Kérték, hát megkapták: megérkezett Brüsszel diktátuma a nemzeti kormányoknak

Az Európai Unió 2030-ig tervezi elérni azt a készenléti szintet, amellyel elejét lehet venni bármilyen külső, de hangsúlyosan Oroszország felől várható támadásnak vagy beavatkozási kísérletnek. Abban, hogy erre felkészüljön az EU, a tagállamok vezetői már korábban megegyeztek, de arra

a Bizottságot kérték fel, hogy jelölje ki konkrétan, milyen ütemben minek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez valóban megvalósítható legyen.

A Defense Readiness Roadmap 2030-at az EU külügyi főképviselője, Kaja Kallas, a technológiai szuverenitásért és demokráciáért felelős biztosa, Henna Virkkunen, valamint Andrius Kubilius védelmi és űrügyi biztos mutatta be csütörtökön.

Bár a bizottsági útmutatás nem tartalmaz kifejezett elrettentő erőt jelentő eszközöket – például nagy hatótávolságú rakétákat – az előrevetített négy „zászlóshajó” kezdeményezés olyan védelmi hálót fonna a szövetség köré, amely a várakozások szerint garantálni tudná legalább azt, hogy Oroszország ne tesztelgethesse önkényesen az uniós légtér határait.

A dokumentum alapvetően a korábban elfogadott Fehér Könyvre épül, és annak végrehajtását részletes ütemtervvel konkretizálja. A Roadmap a hasonló jellegű iránymutatásoknál egyértelműbb mérföldköveket jelöl ki, amelyeket minden év októberében értékelnének a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsban.

A készenléti jelentés elkészítéséért az egész felkészülés technikai részleteiben vezető szerepet vállaló Európai Védelmi Ügynökség (EDA) és a Kallas alatt dolgozó Európai Uniós Katonai Törzs (EUMS) felel, ezzel garantálva azt, hogy a szövetség szintjén legyen tisztánlátás mind a megvalósítás, mind a továbbra is fennálló hiányosságok terén.

Ezeknek a „képességbeli szakadékoknak” a betömésére anyagi szempontból sok minden adottnak látszik. Míg 2021-ben a 27 uniós tagállam összesen mindössze 218 milliárdot költött védelmi kiadásokra, addig ez a szám

az ukrajnai konfliktus újrarobbanása és a NATO-vállalásoknak köszönhetően 2024-re 343 milliárd euróra nőtt.

A 2025-ös évben az EU védelmi költése a 392 milliárd eurót is elérheti, és jövőre erre jön még a 150 milliárdos hitelt tagállamok között szétosztó SAFE eszköz, valamint a deficitfék részleges elengedése, amelytől további 650 milliárd védelmi költést remélnek a Bizottság szakemberei.

Eközben Oroszország 2024-ben hozzávetőlegesen mindössze 130–150 milliárd eurót költött, azonban ezt

vásárlóerő-paritáson (PPP) számolva nagyjából megegyezik az EU27 azonos évi büdzséjével.

Ráadásul a Bruegel szakértője, Guntram Wolff szerint a döcögős indulás és a váratlan ukrán felkészültség ellenére az orosz hadigépezet bizonyította, hogy kiterjedtségénél fogva olyan modern területeken is képes előrehaladni, mint a hiperszónikus rakéták vagy a drónhadviselés.

Operációs szakadék

Ezek ellensúlyozásához van szükség leginkább a már sokszor emlegetett közös beszerzésekre, amely az eszközök interoperabilitásán túl egységenkénti kedvezőbb árakat jelentene, a rendelések méreténél fogva pedig azt jelezné a védelmi ipar szereplői felé, hogy érdemes jelentősebb fókuszt helyezni az európai piacokba.

Ezen a téren egyébként már 2007-ben szorosabb együttműködésben egyeztek meg a tagállamok. Akkor az volt a vállalás, hogy az eszközbeszerzések 35%-ának közös formátumban kéne történnie, azonban ez a szám azonban mai napig nem érte el 20%-ot.

A jelenlegi cél az, hogy ezt legkésőbb 2027-ben 40%-ra tudják felpörgetni, mivel szám szerint kilenc olyan területet jelöltek ki, amelyekben meg kell szüntetni mindenfajta vélt vagy valós hiányosságot 2030-ig. Ezek a

1. lég- és rakétavédelem,
2. stratégiai engedélyezők,
3. tüzérségi rendszerek,
4. katonai mobilitás,
5. rakéták és lőszerek,
6. kiber-, MI- és elektronikai hadviselés,
7. drón- és ellen-drón rendszerek,
8. szárazföldi,
9. valamint tengeri képességek.

Ugyan a nevük alapján nem feltétlen magától értetődő, de mindezeket négy „zászlóshajó” kezdeményezés keretében szeretnék lefedni, amelyek esetében az iránymutatásuk szerint

minden szerződésnek és finanszírozásnak rendelkezésre kéne állnia legkésőbb 2028-ra, a 2030-as készenlét megvalósulásához.

Ezekben a projektekben egyszerre több tagállamnak kell részt vennie, és a javaslat szerint egy vagy két tagállam társvezetésével történnének az egyeztetések. Az így kiválasztott „zászlóvivőknek” formálisan nem lenne nagyobb beleszólása a döntéshozásban, de mivel ők koordinálnának, nyilván abba az irányba tudnák kormányozni a kezdeményezéseket, amely szerintük a leginkább szolgálná az európai védelem érdekeit.

Önkéntes kényszerhelyzet

A négy zászlóshajó projektet a „drónfalból” átnevezett Európai Drónvédelmi Kezdeményezés, a már sokat emlegetett, és a legtöbb közvetlen katonai jelenlétet igénylő Keleti Szárny Őrség, valamint az Európai Lég-, illetve Űrpajzs teszi ki.

A drónvédelemről például tudni azt, hogy az unió kifejezetten szoros együttműködésre számít az ukrán erőkkel, akik jelenleg a legtapasztaltabbnak mondhatók a világon, így a drónipari fejlesztéseikre már a Roadmap előtt 2 milliárd eurót ígért be a Bizottság.

A zászlósprojekt vezetésére jó eséllyel a németek jelentkeznek majd be, miután 10 milliárd eurós drónprogramot jelentettek be szerdán, de Boris Pistorius német védelmi miniszter azt is előre jelezte, hogy országa a Légpajzs vezetésében is szívesen részt venne.

A hírek szerint rendkívül nagy az érdeklődés a tagállamok részéről, az említett zászlóshajók közül olyanok is vannak, amelyekben több mint 10 tagállam venné ki a részét. Az uniós országok persze önmaguk is javasolhatnak újabb zászlóshajókat, sőt olyan országokat is bevonhatnak, amelyek nem tagjai az EU-nak.

A koalíciók létrehozására egyelőre annyi megkötés vonatkozik, hogy legalább az egyik zászlóvivő országnak részt kell vennie a SAFE programban, amelyre Magyarország is bejelentkezett. Ezzel feltehetően azt próbálják garantálni, hogy feszes tempót diktál majd a többi résztvevőnek is, hiszen

az ezzel kapcsolatos terveket még november vége előtt be kell mutatnia a Bizottságnak, akik januárra ki is értékelik ezeket, hogy akár márciusban elindulhasson az összegek folyósítása.

A dokumentum zászlóshajónként is lebontja és dátumokhoz köti, hogy mikor mit kéne elérni: a drónfal 2027, a keleti őrség pedig 2028 végére érheti el teljes formáját, de mindkettőnél elvárás, hogy már 2026 vége előtt működésbe lépjenek, legalább egy kezdetleges formában. Rajtuk túl az összesített kép alapján a menetterv úgy néz ki, hogy

• 2026 első negyedévéig meg kell egyezni a kapacitáskoalíciók összetételében és azok vezetésében, valamint el kell fogadni a 2030-ig szóló végrehajtási tervüket.
• 2026 közepéig a Bizottság támogatásával minden szükséges adatot be kell gyűjteni és kiértékelni a kilenc kapacitási területről, hogy egyértelműen láthatóak legyenek a sok esetben érthető okokból bizalmasként kezelt hiányosságok is.
• 2026 első felében mindenképp el kell indulni a projektek megvalósításának.
• 2027 végéig legkésőbb, muszáj lesz elérni a közös beszerzések 40%-os arányát, amelynél a Bizottság abban bízik, hogy a tagállamok ezúttal tényleg a háttérbe tudják majd szorítani saját preferenciáikat.
• 2028 végére gondoskodni kell róla, hogy az összes kritikus projekt esetén meglegyenek a szükséges szerződések és a finanszírozás is fixen.
• 2030 végére pedig mér kész állapotban kell működnie az összes SAFE által szponzorált projektnek.

A legutolsó pont itt persze azt is előrejelzi, hogy a SAFE-fel kapcsolatos döntéseknél a Bizottság várhatóan figyelembe fogja venni, hogy a tagállami tervek mennyire illeszkednek az általuk javasolt négy zászlóshajó projekt valamelyikébe. Fontos azonban megjegyezni, hogy bár ezek a kezdeményezések az uniós szervek támogatásával történnek, a működésükért való felelősséget a tagállamoknak kell vállalni, hiszen a védelem továbbra is az ő kompetenciájuk alá tartozik.

Az is felvetett jó néhány kérdést, hogy míg a beszerzési és képességi oldalon az uniós fórumain keresztül működhetnek együtt a tagállamok, addig az operációs működést a NATO keretein belül várja az EU vezetése. Ez felvet némi problémát a nem NATO-tag országok – Ausztria, Ciprus, Írország és Málta – esetében, de alapvetően semmi sem akadályozza, hogy ők is együttműködjenek a védelmi szövetséggel.

