Nem sokat változott egy hét alatt a helyzet a két rivális kereskedelmi csatorna versenyében, az RTL Klub váltakozó teljesítménnyel ugyan, de átlagosan 7.4 százalékponttal tudott ellépni a TV2-től. A felfrissített struktúra a TV2-nél vegyes sikert hozott, hiszen míg a késő esték a sorozatoknak köszönhetően kiválóan sikerültek, addig a főműsoridő első fele inkább gyengülést mutat a korábbi teljesítményhez képest. A filmválasztások továbbra is gyengéi a TV2-nek, bár a vasárnapi napon egy ideig tudtak lépést tartani a legfőbb riválissal. Érdekes módon például a Narnia Krónikái-val szemben a Frizbi megbukott, a többek között Gregor Bernadettet és Bokros Lajost is elhozó bulvárshow ugyanis bőven az átlag alatt teljesített. A hétre más negatívum is jutott, a Bajnokok Ligája a kieséses szakaszba érve például nem tudott több nézőt vonzani, sőt inkább vesztett a népszerűségéből.
A TV2 a késő esti sorozatoknál nyert sokat. A 10. hét kezdetén 5 százalékpont volt a differencia a két rivális kereskedelmi csatorna között az RTL Klub javára, az este viszont nem csak előbbi csatornával, de a TV2-vel is kegyes volt. Az este kezdetén a korábbi forgatókönyv érvényesült, a Vacsoracsata 7 százalékponttal előzte meg a Mr. és Mrs.-t. Az Aktív nem tudott faragni...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés