Brüsszel egy utolsó, brutális óriáshitellel zárná le az ukrán háborút

Hétfőn a többi államfőhöz hasonlóan, Orbán Viktor miniszterelnököt is személyes levélben kereste meg az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen, amelyben nemcsak arra kéri, hogy Magyarország is járuljon hozzá Ukrajna támogatásához, hanem részletezi az ország anyagi helyzetét, és azt is, hogy a finanszírozás módjai milyen következményekkel járhatnak az unió számára.

Az indoklás szerint az európai országok közös érdeke, hogy Ukrajnát egy "acél sündisznóvá" építsék fel, mivel az elmúlt időszakban rájuk zúduló, energia-infrastruktúrájukat és civileket is veszélyeztető támadássorozat egyértelművé teszi, hogy az oroszok úgy vélik: az idő nekik dolgozik.

Eközben a tagállamok légterébe "betévedő" orosz drónok is egyre gyakoribbak, és már nemcsak a keleti határon mindennaposak. Az elmúlt három hétben a brüsszeli repülőtér körül és egy belga atomerőműnél is azonosítatlan drónok tűntek fel.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Ukrajna egyre nehezebb anyagi helyzetben van, és jelen körülmények között, a már korábban nekik szánt forrásokkal együtt is,

maximum 2026 tavaszáig tudja stabilan folytatni működését a háborús körülmények között.

Bár a legoptimistább forgatókönyv szerint most 2026 végére már lezárulhatnak a harcok, az Európai Bizottság úgy érzi, ahhoz, hogy az ország hozzáférjen a nagyságrendileg kisebb IMF-hitelhez, és hogy egyáltalán a nemzetközi közeg is úgy érezze Ukrajna tovább lesz képes kitartani, mint Oroszország, arra lesz szükség, hogy a 2027-es finanszírozás is biztosított legyen.

Ehhez a jelenlegi számítások szerint hozzávetőlegesen 136 milliárd euróra lenne szükség az elkövetkező két évben,

melynek jelentős része pusztán katonai célokra menne. Jövőre a teljes összeg mintegy 70%-os, míg 2027-ben nagyjából egyenlő arányban oszlanának meg az igények.

Ez minden bizonnyal egy tűzszünetet feltételez 2026 végére - de minimum a harcok intenzitásának jelentős csökkenését -, a védelemre azonban ezután is súlyos eurómilliárdokat kell majd költeni, hogy az oroszok ne érezhessék úgy, hogy újrakezdhetik az offenzívát.

Ugyan korábban szó volt arról, hogy Ukrajna teljes elengedése is az asztalra kerülhet, von der Leyen levele nem érinti ezt a lehetőséget, hiszen a legutóbbi, októberi csúcstalálkozón is abban egyeztek meg a tagállamok, hogy módot találnak a támogatás folytatására. Ehhez kérték, hogy a Bizottság dolgozzon ki a járható utakat.

Ahogy arról már a levél megérkezésekor beszámoltunk, akármilyen opciót is választ a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanács, az biztos, hogy a támogatásnak:

• legkésőbb 2026 második negyedének elején rendelkezésre kell állnia;
• a finanszírozás nem járhat újabb költségvetési teherrel Ukrajna számára;
• a csomagnak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy alkalmazkodjon az ország változó gazdasági és védelmi szükségleteihez;
• valamint biztosítani kell a támogatás terheinek méltányos megosztását a nemzetközi partnerek között.

Ahhoz, hogy ez valamilyen formában megvalósuljon - és a korábban említett IMF-hitel is megérkezhessen - legkésőbb a decemberben esedékes tanácsi csúcstalálkozón kell elkötelezniük magukat az európai kormányoknak, erre pedig 3+1 konstrukciót ajánlott fel a Bizottságot vezető von der Leyen.

1.) Közvetlen támogatás

Az első opció lényege, hogy a tagállamok közvetlen, vissza nem térítendő hozzájárulásokat fizetnének az EU-nak, amely ezt továbbadná Ukrajnának támogatásként. Ez a módszer nem jár közös adósságvállalással, nem igényel új garanciákat vagy uniós háttérfedezetet, ám a tagállami költségvetésekre azonnali terhet ró.