Iparpolitika

A zászlóshajók mellett némileg alultárgyalt része az uniós védelmi iparral foglalkozó fejezetnek. A Bizottság 2025 novemberéig vállalta a mostani ütemtervet kiegészítő Defense Transformation Roadmapet, amely részletesebben taglalja majd azt is, hogy a következő többéves pénzügyi keret (MFF) tervezett forrásai – mint a Versenyképességi Alap vagy a kutatás-fejlesztésre fókuszáló Horizon – hogyan fogják közvetlenül segíteni a legkisebbtől a legnagyobb ipari szereplőkig.

Ugyanezeknek a szereplőknek éves konferenciát is szerveznek, amely egy újabb csatornaként és nyílt fórumként működne a tagállamokkal való együttműködések kialakítására. Az itt mozgó kapacitások kiépítéséhez elengedhetetlen lesz a munkaerő növelése is, így

2026-ra 200 ezer, 2030-ra pedig összesen 600 ezer munkavállaló átképzését fogják támogatni uniós szinten.

Az iparfejlesztés területén persze az AI-nak is nagy szerepet szán, így már most beharangozta a Bizottság, hogy jelentős egyszerűsítéseket és lazításokat terveznek abban, hogy az innovációhoz szükséges minden adathalmaz rendelkezésre álljon a mesterséges intelligenciák tanulásához.

Ezeken felül persze kockázatként említik a védelmi ipar ellátásában elengedhetetlen kritikus nyersanyagok elérhetőségét és a védelmi-információmegosztási partnerségeket, kiemelve Kanadát és az Egyesült Királyságot, viszont az európai védelem szempontjából legfontosabb szereplő, Ukrajna külön fejezetet kapott.

Acélsün

Az ütemterv szerint Európa jól felfogott érdeke az, hogy az unió keleti határán egy szabályos „acélssünné” építsék fel Ukrajnát, amely a potenciálisan közeledő béketárgyalások után is a frontvonalon védené a kontinens kapuit.

Ennek részeként már idén el kéne fogadni Ukrajna bevonását minden olyan EU-s eszközbe, amely segítheti az ország katonai finanszírozását, valamint

a „jóvátételi kölcsön” folyósítását is, amelyet a szankciókkal lefoglalt orosz pénzeszközökből tennének lehetővé.

Ezen felül Ukrajnát is be kéne vonni a releváns zászlóshajóprojekteket vivő koalíciókba, és 2026 elejére a drónszövetség elindítása mellett azt is látniuk kell, hogy az országnak szánt SAFE-ből finanszírozott eszközök fényében mennyire lesz szükséges motiválni a tagállamokat az ukrán védelem további támogatására.

Ezeknek a terveknek a megvalósításához nem igazán van lehetőség késlekedésre. Kubilius a bejelentéskor azt is kiemelte, hogy biztos lesz olyan terület, ahol menet közben kell majd tanulni egy sor új dolgot az európai szereplőknek, de nem érdemes tovább más megoldásra várni.

Horizontális biztosítás

A legfontosabb és legtartósabb eszköz mindehhez persze az egységes védelmi piac teljes felépülése, amely 2030-ra sikerülhet. Ezt még az év vége előtt megszavazható, vonatkozó omnibuszok egyszerűsítései alapozhatják meg, de az uniónak egyébként is sok olyan könnyítése van, amely segítheti az ellátási láncok rugalmasságát és a közös munkát is.

Fizikai oldalon elengedhetetlen még a katonai mobilitás, az egységek bevethetőségének felgyorsítása. Ehhez 2027 végére szeretnének létrehozni egy uniós szintű mobilitási térséget harmonizált szabályokkal, kijelölt közlekedési folyosókkal és a polgári–katonai szállítási kapacitások bővítésével.

Ehhez persze nagyban hozzá fog járulni a NATO-tagállamok által tett 5%-os védelmi büdzsévállalások is, amelyből 1,5% valójában nem eszközbeszerzésre vagy kutatás-fejlesztésre fog menni, hanem a csapatok mobilizálására is használható infrastruktúra – így potenciálisan autópályák – építésére is felhasználható. A kijelölt és újonnan létrehozott útvonalakon

legfeljebb 3–5 napos határidőkkel engedélyezhetnék a csapatmozgásokat.

Bár a tervek tényleg egy feszes tempót diktálnak, a Bizottság több fórumon is igyekezett jelezni, hogy a tagállamok felelőssége lesz a végrehajtás, hiszen ők fogadták el a közös célokat, és ők kérték az EB-t, hogy határozza meg az elérendő mérföldköveket.

A Bizottság persze minden támogatást és felülvizsgálati eszközt kész biztosítani a védelmi készenlét kialakításához, de a résztvevő országokon fog múlni, hogy a határidőkhöz tartsák magukat, és a rendszer nem igazán tűri a lemaradásokat.

A 2026–2028 közötti időszak így minden kétséget kizáróan döntő lesz a 2030-as célok megvalósíthatóságának szempontjából, de a geopolitikai változások miatt talán még fontosabb, hogy a kialakuló koalíciók mennyire tudnak együttműködni az időszak alatt, és még nagyobb összetartást teremtenek, vagy inkább nemzeti viszályokat fűt majd újra a kényszeres együttmozgás.

Címlapkép forrása: EU