Kína bármikor derékba törheti az EU fegyverkezési terveit, de azt valószínűleg maga is megbánná

Példátlan költések közepette igyekszik Merz beváltani ígéretét, mely szerint Németországnak "Európa legerősebb konvencionális hadseregével" kell rendelkeznie. A sok évtizede tartó visszafogott költségvetési politika helyett Berlin 2029-ig több százmilliárdot fordítana védelmi célokra a tervek szerint, úgyis, hogy Európa közös fegyverkezési hitelével szemben megvannak az aggályaik.

A költekezés már megkezdődött: katonai járművek ezreit rendelték meg, a rakétákat egyre gyorsabban gyártják, a védelmi cégek pedig gyakorlatilag versenyt futnak a hidegháború óta érintetlenül hagyott gyártósorok újraindításáért.

Azonban a nagy tervek pillanatok alatt földbe állhatnak, ha az egyébként is nehezen nyerhető kereskedelmi tárgyalások közepette, Kína arra adná a fejét, hogy ezzel akarna még nagyobb nyomást helyezni európai partnerei, állítja a Politico által megszólaltatott Joseph Kullik, a Chemnitzi Műszaki Egyetem kutatója és a ritkaföldfémek szakértője.

Nem indokolatlanok az aggodalmai, ugyanis a modern katonai rendszerek gerincét olyan ritka földfémek alkotják, mint a neodímium, a diszprózium, valamint a volfrám, grafit, titán és a nagy tisztaságú magnézium. Ezek működtetik a radarrendszereket, elektromos motorokat, rakéta-irányítórendszereket és drónhajtóműveket, melyek gyakorlatilag a modern hadviselés alapvető elemeivé váltak.

A gond azzal van, hogy a Német Ipari Szövetség (BDI) számai szerint az EU stratégiai nyersanyag szükségleteinek 90 százalékát importálja az EU-n kívül eső országokból, és Kína két szempontból is megkerülhetetlen beszállítóvá vált.

• Egyrészt, jelenlegi ismereteink szerint a világ összes ritkaföldfém készletének 30-40 százaléka található az ő területükön.
• Másrészt, még ha más országokban bányásszák is azt ki, olyan hamar ismerték fel ezeknek az anyagoknak a fontosságát, hogy mára szinte a világ összes pontjáról Kínába kell szállítani finomításra, az erre kiépített infrastruktúrájuk miatt.

Általánosságban a kritikus ásványok esetében elmondható, hogy azok feldolgozásának több mint 50 százalékát ellenőrzi, de a galliumhoz és germánium hasonló,

védelmi szempontból elengedhetetlen anyagok esetében Kínán keresztül folyhat át a készletek akár 86 százaléka.

Ráadásul ez a szám annál súlyosabb, minél fejlettebb és ütőképesebb eszközökről van szó. Az Eurofighter vadászgépek vázszerkezetéhez például ott feldolgozott, könnyű, de nagyon ellenálló titánt használnak, de például a Rheinmetall páncéltörő töltetei is volfrámmagokat tartalmaznak, amiket szintén Kínában állítanak elő.

Ugyan a kínaiak sokáig nem igazán nyúltak ehhez az eszközhöz, a nyugati világ áprilisban megérezhette, mennyire fájna egy tartós embargó, ha Kína vezetése úgy döntene, hogy ezzel akarná földre kényszeríteni bármelyik kereskedelmi partnerét.

Ez nem csak az EU, hanem az USA számára is kellemetlen volt, hiszen ott is leépültek az egykori feldolgozási kapacitások. Szerencsére ez esetben USA-val a vámháborús tárgyalások mentén feloldották a 11 kritikus nyersanyagra szóló korlátozásokat, és a júliusi Kína-EU csúcson Ursula von der Leyen bizottsági elnök is jelezte, hogy a kínaiak felgyorsították az exportengedélyek kiadását, az elméleti lehetőség azonban továbbra is ott van az embargóra.

De mi tartja akkor vissza Kínát, ha a ritkaföldfémeken és feldolgozásukon kívül, a zöldátálláshoz fontos akkumulátorokban és a napelemekben is függésben van tőlük a Nyugat?

Egyelőre a ténylegesen csúcstechnológiás, 7 nanométernél keskenyebb csíkszélességet igénylő félvezetők előállítására képtelen egyedül. Ezekben az USA, Japán, Dél-Korea, és még inkább a vitatott függetlenségű Tajvan dominál, míg a gyártáshoz szükséges gépeket szinte teljesen exkluzívan Hollandiában építik meg.

Ezzel egyetemben az autóipari fejlesztéseik és a repülőgépgyártásuk is függőségben van, pénzügyi mozgásaik még mindig nagy mértékben hagyatkoznak a nyugati SWIFT tranzakciós rendszerre, valamint az USA-ból hatalmas mennyiségű szóját importálnak takarmányozáshoz, bár ez nyilván könnyebben kiváltható lenne, mint a fejlettebb technológiás eszközök.

Kína azonban nem pihen, távlatosan gondolkozik, és régóta igyekszik fokozatosan lefaragni hátrányait. Ezt tette a fémfeldolgozás területén is, és nem véletlen, hogy az USA-val kötött ideiglenes kereskedelmi megállapodás egyik sarokpontja volt az, hogy állampolgáraik továbbra is tanulhassanak az amerikai egyetemeken.

Minderre azonban még rájön természetesen a nyugati államok felvásárló ereje, amely kihagyhatatlan piacokat jelent a sok szempontból exportorientált kínai növekedéshez. Tehát nem véletlen, hogy az ingoványos kereskedelmi tárgyalásokban a folyamatos időhúzásra játszik Kína, minden egyes nappal egy picit közelebb kerülve ahhoz, hogy alternatívát találjon a technológiák Nyugatról történő importálására.

Szemléletváltás

Pont ebben a környezetben lenne szüksége az Európai Uniónak arra, hogy ne csak célokat jelöljön ki, hanem megalapozott, hosszabb távú terveket alakítson ki a kitettségei csökkentésére. Kullik szerint

a nagy ígéretek ellenére, az unió ebben még mindig nem vonta le a szükséges stratégiai következtetéseket.

Akármennyire is ártó Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikája a lefektetett szabályozásokra épülő világrendre, az oroszok által kezdeményezett ukrajnai háború árnyékában, ennek kéne felnyitni az EU szemét arra, hogy valódi szemléletváltásra van szükség.

Az USA hosszú évtizedek óta stratégiai eszközként tekint a nyersanyag-gazdálkodásra, így például a vészhelyzeti kormányzást lehetővé tevő Defense Production Acttel, és a Defense Logistics Agency-vel, amely krízishelyzetekben képes a teljes ellátási láncot irányba állítani, míg békeidőkben a biztonsági tartalékok menedzselésével, az azokkal való kereskedéssel tud foglalkozni.

Ehhez képest azt EU-ban csak tavaly áprilisban került elfogadásra a Critical Raw Materials Act (CRM), amely bár előírja és támogatja a nyersanyag források diverzifikálását és ahol lehetséges a feldolgozás Európába hozását,

teljesen a tagállamok kompetenciájára és akaratára bízza a megvalósítást.

Központi végrehajtó hatóság nélkül, az önkéntes koordinációban való bizalommal ez Kullik szerint nagyon kevés lesz, és az EU-nak egy jóval feszesebb rendszerre lenne szükség ahhoz, hogy meg tudjon birkózni az erő nyelvén beszélő geopolitikai realitásokkal.

Ez persze papíron jól hangzik, és a gáztartalékokhoz hasonló előírás nem is elképzelhetetlen, a komolyabb felhatalmazásokhoz az összes tagállam beleegyezése kéne.

Érdemi elmozdulás ezen a téren talán a többsebességes Európa gondolata felé mutatna, ahol a szorosabb együttműködésre hajlandóbb országok képesek lennének áldozatokat hozni a közös építkezés javára, de még ez az egység is csupán csak az Ukrajna mögött felsorakozó hajlandók koalíciójában látszik megalakulni, amelyet mostanában már egyre inkább a tettrekészek jelzővel illetnek

Bár az összesített erőfeszítések természetesen sokkal versenyképesebbek lennének a geopolitikai óriások pályáján, egyes hangok szerint nem érdemes erre várni. Vanessa Zobel, a német kormánypárt (CDU) politikusa szerint az EU megközelítése egyszerűen nem tud elég hatékony lenni: megnevezik a problémát, de elvesznek a bürokráciában.

Külön utakon

Zobel úgy gondolja, hogy még a vészhelyzeti tartalékok közös meghatározása jó irány a CRM-nél, de a külső szereplőktől független ellátási láncok területén sokkal nagyobbat kéne lépnie az EU-s tagállamoknak, mivel - mai szemmel nézve - minden nyersanyagfüggőség közvetlen fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra.

Biztonságos ellátási láncok nélkül nem lehet hiteles katonai elrettentésről beszélni.

- jelentette ki Zobel.

Ő a Németország alatt megbújó lítium készleteket hozta példának, amelyek kiaknázásához nagy részben a politikai akarat is hiányzik, ugyanis a német választóknak nem igazán tetszik a belföldi bányásztevékenységek gondolata.

Itt mintegy 4 millió tonnányi lítiumról lenne szó, amely messze meghaladja az Európában jelenleg csak Portugáliában bányászott 60 ezer tonnás tartalékokat. Azonban a politikai megfontolások mellett - amelyek a nukleáris energiára való építést is akadályozzák - itt arról is szó van, hogy a kemény kőzetek alól kitermelni ezt az anyagot jóval kevésbé idő- és költséghatékonyabb, mint a Kínában könnyebben hozzáférhető tartalékokat megvásárolni.

Ez a fajta probléma persze sok különféle anyag esetében előfordul. Az európai területekre jellemző, hogy egy-egy ásványból viszonylag kevés található itt, azonban az a kevés is hosszú évtizedekre lehetne elég, amennyiben megérné kialakítani a kitermelést.

Ez különösen problémás, ugyanis egy-egy feltárás után, akár 10-20 évre is szükség lehet a bányászat konkrét elkezdéséig. A CRM persze ezen is próbál javítani, azzal, hogy 2 éves határidőkre tett javaslatot a kulcsfontosságú projektek engedélyezésénél, de az egész ellátási lánc kialakítása még ezzel együtt is időigényes folyamat marad.

Egyelőre a kölcsönös függőségek miatt, úgy látszik

egyfajta globális patthelyzet alakult ki a ritkaföldfémek terén is, és a színfalak mögött valóban mindenki időt akar nyerni,

hogy minél több ideje legyen beindítani, felpörgetni saját projektjeit. Innentől kezdve csak bízni lehet abban, hogy az EU és erősebb tagállamai is konzekvensen így járnak el, és nem csak a szavak szintjén jelölik ki az utána gazdátlanul maradt stratégiáit.

Címlapkép forrása: EU