A finanszírozás 2026-tól fokozatosan is bevezethető lenne, a GNI-kulcs (bruttó nemzeti jövedelem) alapján arányosan elosztva, ami a levél szerint átlátható és jól skálázható tehermegosztást eredményez.

A támogatás becsült minimuma évente 45 milliárd euró, vagyis a két évre összesen legalább 90 milliárd az EU oldaláról, azonban ez feltételezi más nemzetközi szereplők (pl.: az Egyesült Királyság, Kanada, Japán) beszállását is.

Ez jelentős, a tagállami GDP 0,16–0,27 százalékának megfelelő éves hozzájárulást jelentene országonként, amelynek bár Magyarország alsóbb végébe kerülne, így is komoly terhet jelentene az államháztartásnak, különösen a választási hajrában. A konstrukció előnye, hogy egyszerű, gyorsan kivitelezhető és jogilag rendezett, hátránya azonban a kiemelkedően magas közvetlen költségvetési hatás.

Alternatív megoldásként a tagállamok erre felvehetnének uniós hitelt, de ezzel persze a saját államadósságuk terhére támogatnák Ukrajnát, amely egyébként harmadik országként hivatalosan nem kaphatna adósságnöveléssel járó kölcsönt az uniós elvek alapján.

A szöveg az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) alkalmazását is felveti, amely az eurozóna országait hivatott kisegíteni, ha azok a piacról már nem tudnak megfizethető hitelekhez jutni. Ehhez azonban szerződésmódosítás kellene, és továbbra is tagállami adósságként jelenne meg, így a költségvetési teher sem csökkenne.

Ebben a konstrukcióban mindenesetre nem nyúlnának a zárolt orosz forrásokhoz, amelyek továbbra is kamatot termelnének, de ezek a pénzáramok nem kapcsolódnának közvetlen a támogatáshoz, hiszen

ezek a már korábban vállalt 45 milliárd eurós ERA-hitelek formájában kerülnek Ukrajnához.

Von der Leyen levele szerint ez az opció a legtranszparensebb és legkézenfekvőbb, de egyben a leginkább költségvetést próbáló is. Bár nem zárja ki a tagállamok további önkéntes hozzájárulásait, uniós keret nélkül nem biztosít egységes tehermegosztást és koordinációt.

A politikai elfogadottsága különösen azon országok számára kérdéses, ahol szűk a költségvetési mozgástér vagy már folyamatban vannak intézkedések az államadósság kiigazítására(mint például Magyarország esetében is.)

2.) Közös hitelfelvétel

A második opció az Unió központi hitelfelvételére épül, amelyből az EU egy olyan hitelt nyújtana Ukrajnának, amelyet a jóvátételi hitelhez hasonlóan, csak akkor kell visszafizetni az ukránoknak, amikor Oroszország jóvátételt fizet.

Ennek a konstrukciónak az az előnye, hogy nem növeli Ukrajna középtávú adósságterheit, ugyanakkor jelentős szerepet kapnak benne a nemzeti kormányok garanciái.

A tagállamoknak ugyanis feltétel nélküli és visszavonhatatlan garanciát kellene nyújtaniuk arra az esetre, ha Ukrajna nem tudna törleszteni

– enélkül az EU képtelen lenne felvenni a hitelt az ukránok nevében.

Mivel a gyakorlatban meglehetősen csekély az esély arra, hogy az oroszok önszántukból jóvátételt fizetnének az okozott károkért, a kamatokat a tagállamoknak kéne finanszírozniuk a GNI-kulcs szerint. Itt von der Leyen külön kiemeli, hogy

ha néhány tagállam nem vállalja a hozzájárulást, másoknak kellene növelniük a rájuk nehezedő terhet.

