Olyan döntés született Brüsszelben, ami alapjaiban változtathatja meg az EU jövőjét

Donald Trump második elnökségével új korszak kezdődött a transzatlanti kapcsolatokban, és ezzel együtt felerősödtek az európai védelmi autonómiával kapcsolatos kételyek is. Az Egyesült Államok elkötelezettsége a NATO iránt többé nem tűnik feltétlennek, ami alapjaiban rengette meg azt a biztonságpolitikai modellt, amely a hidegháború óta Európa katonai védelmét meghatározta.

Az Európai Unió ennek hatására tavasszal indította el átfogó fegyverkezési és védelmiipari programját, amelynek értelmében a kohéziós források és a még rendelkezésre álló uniós pénzek egy része, valamint a SAFE nevű közös hitelfelvételi programból folyósítandó tételek a tagállamok védelmi kapacitásainak megerősítését szolgálhatják. A döntés azonban komoly vitát váltott ki Brüsszelben:

sokan attól tartanak, hogy a hadiipari célok előtérbe kerülése háttérbe szorítja az unió eredeti küldetését – a régiók felzárkóztatását, a gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését és a szociális kohézió erősítését.

Nem is meglepő, hogy az Európai Régiók és Városok hete esemény alatt folyamatosan előkerült a téma, így a konferenciával egyidőben tartott Európai Régiók Bizottságának 168. plenáris ülésén is, ahol egy külön panelt szerveztek a témáról szerdára a „Vita az európai védelemről” címmel, amely a kontinens biztonsági önállóságáról és a védelmi ipar jövőjéről szólt.

A vitát Christophe Gomart tábornok, az Európai Parlament tagja és a „European Defense Readiness 2030” jelentés előadója kezdte, aki szerint Európa jövője azon múlik, képes-e saját védelmi iparára támaszkodni. Gomart úgy fogalmazott:

az uniós projekt csak akkor maradhat életképes, ha az Európai Unió képes megvédeni önmagát – ehhez pedig egy erős, megbízható és versenyképes európai védelmi iparra van szükség.

A tábornok hangsúlyozta, hogy az uniós védelmi beruházásoknak nem csupán biztonsági, hanem gazdasági jelentőségük is van, mert megrendeléseket és munkahelyeket teremtenek az európai iparban. Véleménye szerint a közös beszerzések, a közös kutatás és a haditechnikai konvergencia elengedhetetlenek ahhoz, hogy az EU ne függjön külső partnerektől, különösen az Egyesült Államoktól.

Gomart az uniós védelmi költségvetés szerepét abban látta, hogy ösztönözze a tagállamok közötti interoperabilitást, és elősegítse az egységes európai védelmi piac létrejöttét.

A felszólalás egyik központi eleme a „buy European” elv volt. Gomart azt javasolta, hogy a védelmi beszerzések legalább 70 százalékban uniós eredetű termékekre és eszközökre épüljenek, mert csak így biztosítható az európai stratégiai függetlenség – a Bizottság ennél kevésbé ambíciózus, 60 százalékos arányt határozott csak meg. A tábornok szerint minden olyan uniós finanszírozású védelmi projektnek, amelyet közpénzből támogatnak, legalább két tagállam részvételével kellene megvalósulnia, különben elveszíti az európai dimenzióját. Külön kitért a skandináv országok aggályaira is, megnyugtatva a svéd és norvég partnereket, hogy a javaslat nem zárja ki a norvég részvételt a közös beszerzésekből.

Gomart beszédében arra is figyelmeztetett, hogy a védelmi ipar megerősítésének nem szabad elszakadnia a regionális dimenziótól.

A régiók és önkormányzatok szerinte az első vonalban állnak a polgári védelem, a katasztrófavédelem és a kibervédelem terén, ezért nélkülözhetetlen, hogy részt vehessenek a források tervezésében és elosztásában.

Úgy fogalmazott: a védelmi ipar nem csupán fegyvereket gyárt, hanem a helyi gazdaságokat is erősíti, ezért az uniós forrásokat „az európai területek megerősítésére és nemzeti iparaink fenntartására” kell fordítani.

