
Az Európai Bizottság figyelmét kérik civil szervezetek a magyarországi Pécsen október 4-ére tervezett Pride-felvonulás betiltása miatt. A kezdeményezés címzettje Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa, aki idén év elején vette át a terület irányítását.
A levélben aláíróként szereplő jogvédő szervezetek – köztük a Civil Liberties Union for Europe, az European Center for Not-for-Profit Law, az European Digital Rights és a Magyar Helsinki Bizottság – arra figyelmeztetnek, hogy a Pécs Pride betiltása nemcsak a gyülekezési és szólásszabadságot sérti, hanem több uniós jogszabályba is ütközhet. A rendőrségi tiltást a Kúria is helyben hagyta, így a rendezvényen való részvétel jogsértésnek minősülne.
A civil szervezetek kiemelik, hogy az idei évben módosított magyar törvények különösen szigorúan szabályozzák a Pride-rendezvényeket: a tiltott eseményeken való részvétel pénzbírsággal sújtható, és a hatóságok valós idejű arcfelismerő technológiát is alkalmazhatnak a résztvevők azonosítására. Ez utóbbi, a szervezetek szerint, ellentétes az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletével, amely
kifejezetten tiltja az ilyen típusú biometrikus megfigyelést.
Bár a technológiát már a budapesti Pride alatt is használhatták, az valójában Karácsony Gergely önkormányzata alatt valósult meg, és mivel így hivatalosan nem a gyülekezési törvény alá tartozott az esemény, jogilag könnyen vitathatóvá vált, hogy kiszabhatnak-e büntetéseket. Az ügyben ez idáig csak a budapesti főpolgármester gyanúsítotti meghallgatására került sor.
A levél írói szerint a tiltásnak szimbolikus dimenziója is van: a hatóságok a rózsaszín háromszög használatát is megtiltották, amely a második világháború idején üldözött meleg áldozatok emlékét idézi. Az aláírók szerint ez a döntés a történelmi emlékezet megsértését is jelenti, és sérti az emberi méltóságot, amelyet az uniós alapjogi charta is véd.
A jogvédők arra is emlékeztetik a Bizottságot, hogy az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka már megállapította: a magyar gyermekvédelmi törvény uniós jogba ütközik. A civil szervezetek attól tartanak, hogy a Pécs Pride esete precedenssé válhat, és más tagállamokat is hasonló intézkedésekre bátoríthat. Ezért sürgetik az Európai Bizottságot, hogy
indítson gyorsított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, és szükség esetén kérjen ideiglenes intézkedést az Európai Bíróságtól.
Az ügy különös jelentőséget kap az uniós forrásokról folyó tárgyalások közepette: miközben Magyarország az uniós pénzek felszabadításáért lobbizik, civil szervezetek szerint újabb jogállamisági problémák merülnek fel. A Bizottság reakciója a következő hetekben ezért nemcsak a magyarországi Pride-rendezvény jövője szempontjából lehet meghatározó, hanem szélesebb körben is jelzi majd, mennyire szigorúan veszi az EU az alapjogok védelmét.
Hosszabb távon is fontos lehet az ügy, hiszen Ursula von der Leyen bizottsági elnök a 2028-2034-es időszakra tervezett költségvetés bejelentésekor azt állította, hogy
a következő ciklus forrásai még szorosabban és egyértelműbben lesznek hozzákötve a jogállamisági feltételekhez.
Címlapkép forrása: EU
Nagyot szól az AI-boom a magyar bankokban - Így használják most a genAI technológiát
Megnéztük, mire használják a bankok a generatív mesterséges intelligenciát.
Kimondta a volt brit kémfőnök: rejtett háború folyik Oroszországgal
Az MI5 egykori vezetője szerint Moszkva háborúban áll a Nyugattal.
Levélben kérik a Bizottság közbelépését a magyar arcfelismerő rendelet miatt
Több EU-s jogszabályt is megszeg az AI-alapú arcfelismerésre felhúzott Pride-törvény.
Óriási revíziót hajtott végre a KSH, miután megkérdőjeleződtek a magyar szegénységi adatok
2018 és 2023 közötti adatok változtak.
Fordulatra vár a magyar lízingpiac, új igények alakítják át az autófinanszírozást
Fatér Gyulával, a Merkantil Bank első emberével beszélgettünk.
Nyugdíjreformot sürget a szakma – fel van adva a lecke a kormánynak
Nem lesz könnyű mindenre megoldást találni.
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p

Külföldre költözés matematikája
Hamarosan itt a választás, ilyenkor sokan szokták megfogadni, hogy valamilyen eredmény esetén emigrálnak. Ezeket általában nem kell komolyan venni, valószínűleg üres lenne az ország, ha tényl
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
Semmi sem állítja meg a forint dicsőséges menetelését?
Lehet még erősebb a hazai fizetőeszköz?