Az újabb hitelfelvétel legproblémásabb része, hogy egy olyan időszakra esne, amikor az EU-t már eleve nagy volumenű piaci finanszírozás terheli a helyreállítási alap (RRF) és a védelmi kiadások finanszírozására létrehozott SAFE-eszköz hitelei miatt, amelyből a magyar kormány is részesülhet.

Ahogy azt már egy korábbi cikkben részletesen kifejtettük, a többéves pénzügyi keret (MFF) jelenlegi tervezete szerint az RRF-hitel már 2028-tól el fogja vinni az uniós költségvetés közel 10%-át, míg a SAFE-hitel mellett az újabb kölcsön további 5%-kal növelheti az uniós büdzsére nehezedő éves költségeket a 2035 utáni időszaktól. Ezért meglehetősen óvatosan kellne kezelni a hozamkockázatot is, nehogy az EU általános hitelfelvételi költségei emelkedjenek.

A tagállami hitelfelvételre alternatíva lehet az is, hogy ha közvetlenül a mostani MFF betervezett mozgásterét használja az EU a hitel finanszírozására. Ha ezt választanák a Tanácsban, akkor a jelenlegi MFF-ből 90 milliárdot kéne garanciaként elkülöníteni, és már a 2028-tól induló költségvetési ciklusban is meg kellene jelennie ennek az összegnek.

Mindez úgy, hogy az MFF tárgyalások már így is az eddigi legnehezebbnek ígérkeznek, előnyére szól viszont a konstrukciónak, hogy közvetlen nem terhelné a tagállamokat további adóssággal.

További lehetőség egy külön célú eszköz, azaz egy SPV (Special Purpose Vehicle) létrehozása lenne, amelyhez az EU-n kívüli G7-országok vagy más partnerek is csatlakozhatnának, bár ez a piacon drágább finanszírozást eredményezne. Ez az opció is érintetlenül hagyja az immobilizált orosz eszközöket, és a jelenlegi ERA-mechanizmus is változatlanul működne.

Összességében a második konstrukció csökkenti a rövid távú költségvetési terheket a tagállamok számára, ugyanakkor nagyobb pénzügyi és politikai kitettséget hoz létre a garanciák, a kamatköltségek és az uniós hitelfelvételi kapacitás terhelése miatt, amelyeket

előbb utóbb mindenképpen az uniós polgárok adójából kellene finanszírozni.

3.) Jóvátételi hitel

A harmadik opció számít a legvalószínűbbnek, és mivel ez elviekben nem érintené az uniós költségvetéseket, a Bizottság eredetileg nem is dolgozott ki alternatívákat rá. A finanszírozás alapját az immobilizált orosz állami eszközökből képződött készpénzegyenleg adja, amelyet az EU kötelező, kamatmentes "állományi szerződéssel" vonna be.

A hitelt Ukrajna szintén csak akkor törlesztené, ha Oroszország önként jóvátételt fizet, amire ahogy már írtuk, kevés az esély, így

ez lenne a legközvetlenebb módja annak, hogy az oroszok felelősségre legyenek vonva, a háború megkezdéséért.

Azonban a garanciák ebben az opcióban is központi szerepet kapnak, ugyanis a források legnagyobb része a belga Euroclear pénzintézetben kerültek zárolásra, így az ország azt szeretné, ha a tagállamok egyenlő arányban vállalnák a visszafizetést, ha Oroszország sikeresen perelné vissza a lefoglalt forrásait.

A tagállamoknak jelentős, akár 185–210 milliárd eurónyi potenciális kockázatra kellene garanciát adniuk,

attól függően, hogy csak a központi értéktárakat vagy más pénzügyi intézményeket is bevonnak-e. Ugyan az eredeti közvetlen támogatás 140 milliárdról szólt, az Belgiumban zárolt elemeken túl, további 30 milliárd lenne elérhető Európában, és ha perben nyeri vissza az összeget Oroszország, akkor azt várhatóan kamatokkal együtt kéne visszafizetni.