A panel másik kiemelt felszólalója, Christophe Forax a finanszírozási oldalról közelítette meg a kérdést. Elmondta, hogy a jelenlegi uniós védelmi költségvetés messze elmarad a globális szereplőkétől:

míg az Egyesült Államok mintegy 10 milliárd dollárt (33 500 milliárd forintot) fordít védelmi fejlesztésekre, az Európai Unió összesen mindössze 300 millió eurót (118 milliárd forintot) költ hasonló célokra.

Ez szerinte súlyos egyensúlytalanság, különösen úgy, hogy az EU népessége harmadával meghaladja az amerikaiét. Forax ezért egy olyan beruházási környezet kialakítását sürgette, amely kiszámíthatóbbá és vonzóbbá teszi a védelmi ágazatot a magánbefektetők számára.

Forax beszámolt arról, hogy több mint 160 európai befektetővel és ipari szereplővel folytatott konzultációt, és ezek alapján öt fő ajánlást és tizennégy konkrét javaslatot fogalmazott meg. A legfontosabb ezek közül, hogy a tagállamok nyújtsanak két évre előre szóló, átlátható katonai költségvetési terveket, hogy a befektetők kiszámítható környezetben dönthessenek. Forax szerint

mindössze hat uniós tagállam rendelkezik ilyen hosszú távú védelmi programozási törvénnyel, ezért az EU-nak segítenie kellene a többit abban, hogy világosabb, ambiciózusabb tervezési kereteket vezessenek be.

A szakértő szerint az Európai Beruházási Banknak (EIB) is kulcsszerepet kell vállalnia a védelmi ipar finanszírozásában. Forax javasolta, hogy az EIB-n belül jöjjön létre egy külön „védelmi szekció”, amely a kis- és középvállalatokat is támogatná, például a kereskedelmi kamarákon keresztül. Emellett azt is sürgette, hogy a Bizottság egyértelműen tisztázza: a zöld taxonómia nem zárja ki a védelmi szektort a fenntartható befektetések köréből, hiszen az ENSZ fenntartható fejlődési céljai között a béke és biztonság is szerepel.

A javaslatok között szerepelt egy uniós szintű fizetési megfigyelő intézmény létrehozása is, amely auditálná a védelmi vállalatok kifizetési késedelmeit, valamint az uniós egyenlőségi eszköz (Equity Facility) költségvetésének növelése 175 millióról 1 milliárd euróra. Forax szerint

mindez nem technikai, hanem politikai döntés: Európának vissza kell szereznie ipari és stratégiai autonómiáját, és ehhez a magánbefektetéseket is be kell vonni a védelmi ökoszisztémába.

A vita további résztvevői általában támogatták az uniós védelmi ipar megerősítését, de több képviselő – különösen a zöld és baloldali frakciókból – aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a védelmi költségvetés bővítése más területekről vonhat el forrásokat. Többen hangsúlyozták, hogy a közös biztonság nemcsak fegyverkezést, hanem a társadalmi ellenállóképesség és a kritikus infrastruktúrák védelmét is jelenti.

A plenáris ülés végére egyértelművé vált, hogy az európai védelemről szóló vita jóval túlmutat a hadiipari fejlesztéseken. A felszólalók abban egyetértettek, hogy Európának önállóbbá kell válnia biztonságpolitikájában, ugyanakkor megosztottak voltak abban, miként lehet ezt elérni: központosított brüsszeli eszközökkel vagy tagállami kezdeményezésekkel. A vita légkörét egyfajta stratégiai ébredés jellemezte – a felismerés, hogy a béke és a biztonság már nem adottság Európában, hanem újra megvédendő érték.

Ugyanakkor a meghatározó elv az volt, hogy a régiók és városok képviselői féltik a fejlesztéspolitikai támogatásokat, különösen a 2028-2034-es közös EU-s költségvetés elfogadása előtt. Ebben ráadásul – ahogy arról részletesen írtunk – nem egyszerűen a kohéziós források csökkenésétől tartanak, hanem attól is, hogy kimaradnak a térségi hatóságok, képviseletek a döntéshozatalból.

Címlapkép forrása: EU