Ugyan a formális jóváhagyás még várat magára, a tagállamokat tömörítő Európai Tanács úgy tűnik, rábólintott a parlamenti tárgyalók szombati javaslatára, így a 2026-os uniós költségvetés magasabb lesz, mint azt eredetileg tervezte a Bizottság.
A felek végül 192,8 milliárd euróban határozták meg a teljes összeget, amely nemcsak visszaállítja a nemzeti kormányok által korábban kért 1,3 milliárd eurónyi költségcsökkentést, hanem további 372,7 millió eurót ad az eredeti 192,4 milliárdhoz.
A több mint 140 milliárd forintnak megfelelő extra összeget olyan programokra és szakpolitikákra kérte a Parlament, amelyek célja az életkörülmények javítása, a versenyképesség növelése és a védelmi kihívások kezelése.
A kutatás és az infrastruktúra területén a képviselők 20 millió euróval növelték a Horizon Europe programot, valamint 23,5 millió euróval a közlekedési és energiahálózatok támogatását a versenyképesség, a munkahelyteremtés és a határokon átnyúló infrastruktúra fejlesztése érdekében.
A LIFE környezetvédelmi és éghajlatpolitikai program további 10 millió eurós finanszírozásban részesül, míg az EU4Health program 3 millió euróval kap többet, ahogy az oktatást támogató Erasmus+ is, amelyből azonban a legtöbb magyar egyetem jelenleg nem részesül.
Különösen fontos területté vált a parlamenti pártoknak a mezőgazdaság támogatása is, mivel a következő költségvetési ciklusban várhatóan csökkenni fognak az ide szánt források. Erre a területre most
a fiatal gazdák támogatásával és az európai termékek népszerűsítésén keresztül szereztek további 105 millió eurót, amelyre az előző évben fel nem használt források és a vártnál magasabb EU-s bevételek miatt volt lehetőség.
Ezen felül a Parlament 10 millió eurós extra forrást szerzett a polgári védelmi mechanizmus és a RescEU számára a természeti katasztrófák növekvő gyakorisága miatt, amely szintén gyakran sújtja a gazdákat. A katonai mobilitás szintén 10 millió eurós többletfinanszírozást kap, és a határigazgatás megerősítésére is további 10 millió eurót különítettek el.
A növekvő geopolitikai instabilitás és a globális humanitárius válságok kezelésére a Parlament 35 millió euróval növelte az EU déli szomszédságának (többek közt: Egyiptom, Libanon, Szíria, Marokkó, Líbia), és 25 millió euróval a keleti szomszédságának (jelenleg Moldova, Ukrajna, Azerbajdzsán, Örményország) támogatását. Emellett 35 millió eurós növekedést biztosított a humanitárius segélyekre.
Mindezt egyébként amellett sikerült elérni, hogy a Bizottság előrejelzéséhez képest 2026-ban nagyjából kétszer annyit, 4,2 milliárd eurót kell majd visszafizetni a helyreállítási alapon keresztül eddig lehívott források összege után. A parlamenti képviselők úgy tudták ezt kiharcolni, hogy ne csökkenjenek az alapvető programokra szánt finanszírozás, mivel a keletkező hiányt a visszamaradt forrásokból is vissza lehet pótolni.
A megállapodást hivatalosan még jóvá kell hagynia a Tanácsnak és a Parlamentnek is. Miután a tagállamok képviselői hivatalos elfogadják a megemelt büdzsét, a Parlament Költségvetési Bizottsága jövő csütörtökön írhatja alá a tervet, amelyről ezután
az Európai Parlament hónap végi strasbourgi plenáris ülésén szavazhatnak.
Címlapkép forrása: EU
Így járnak a kritikusok: egykor Putyin jobbkeze volt, először ügynökké, most terroristának nyilvánították
Oroszországot már évekkel ezelőtt elhagyta.
Az OECD fájó adatokat közölt: Magyarország szabályozási rendszere is a növekedést fenyegeti
Globálisan is egyre jobban látszik: a növekedés legnagyobb kerékkötői maguk a kormányok.
Kiderült, mivel számol Ursula von der Leyen – Ekkor érhet véget a háború Ukrajnában?
Levelet küldött az Európai Bizottság elnöke.
Új tanulmány jelent meg a hosszú Covidról: ez állhat a kellemetlen tünetek hátterében
Ilyen elváltozáshoz vezet a szervezetben.
Nukleáris tűzzel játszik Vlagyimir Putyin Magyarország szomszédjában – Pusztító katasztrófa miatt kongatja a vészharangot a szakértő
Fel kell készülni egy fukusimaihoz mérhető tragédiára?
Megszólalt Trump a súlyos belviszályról, volt szövetségese már az életét félti – "Szerintem senkit sem érdekel"
Marjorie Taylor Greene bombafenyegtésről számolt be.
Amikor racionális az irracionális viselkedés
Miután nagyobb összeget nyerünk, hajlamosabbak vagyunk kisebb kockázatot vállalni és "ráülni" az eredményre. Nagyobb veszteség után viszont inkább kockáztatunk. Ez Ön szerint is irracionál
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az egészet 23 dolláron, utólag persze könnyű okosnak lenni. A kérdés az, hogy érdemes-e még viss
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Terézvárosi AirBnb tiltás: indul az országos lavina?
Mi lesz a rövidtávú lakáskiadással?
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.


