
Az Európai Bizottság csütörtökön bemutatta gazdasági és pénzügyi „egyszerűsítési csomagját”, amelynek részeként jelentősen csökkentené azokat a pénzügyi szankciókat, amelyekkel a túlzott államadósságot vagy költségvetési hiányt felhalmozó tagállamokat fenyegeti – számolt be az EUObserver.
A jelenlegi szabályok szerint a bírság mértéke elérheti a GDP 0,2 százalékát, ami a nagyobb gazdaságok esetében több milliárd eurót jelentene.
Az új javaslat ezt a maximumot 0,05 százalékra mérsékelné, vagyis a negyedére csökkentené a lehetséges szankciókat.
A szigorú büntetési rendszert eredetileg a 2012–2013-as jogszabálycsomag vezette be, a dél-európai adósságválság nyomán, amikor öt uniós ország – Spanyolország, Írország, Ciprus, Görögország és Portugália – kényszerült mentőcsomag igénybevételére. A cél az volt, hogy az EU hitelesen jelezze: keményen fellép a fegyelmezetlen költségvetési politikával szemben.
A gyakorlatban azonban soha nem került sor tényleges bírság kiszabására, még akkor sem, amikor Franciaország François Hollande elnöksége alatt többször megszegte a hiánykorlátot.
Az Európai Bizottság mostani indoklása szerint a szankciók „kényes kérdésnek” számítanak, és a visszafogottabb rendszer a korábbi tapasztalatokból fakad.
A csomag egy másik fontos eleme, hogy csökkentené a tagállamokra háruló adminisztratív terheket. A Bizottság szerint számos eddigi jelentéstételi kötelezettség „nem szolgált valódi célt”, így a reformok inkább technikai jellegű tisztogatásnak tekinthetők, mintsem a fiskális szabályok érdemi módosításának. A brüsszeli érvelés szerint a cél a hatékonyság növelése és a költségcsökkentés, nem pedig a pénzügyi fegyelem lazítása.
Az uniós költségvetési szabályokat a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború gazdasági hatásai miatt 2020 és 2023 között felfüggesztették, majd 2024 áprilisában enyhén módosítva újra hatályba léptek. Ezek szerint az államadósságot a GDP 60 százaléka fölött lévő országoknak évente legalább egy százalékponttal kell csökkenteniük, míg azoknak a tagállamoknak, amelyek három százalék feletti költségvetési hiánnyal küzdenek, évi fél százalékponttal kell mérsékelniük deficitjüket.
A túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen is megindította, jelenleg pedig függőben tartja az Európai Bizottság 2025-ben, mert a költségvetési hiány rendre magasabb volt a 3 százalékos limitnél az elmúlt években, sőt idén is 4-4,5 között lehet majd.
Az EUObserver arról is, hogy a jogalkotók elutasították azokat a javaslatokat, amelyek szerint a zöld beruházásokat és a kamatfizetéseket ki lehetne venni a hiányszámításból. Ezzel megerősítették, hogy az új rendszer is a költségvetési fegyelem elvén alapul, miközben a Bizottság a szabályozás „emberibb” és rugalmasabb végrehajtását ígéri. A mostani reform így inkább a végrehajtás technikai finomhangolását jelenti, nem pedig a fiskális szigor enyhítését – ugyanakkor politikai üzenetként is értelmezhető, miszerint Brüsszel a válság utáni időszakban pragmatikusabb, nem pedig büntető jellegű gazdasági kormányzást kíván folytatni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Harold James: Trump egy olyan harcba kezdett, amelyet valószínűleg nem fog megnyerni
A Princeton professzorának írása.
Így néz ki Brüsszel mesterterve a megfizetehető lakásokról, hamarosan jön a szavazás
A lakáspolitika nemzeti hatáskör.
Akkorát megy idén az arany, hogy még az AI-részvények is csak pislognak
Pedig az AI-papírokra sem lehet panasz.
Túl puha vagy Trummpal! - Mérgesek az emberek az európai ország kormányára
Kellemetlen választás előtt állnak a politikusok.
Saját pártja vághatja el Ursula von der Leyen eddigi legnagyobb húzását
A gazdák támogatásán csúszhat el a nagy reformterv.
5 dolog, amit mindenképpen szem előtt kell tartania egy Otthon Start igénylőnek
Elindult az Otthon Start lakáshitel, az érdeklődés óriási az új támogatott kölcsönt iránt. Vannak azonban olyan szabályok, bankok közötti eltérések, amelyeket mindenképpen érdemes szem el
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%


Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.