Előfizetői tartalom

Lesz-e csere az Energia Hivatal élén?

Az elmúlt hetek történéseit figyelve, valamint a Fidesz egyes nyilatkozatait hallgatva könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az új kormányerő, akár csak a korábbiak, totális hatalomra kíván törni, az új érának megfelelő embereket szeretne látni az amúgy függetlennek kikiáltott állami szervek élén, stratégiailag fontos vállalatok vezetésében. Nemrég cikkek jelentek meg a sajtóban a Magyar Energia Hivatal vezetésének várható menesztésével összefüggésben is, bár a Fidesz hivatalosan még nem tett ilyen irányú lépéseket. A MEH vezetésének elmozdítása nem könnyű feladat, előreláthatóan csak törvénymódosítással valósítható meg, bár a Fidesz választási programjában az ehhez hasonló eljárások kritikája olvasható.

Az elmúlt hetekben nem egy cikk jelent meg arról, hogy az új kormányzattal új vezetés érkezhet a Magyar Energia Hivatalhoz is, ezért Matos Zoltánnak és helyettesének, Kovács Csabának így vagy úgy, de mennie kell majd a közeljövőben. Felmerülhet persze a kérdés, hogy miért fontos egy kabinet számára, hogy ki és miként vezeti a Magyar Energia Hivatalt, mi előnye származhat...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés