Előfizetői tartalom

TVK: ismét veszteség

Ahogyan arra az iparági adatok alapján és a leállások következtében számítani lehetett, rendkívül gyenge második negyedéves eredménnyel jelentkezett ma reggel a TVK, mely üzemi és nettó szinten a társaságot követő egyetlen elemző becslésénél nagyobb veszteséget produkált. A gyorsjelentés legfontosabb pontjai az alábbiak voltak: - az iparági környezet igen gyengén alakult; - a leállások és technológiai meghibásodások miatt az értékesítési volumen csökkent; - a társaság EBITDA szinten így 25%-kal nagyobb veszteséget termelt, mint egy évvel korábban; - a nettó hitelállomány nem csökkent érdemi módon. A gyorsjelentés véleményünk szerint nem hordoz olyan információt, mely komolyabb árfolyam reakciót váltana ki a mai kereskedés során, a globális szektor árazásában azonban komoly felpattanás jelentkezett, ami pozitívan érintheti a TVK-t is. Aki a globális gazdaság visszapattanására (V alak) számít, annak érdemes venni a papírokat, hiszen ebben az esetben a kereslet és a termékárak is emelkedni fognak.

Mivel a TVK-t csak egyetlen elemző követi, piaci konszenzusról nem beszélhetünk. A Concorde várakozásának és a tény számoknak az összevetését mutatja be az alábbi táblázat, melyből látható, hogy az EBITDA minimálisan jobb, az üzemi és a nettó eredmény azonban kismértékben rosszabb lett, mint a várt.Az iparági környezet a második negyedévben tovább romlott az év első...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés