
Az Index hétfő esti cikkében felidézi, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke augusztus 31-én közös sajtótájékoztatót tartott Donald Tusk, lengyel miniszterelnökkel a belorusz határon emelt acélkerítés mellett. Az EB elnöke akkor elmondta, hogy az Európai Unió (EU) "komolyan veszi a Keletről érkező fenyegetést". Hozzátette, hogy felgyorsítják a SAFE (Security Action for Europe) uniós védelmi hitelprogramot, melyben 150 milliárd eurót mozgósítanak a tagállamoknak többek között a védelem és a fegyveripar fejlesztésére.
A lengyelországi sajtótájékoztatón elhangzottakat követően Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt Ursula von der Leyennek. A portál információi szerint a miniszterelnök levelében elismerően fogadta von der Leyen korábbi kijelentését: "érdeklődéssel olvastam a Lengyelországban tett nyilatkozatát, miszerint az Európai Unió külső határainak védelmét biztosító fizikai akadályok közös felelősség" - írja levelében a kormányfő az index.hu cikke szerint.
"Magyarország az elmúlt tíz évben a Schengeni Térség jelentős határszakaszát védte, kizárólag a nemzeti költségvetésünkből finanszírozva. Magyarország ismételten kérte ezen kiadások megtérítését az Európai Bizottságtól. Azonban politikai vagy pénzügyi támogatás helyett Magyarország csak folyamatos kritikával találkozott, és példátlan, napi 1 millió eurós pénzügyi bírság megfizetésére kötelezték" - írta Orbán Viktor, aki a levélben kifejti: Magyarország ugyanazt az elismerést és pénzügyi támogatást várja ezen eredményért, mint más tagállamok.
Megjegyezte, hogy "számos, nagy migrációs nyomással sújtott határ menti tagállam döntött úgy, hogy fizikai akadályokat épít külső határai mentén nemzeti biztonságuk és polgáraik biztonságának védelme érdekében".
A portál úgy tudja, a kormányfő levelében figyelmeztető hangon ír a jövőbeli kihívásokról:
a legfrissebb előrejelzések szerint bármikor milliónyi potenciális migráns indulhat útnak Afrikából.
A levél végén a miniszterelnök konkrét kérést fogalmaz meg, amelyben sürgeti az Európai Bizottságot, hogy nyújtson pénzügyi segítséget a határ menti tagállamoknak minden diszkrimináció nélkül.
Zárásként hangsúlyozza: "Magyarország továbbra is elkötelezett az európai szolidaritás mellett és folytatja a küzdelmet a közös európai értékekért a schengeni határ és polgáraink biztonságának védelmével".
A levél másolatát a portál információi szerint az Európai Tanács minden tagjának megküldték, ami jelzi, hogy Orbán Viktor szélesebb európai nyilvánosság előtt kívánja felvetetni a kérdést.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán
Kiszivárgott Orbán Viktor Brüsszelbe küldött figyelmeztető levele
Ursula von der Leyennek címezte.
Ráunt az európai hatalom Moszkva játékaira - Kémhajót fogtak a Baltikumban
A gyanú szerint drónokat indítottak a teherhajóról.
Rendkívüli események, lezárták a világ egyik legnagyobb repülőterének terminálját
A sürgősségi szolgálatok a helyszínen vannak.
Elbukta a bizalmi szavazást, lemond a francia miniszterelnök - Jöhetnek az előrehozott választások?
Két év alatt a negyedik miniszterelnököt ette meg a francia politika.
Szomorú jelentést adott ki az ENSZ: emberek tízezrei szenvednek a természeti katasztrófa miatt
A legszomorúbb hírt viszont egyelőre cáfolták.
Újabb orosz üzletember halt meg rejtélyes körülmények között
Három év alatt a tizenkilencedik.
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

113 millióval tehet vagyonosabbá az Otthon Start
A héten indult el az Otthon Start hitel és már első napokon nagy érdeklődés mutatkozott a támogatott hitel iránt. Sokak számára egyedül ezzel a támogatott hitellel van lehetőségük, hogy saj
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.