Előfizetői tartalom

7 milliárdot buktak az útépítő cégek

Portfolio
A Fővárosi Bíróság 2006. január 23-án kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2004. júliusában hozott határozatát, egyben a felperesek keresetét elutasította. A GVH korábban megállapította, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.) által 2002. júliusában, illetve augusztusában kiírt közbeszerzési pályázatokon résztvevő vállalkozások - a Betonút Rt., a DEBMÚT Rt., az EGÚT Rt., a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt. - versenytörvénybe ütköző megállapodást kötöttek. Ennek keretében egymás között előzetesen megállapodtak abban, hogy melyik cég melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg. Esetenként abban is megegyeztek, hogy a nyertesek alvállalkozóként vonják be a többieket. A kartell-megállapodásban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, jelentős vállalat részt vett. Az öt vállalkozásra a GVH által kiszabott bírság teljes összege 7,043 milliárd forint volt, melyet a jogsértő vállalkozások befizettek.

A GVH 2003. februárjában hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárást annak megállapítására, hogy az NA Rt. 2002. augusztusában (az M7 balatonszárszói, az M7-M70 Becsehely-Letenye, és az M3 görbeházai szakaszra) kiírt nyílt, előminősítéses közbeszerzés során az említett vállalatok összejátszottak-e. Az eljárást később kiterjesztette a 2002. júliusban kiírt, majd...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés