Előfizetői tartalom

Gyenge Magyar Telekom negyedév, de mit hoz a jövő? (2.)

Portfolio
2010. november 4-én hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom. Az elemzői várakozások alapján a főbb szegmensek további "szenvedése" rajzolódik ki, az árbevétel és a főbb profit sorok továbbra is eső trendben mozognak a konszenzusos számok szerint. A befektetők figyelme azonban nem feltétlenül a negyedéves számokra, hanem sokkal inkább a vállalat által a válságadóra adott lépésekre irányul, mégpedig arra, hogy sikerül-e megfelelő mértékben csökkenteni a működési költségeket és a beruházásokat. A különadó negatív hatásainak kompenzálására meghirdetett intézkedésekből a negyedévben sok mindent még nem feltétlenül láthatunk, kérdés tehát mit mond a menedzsment a következő negyedévekről, a kilátásokról és az osztalék fenntarthatóságáról.

A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők szerint az árbevétel több mint 4 százalékos csökkenést mutathat a harmadik negyedévben, amiben a főbb szektorok immár több negyedév óta tartó gyengélkedése mellett az állami megrendelésekben érvényesített árcsökkentés is szerepet játszhat. Ennél is nagyobb esést várnak az elemzők EBITDA és üzemi eredmény sorokon, ahol...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés