Még várni kell a jelentős fordulatra a Rába befektetőinek, a harmadik negyedévben jelentős javulás nem körvonalazódott. Kétségtelen tény, hogy a reorganizációs folyamaton belül szignifikáns lépéseket tett a vállalat, azonban a reorganizáció egy hosszas folyamattá vált, így az ehhez kapcsolódó tételek "egyszeri" megjelölése és kiemelése révén kimutatható javulás minőségi része még kérdőjeleket hagyhat a piaci szereplőkben. Közel 50%-kal nagyobb a veszteség a várakozásoknál. A menedzsment szerint a negyedik negyedév a társaság legeredményesebb időszaka lesz 2003-ban. Év közepén pozitív szaldóval záruló eredményről nyilatkozott a menedzsment, melyet most sem változtatott meg. Reményeink szerint három hónap múlva egy tiszta szerkezetű, belső értékeket tükröző negyedéves eredménykimutatás legalsó sorában pozitív előjelű szám fog állni. A befektetők azonban ezen időpontig feltehetően a kivárást választják.
A piaci folyamatok nem hoztak gyökeres változást a Rába számára. Az amerikai kereslet élénkülése változatlanul igen lassan akar megindulni. Az egyetlen pozitív tendenciát mutató szegmens nyugat Európa, ahol a Rába az amerikai cégek termelés kihelyezéséből profitál, illetve megindult az új üzletek megszerzése alkatrész vonalon. Ázsiában változatlanul piacépítési stádiumnál...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés