnak. Mivel a választópolgárok nem érzik, hogy befolyásuk lenne az uniós döntéshozatalra, ez erősíti az euroszkeptikus politikai erőket. Eközben a Parlament és a Bizottság belső reformját megnehezíti az is, hogy sok EP-képviselőnek jelentős mellékjövedelme származik olyan cégektől, amelyek az EU politikáit próbálják befolyásolni – egyesek szerint ezért is ellenzik a lobbitevékenységgel kapcsolatos szigorúbb szabályozást.

A civil szervezetek, amelyek gyakran az egyetlen érdemi ellenőrző erőt képviselik Brüsszelben, most szintén célkeresztbe kerültek. Az Európai Bizottság visszafogta a civil NGO-k lobbitevékenységének támogatását, amit egyesek a zöld és egészségügyi politika elleni jobboldali támadásnak, mások az átláthatóság javítására tett jogos lépésnek tartanak. A Hololei-ügy végül ugyan eljutott az uniós ügyészségig, de a Katarral kötött repülési szerződést nem érintette. A diszfunkciós rendszer tehát működik tovább – egyre több kérdéssel, és egyre kevesebb válasszal.

Címlapkép forrása: EU