A katonai kutatások előtt is megnyitnák az eddig civil fejlesztésekre szánt EU-s forrásokat
Uniós források

A katonai kutatások előtt is megnyitnák az eddig civil fejlesztésekre szánt EU-s forrásokat

Portfolio
Az EU-s soros elnökséget betöltő Dánia kutatási minisztere szerint az eddig kizárólagosan civil felhasználású innovációra fókuszáló Horizon alapnál komolyan el kéne gondolkozni azon, hogy nagy részben olyan projekteket is finanszírozhasson, amelyek az unió védelmi képességeit is erősítik valamilyen módon. Az ilyen kettős felhasználású eszközökön túl persze a versenyképességi alap egy másik jelentős része kifejezetten katonai fejlesztésekre lett elkülönítve, de a miniszter úgy látja, hogy minden projektnél érdemes lenne észben tartani a jelenlegi geopolitikai valóságot.

Az EU 175 milliárdos Horizon programjának már most nyitnia kéne az egyszerre civil és katonai szempontból is használható, kettős felhasználású eszközök fejlesztése felé – mondta el Christina Egelund, Dánia kutatási minisztere az Euractivnak adott interjújában.

A jelenlegi helyzetben sajnos már nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ragaszkodjunk a kutatási program kizárólag civil felhasználásához.

– fogalmazott a miniszter.

Egelund egy brüsszeli miniszteri találkozót elnökölt, ahol a résztvevők nagy többsége támogatta a Horizon Europe megnyitását a kettős felhasználású kutatások finanszírozására. A tisztán védelmi célú projektek finanszírozását azonban több ország továbbra is ellenzi, különösen Németország és Ausztria.

A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret tervezetében már felmerült, hogy a Horizon pályázatait ki kéne terjeszteni a kettős felhasználású technológiákra, miközben a kifejezetten katonai célú fejlesztéseket alapvetően az összesen mintegy 410 milliárdos versenyképességi alap, nagyjából 130 milliárd eurós védelmi és űrkutatásra elkülönített részéből finanszíroznák.

Ez az összeg nagyjából ötszöröse a korábbi Európai Védelmi Alapnak, így már ez is jelentős előrelépést eredményezhet. Ugyanakkor évekre lebontva ez is csak töredéke annak a 800 milliárd eurós összegnek, amelyet az EU 2030-ig akar beleölni az újrafegyverkezésbe.

A Readiness 2030 program azonban csak akkor lehet igazán hatékony, ha a tagállamok valóban elindulnak a közös beszerzések és az interoperabilitás irányába, és pont ezekhez

kiváló támpontot jelenthetnének az uniós finanszírozásból megvalósuló kutatások.

Ennek mentén felmerül az a kérdés is, hogy az alapvetően nyitottságra törekvő EU védelmi fejlesztésekre vonatkozó pályázataihoz milyen mértékben férhessenek hozzá az unió szoros kötelékén kívüli szereplők.

Egelund ez ügyben a teljes függetlenedés mielőbbi elérését hangsúlyozta, különösen olyan stratégiailag fontos területeken, mint a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia, az űrkutatás és a biotechnológia.

Bár a következő MFF-fel és annak reformjával kapcsolatban még hosszú viták várhatóak, annak papíron az egyik leghangsúlyosabb eleme az átláthatóság. Egelund szerint ezért érdemes lenne a Horizonon belül is előre kijelölni, hogy mely összeget lehet kizárólag kettős felhasználású, illetve kizárólag civil kutatásokra fordítani.

Azon az állásponton mindenesetre Egelund és a többi miniszter is osztozott, hogy a katonai felhasználású fejlesztéseknek sokkal szigorúbb együttműködési kritériumoknak kell megfelelniük az adatok szenzitív jellege miatt, ami különösen megnehezítheti a sokszor amerikai technológiából kiinduló EU-s kezdeményezések jövőjét.

Címlapkép forrása: EU

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

2025. október 7.

Otthonteremtés 2025-2026-ban

2025. október 7.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

2025. október 8.

BÉKÉSCSABA - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 8.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet