Előfizetői tartalom

Tegnap sem volt hajlandó korrigálni Amerika

Portfolio
Nem láthattunk érdemi elmozdulásokat tegnap az amerikai tőzsdéken, az indexek a nap folyamán végig egy szűk sávban mozogtak, a kereskedést pedig minimális mínuszban zárták. A tegnapi makroadatok vegyesen alakultak, így ez sem szolgált iránymutatással. A hangulaton továbbá az sem segített, hogy Ben Bernanke optimistább a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, mivel azt a Fed elnöke is mondta, hogy a foglalkoztatás várt javulásához ez a növekedés nem lesz elég. Márpedig a hitelminősítők szerint is az egyik sarkalatos pont épp a foglalkoztatás. A Moody's és az S&P is aggódik az amerikai adósságpálya miatt. Ma reggel az ázsiai piacokon mérsékelten negatív hangulat uralkodik, az amerikai határidős indexek viszont már újra emelkedést mutatnak, elsősorban az Intel zárás után közzétett, meglehetősen erős negyedik negyedéves gyorsjelentésének köszönhetően.

A tegnapi kereskedés során igen szűk tartományban mozogtak az irányadó amerikai indexek, a napot pedig minmális mníuszban zárták, a Dow és az S&P 500 0,2, a Nasdaq pedig 0,1%-kal került lejjebb. Ez a korábbi sorozatos emelkedések után korrekciónak nem éppen nevezhető, az indexek továbbra is többéves csúcsokon tartózkodnak. A tegnapi makroadatok vegyesen alakultak, így innen...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés