Saját szomszédságából rúghatják ki az EU-t, ha nem képes fegyverként használni gazdasági erejét

A Bertelsmann Stiftung friss Geoökonómiai Kapcsolatháló Indexe (GEOII) azt vizsgálja, mennyire szorosak az Európai Unió kapcsolatai a szomszédos régiókkal kereskedelemben, pénzügyekben és szakpolitikai téren 2010 és 2023 között, hogy meg tudjuk állapítani, mennyire hitelesek az EU eljelentéktelenedését hangoztató állítások.

Bár azt már az elején érdemes leszögezni, hogy a védelmi képességek és elrettentő erő figyelembevétele nélkül a felmérés nem tud teljes képet adni a blokk valódi befolyásolóképességeiről, az ezt mellőző számok igen pozitív képet adnak, még akkor is, ha azokat a globális dominanciáért versengő USA-hoz vagy Kínához hasonlítjuk.

Az eredmények szinte teljesen egy irányba mutatnak:

az EU továbbra is messze legerősebb kapcsolathálóval rendelkező szereplő saját szomszédságában,

még akkor is, ha 2021 óta érzékelhetően csökkent az előnye kihívóival szemben.

Háromfaktoros mérés

Bár a lendület 2021 után megtört, az EU kereskedelmi csúcsa még mindig kimagasló, különösen a Déli szomszédságban és Törökországban. Dominanciája megmaradt a digitális szolgáltatások és az agrár-élelmiszerexportok terén is, azonban a szomszédos országokban 2017-től jelentősen növelte jelenlétét Kína a versenytársainál lényegesen olcsóbb áron értékesíthető high-tech exporttermékeivel.

A pénzügyi kapcsolatokban szintén az EU tartja az első helyet, hiszen a működőtőke-befektetések (FDI) és a fejlesztési támogatások terén is vezetnek, visszaszorult azonban a zöldmezős beruházásokban és különösen infrastruktúrában, hiszen Kína új Selyemútjával (Belt and Road Initiative) jön például a belgrádi vasútvonal is, és autógyárakat telepítettek nemcsak az unión belülre (például Magyarország), hanem például Törökországba is. Ezenfelül Kína az euró szerepét is több észak-afrikai gazdaságban visszaszorította, és 2023-ra megelőzte az USA-t a külső finanszírozás számos mutatójában.

Amiben elsőre meglepő lehet az eredmény, az a szakpolitikai előretörés, amelyben az EU 2020 óta látványosan erősödött. Bár a lassú, bürokratikus működés régóta védjegye a blokknak, a járványhelyzet hatása valóban felébresztette a döntéshozókat, akik a Bizottságot vezető Ursula von der Leyen alatt fokozatosan hozzászoktak a rövidebb határidőkhöz és a hivatalos csatornákon túli tevékenykedéshez is.

A mostanra begyűrűdző szabadkereskedelmi megállapodások és partnerségi szerződések mellett a szabályozás terén is nyitottabb az EU a rugalmasságra, amely jó kiindulás az alacsonyabb sztenderdekről nehezen átálló szomszédoknál, és az Ukrajnába történő fegyverszállítások mentén tett változtatások is jelentősen hozzájárultak a befolyás növeléséhez.

Ahol problémák vannak még mindig – és ez a belső piac hatékonyságát is jelentősen visszafogja – az a nem vámjellegű akadályok beágyazottsága, valamint a szankciók is nehezítik a befolyásolási potenciált

Kínához és főleg Oroszországhoz képest, akik gyakorlatilag mindenféle korlát nélkül hajlandóak együttműködni, amíg az megéri nekik.

Többek között ez magyarázza az oroszok magas szakpolitikai pontozását is, még a migráció fegyverként való használatának ellenére is.

Régiós bontás

Persze, vizsgált térségenként vannak különbségek abban, hogy melyik hatalomnak meddig ér el a keze, ha a helyi döntéshozatalra próbál hatással lenni:

• Nyugat-Balkán: Az EU fölénye itt a legstabilabb – kapcsolatai több mint ötszörösen erősebbek, mint a többi nagyhatalomé. Kína azonban főként Szerbián, Észak-Macedónián és Montenegrón keresztül zárkózik fel, míg az USA és Oroszország visszaesett, utóbbi legalábbis papíron biztosan. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy bár a korábban meglévő fegyverkereskedelem és pénzügyi szolgáltatások szinte teljesen megszűntek, az oroszoknak bőven lehet még „rejtett tőkéjük” a térség befolyásolásához.

• Keleti szomszédság: Az EU ezen a fronton érthetően elsősorban Ukrajnával és Moldovával épített ki szoros kapcsolatokat, ami utóbbi ország friss országgyűlési választásának EU-párti győzelméből is jól tükröződik. Ezzel szemben Oroszország súlya 2014-es krími benyomulása óta folyamatosan csökkent, és az eddig indifferens szereplők közül sokan az agresszor ellen fordultak. Rajtuk kívül Kínának is volt egy rövid időszaka itt, de hiába kulcsfontosságú tényezők az ukrajnai háború kimenetelében, a térség gazdaságából visszahúzódtak.

• Törökország: Itt is az EU maradt a domináns partner, még ha az utóbbi években Kína megszerezte a vezetést a technológiai exportjukkal, Oroszország pedig az energiában, ami meglátjuk, hogyan alakul, miután NATO-tagként a törököket is arra ösztökélte, hogy hagyjanak fel az orosz olajbeszerzésekkel. Ebben a kérdésben különösen megmutatkozik a katonai képességek meglétének nyers meggyőző ereje. Itt a 25 éve fennálló vámunió modernizálásával tehetne egy nagy lépést az EU, ami kiváló alap lenne a diplomáciai kapcsolat befoltozására is. Bár a török elnököt meglehetősen visszás lenne áldozatként beállítani, az EU-t sok szempontból mostohán bánt az országgal, annyira, hogy a polgárai mostanra szinte teljesen lemondtak egy esetleges tagállammá válás reményéről.

• Déli szomszédság: Az EU vezető szerepe megmaradt Észak-Afrikában is, de csökkenő trend figyelhető meg. Kína Egyiptomban és Izraelben erősödött, és itt is előretört jó ár-érték arányú technológiai termékeivel. Pénzügyekben az EU dominál, politikailag azonban csak második az USA után, amelynek vezetését az Izraellel való szoros szövetség és a katonai képességei alapozták meg itt is.

Összességében elmondható, hogy bár a kereskedelemben az EU maradt a gravitációs központ, a növekedési lendület megtört. Kína egyre meghatározóbb a high-tech és zöld termékek exportjában, miközben az EU csak digitális szolgáltatási súlyát és agrár-felvevőpiaci szerepét tudta fenntartani. Az EU importkitettsége azonban nőtt a kritikus nyersanyagoknál, ami komoly stratégiai kockázatokat hordoz.

Hasonlóképpen, bár a pénzügyekben az EU még mindig vezető, veszít pozícióiból a kínai infrastruktúra-beruházások miatt, ami alapvetően rendezheti át a pénzügyi teret. Ami az EU javára szól befolyásolási képességének kiterjesztésében, az az új támogatási eszközökben jelentkezik, amelyeket Ukrajna finanszírozására hoztak létre.

Az mindenképpen látszik, hogy Oroszország szerepe minden régióban látványosan gyengült, még akkor is, ha a háború elindításával jelentősen emelte geopolitikai jelentőségét. Az ukrajnai konfliktus ok-okozati tényezői a legtöbb szereplő számára a napnál is világosabbak, és bár a romboló tevékenységgel mindig nagyobb zajt lehet csapni, krízisek idején a legtöbb józan szereplő saját jól felfogott érdekéből is a megbízható partnerek felé fordul.

Ez a megbízhatóság pedig az EU-nál van, és a világ több pontján alakuló kereskedelmi megállapodások is jól jelzik, hogy az ilyenfajta tőke jelentősen felértékelődött, mióta Trump vezetése alatt az USA is jóval kiszámíthatatlanabb pályára állt.

Ettől függetlenül továbbra is rengeteg a kockázat, főleg Kína irányából, akikkel szemben még meglehetősen kitett a világ jelentős része nyersanyagkészleteik és agresszív exportpolitikájuk miatt. Ha az EU képtelen gazdasági jelenlétét valódi politikai és intézményi befolyássá alakítani,

a szomszédos régiók könnyen arra a következtetésre juthatnak, hogy megéri hintapolitikát játszani Kelet és Nyugat között.

Befolyásnövelés

Bár hazánk példája jól demonstrálja, hogy kötelező függőségek nélkül is rá lehet szokni a kínai és orosz befolyást fenntartó kereskedelmi kapcsolatokra, az intézményileg elmaradottabb szomszédos régiókra fokozottan igaz a geopolitika egyik alapszabálya: ha egy hatalom nem képviseli magát valahol, akkor egy másik fogja ott megtölteni az űrt. Ennek megakadályozására javasolja a tanulmány többek között:

• az infrastrukturális beruházások felpörgetését az EU Global Gateway projektjén keresztül, ami összekapcsolhatja a régiók energia-, közlekedési és digitális hálózatait,

• kereskedelemfinanszírozási eszközök megteremtését a KKV-k számára, különösen az agrár-élelmiszeriparban, a tiszta technológiákban és a textíliák terén,

• egy szabályozási „dokkoló” platform létrehozását, amely például a karbonadózáshoz (CBAM) hasonló komplex elvárásokat teszi kezelhetőbbé az átláthatóságon keresztül,

• szektorális ellátási láncok integrációját zászlóshajó ágazatokban, mint például az autóipar vagy a mezőgazdaság,

• a közös agrárpolitika (KAP) megformálását, kiterjesztve annak elérhetőségét szomszédos régiókra is, ezzel versenyképesebbé téve az európai élelmiszer-ellátást,

• hosszú távú stratégiai válaszok kidolgozását Oroszország háborús mentalitására, Kína előrenyomuló üzletpolitikájára, és az USA euróatlanti szövetségünktől való visszább lépésére,

• Ukrajna további támogatását, hogy szorosan bevonható legyen az unió védelmi képességeinek felépítésébe,

• a bővítéspolitika megerősítését egy olyan menettervvel, amely lehetővé teszi, hogy már a tagjelöltség előtt érdemi előrelépéseket lehessen elérni az EU-s integrációban.

Bár a felsoroltak közül többre van már elképzelés az EU-ban, a fő probléma továbbra is az esetleges érdek­különbségek félretétele és az egység megteremtése. A GEOII-t véleményező geopolitikai szakértő, Velina Tchakarova szerint kihagyhatatlan a képletből az egyes szereplők katonai képessége, ideértve a nukleáris elrettentést is, ami még akkor is tényező lenne, ha mindenki tisztában lenne azzal, mennyire minimális esély van a bevetésére.

Tchakarova szerint az adatok alapján nyilvánvaló, hogy az EU-nak elsősorban a Nyugat-Balkánt érdemes még közelebb vonnia magához, a megbújó orosz befolyás ellenére is. Törökországra mindenképpen nagy figyelmet kell fordítani központi jelentősége és nagyhatalmaktól független képességei miatt is.

Rövid távon az elsődleges cél a finanszírozási eszközök megerősítése, középtávon a kritikus nyersanyagellátás bebiztosítása, és hosszú távon pedig az infrastruktúra-beruházások kiterjesztése lennének az elérhető célok, azonban a legtöbb stratégiai lépéshez tényleg az egység az elengedhetetlen komponens.

Az ehhez szükséges tagállami kormányok hatalomban maradása persze sok esetben kapcsolódik az EU-s célokhoz való hozzáállásukkal, de ha az unió képtelen stratégiai eszközként használni kereskedelmi, pénzügyi és szakpolitikai képességeit, akkor a 2021-től lefelé tartó tendenciák előbb-utóbb tényleg a saját szomszédságából való kiszorulásig is vihetik az unió országait.

Címlapkép forrása: EU