Ezek a garanciák feltételes kötelezettségként jelennének meg, így nem növelik automatikusan a tagállami államadósságot, a konstrukciót azonban védeni kell a befektetési viták és a lehetséges bírósági eljárások kockázata ellen, ami kiterjedt jogi biztosítékokat igényel.

A rendszer egyik érzékeny pontja, hogy az orosz eszközök immobilizálása jelenleg hathavonta, egyhangú tanácsi döntéssel újul meg. Ha egyszer nem újítják meg, az eszközöket vissza kellene adni Oroszországnak, és azonnal le kellene hívni a tagállami garanciákat.

Így a magyar vétó meglehetősen komoly kockázatként jelenik meg a Bizottság szemében.

Emiatt a konstrukció hosszú távú stabilitása a Tanács politikai egységétől függ. Ráadásul a piaci szereplők is úgy ítélhetik, hogy az eszköz "kisajátítás", ami reputációs és pénzügyi kockázatot hordozhat, így az eurót is gyengíthetné – ezt von der Leyen szerint nemzetközi kommunikációval lehet a legjobban kezelni.

Ez a mechanizmus kezeli az ERA-hitelek finanszírozását is, de statisztikai szempontból az EU adósságaként jelenhet meg, a tagállami garanciák pedig bár nem automatikusak, feltételes kötelezettségként merülnek fel. Az EB értékelésében ez az opció biztosítja a legnagyobb pénzügyi kapacitást és a legkisebb közvetlen költségvetési terhet, de

a jogi, politikai és piaci kockázatai a legjelentősebbek a három megoldás közül.

+1.) Összevont konstrukció

A három konstrukció persze nem zárja ki egymást, időtől és komplexitástól függően lehet őket áthidaló megoldásként használni, amíg az EU-s szervek például dűlőre jutnak a 2028-2034-es ciklusra szóló MFF-ről, vagy eszközölnék a források folyósításához szükséges szerződésmódosításokat.

Ugyan ezt nem említi külön von der Leyen levele, de az sem kizárható, hogy a tagállamok végül csak egy kisebb részét használnák fel a zárolt orosz pénzeszközöknek, így garanciát is kisebbet kéne rá vállalni jelenleg.

Magyarország kimarad

A magyar kormány mindenesetre nem hagyott sok mozgásteret magának a kérdésben. Orbán Viktor miniszterelnök a levél értelmezése közben azt mondta közösségi médiafelületén, hogy az újabb támogatások helyett azt lenne logikus mélyebben megvizsgálni, hogy mire használja Ukrajna a neki eljuttatott uniós pénzeket.

Emellett Bóka János EU-s ügyekért felelős miniszter a Politicónak azt nyilatkozta, hogy Magyarország

nem áll készen olyan döntést jóváhagyni, amely további jogi felelősséget vagy pénzügyi kötelezettséget róna a magyar kormányra Ukrajna kifizetéseinek garantálására.

Mindez persze a legkevésbé sem érheti meglepetésként von der Leyent vagy a Bizottságot. Nem véletlen, hogy a levél több ponton kitér arra az eshetőségre, hogy amennyiben egyes tagországok nem vennék ki részüket a finanszírozásból, akkor a költségek a támogatás folytatása mellett elkötelezett tagállamok közt oszlanának meg.

A támogatás visszatartása jelen esetben Magyarországon kívül esetleg a szlovák és cseh kormányoktól várható, bár az említett országokat vezető Robert Fico és André Babis inkább visszafogták az Ukrajnával kapcsolatos kritikáikat az utóbbi időkben.

Legközelebb december 18-19-én lesz uniós csúcstalálkozó, és bár a folyamatok ideje miatt a Bizottság az elejétől kezdve hangsúlyozza, hogy ez az utolsó pillanat a döntésre, Ukrajna nemrég egy nagyobb támogatáshoz jutott, így nem kizárt, hogy csak 2026 elején lesz döntés. Azt azonban

a jelenlegi keretek közt továbbra is nehéz elképzelni, hogy a tagállamok egyszer csak tömegesen döntenének a finanszírozás berekesztése mellett.

Címlapkép forrása: EU