Teljes a fejetlenség az EU-s vámalku körül
Uniós források

Teljes a fejetlenség az EU-s vámalku körül

Portfolio
Pénteken élesedtek volna Donald Trump amerikai elnök "viszonossági" vámjai a világ országaival szemben, amely alól az Európai Unió egy meglehetősen előnytelennek látszó megállapodás elfogadásával igyekezett részben mentesülni. Ugyan a politikai alku megszületett, hivatalos formában továbbra sem jelent meg semmi, és bár tudni vélhető, hogy fogja kezelni az USA a helyzetet, úgy tűnik, a korábbi ígéretekkel szemben még legalább egy hetet váratnak magukra a 15%-os vámok.

Ugyan vasárnap Trump nagy szavakkal harangozta be a "valaha volt legnagyobb megállapodást," az uniós szervet képviselő szóvivők még a csütörtöki sajtótájékoztatójukon is csak azt tudták ismételgetni, hogy "várnunk kell."

Az EU-ra vonatkozó alku szerint több stratégiailag fontosnak ítélt vámmentes szektor is lenne, valamint egyes árukategóriákban kivételek sora kaphat kedvezőbb feltételeket, de az általános várakozások szerint,

Trump minden olyan termékre ráteszi a 15%-os tarifát, amelyről nem született konkrét megállapodás vasárnap.

Az uniós törvényhozóknak persze több mint kellemetlen a helyzet, mert amíg nem látják a lepecsételt amerikai dokumentumokat, addig abban sem bízhatnak, hogy a Trump-kormány valóban tartja-e magát ahhoz, amiben megegyezett Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel.

A Bizottság témáért felelős szóvivője, Olof Gill maga sem tudott túl egyértelmű kijelentéseket tenni arról, hogyan kezeli majd a helyzetet az amerikai törvényhozás, de azt mondta az EU határozottan bízik abban, hogy az USA be fogja tartani a 15%-os vámplafont, hozzátéve, hogy most már

a labda az ő térfelükön pattog.

Az eredeti feltételezések szerint az EU és az USA még legkésőbb csütörtökön, egy nappal a vámok hivatalos aktiválódási dátuma előtt egy nappal közös nyilatkozatban tisztáztak volna legalább párat a megannyi kérdéses pontból, ez azonban elmaradt.

Abból, hogy az uniós szóvivők milyen bizonytalansággal beszéltek a dolgok további menetéről az érződik, hogy vasárnap óta nem igazán vette a fáradságot az USA, hogy egyeztessen velük. Hasonlóképpen egyébként, úgy látszik az alkut még nem kötő országok is kaptak némi haladékot.

Bár péntekre valóban megjelent Trump rendelete az új tarifákkal, az AP szerint az amerikai bírák meglehetősen szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy valóban hivatkozhat-e egy 1977-es nemzeti krízis rendeletre ahhoz, hogy az USA törvényhozását megkerülve, egy személyben vethesse ki azokat.

Az intézkedés legalitását jelenleg is vizsgálják Amerikában, így az új céldátum augusztus 7-re tolódott vissza, ami könnyen az EU-ra is vonatkozhat.

Az mindenesetre már egy megnyugtató, ám némileg aggasztó fejlemény is az unió szempontjából, hogy Trump csütörtökön bejelentette, augusztus 8-ig várja el, hogy létrejöjjön a tűzszünet Ukrajnában.

Biztonságpolitikai szemmel nézve mindenképpen kívánatos, hogy az USA minél nagyobb nyomást helyezzen Oroszországra, ám az egyik belengetett szankció az 500%-os vámok voltak minden országra, amelyek még mindig kereskednek a háborút indító állammal.

Természetesen az EU rengeteg lépést tett, hogy megszüntesse a látható, és a harmadik feleken keresztül történő, kevésbé látható kereskedelmet is csökkentse oroszokkal, de néhány tagállam ugyanúgy vásárol tőlük energiahordozókat, és például Magyarország jelenleg mentességet élvez ez ügyben.

Tekintve, hogy az unió vámügyileg teljesen egy blokként működik, elméletben még azt is a fejébe veheti Trump, hogy néhány ország miatt egész Európára vonatkozó szankciót lesz kénytelen kivetni, bár erre valóban kicsi az esély, miután

a von der Leyennel kötött megállapodásnak szerves részét képezi az orosz energiahordozók teljes cseréje amerikai LNG-re, olajra és nukleáris fűtőelemekre.

Címlapkép forrása: EU

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

Ez is érdekelhet