Üzlet

30 hónapos csúcsról jött vissza az olaj

Portfolio
A Crude májusi határidős árfolyama 0,5 százalékos csökkenés után 108,2 dolláron állapodott meg, szakértők szerint, ha innen tovább tud emelkedni az árfolyam, akkor akár a 114-es szintekig is eljuthatunk, azonban ez már túlságosan is optimista feltételezés. Az észak-afrikai és közel-keleti események központi szerepet játszottak a fekete arany szárnyalásában, és ettől függ, hogy folytatódhat-e az emelkedés, vagy korrekciónak kell következnie.
A Crude típusú olaj határidős árfolyama 0,5 százalékos csökkenés után 108,2 dolláros hordónkénti árfolyamon állapodott meg a MarketWatch szerint, azonban napközben az árfolyam 107,5 dolláron is járt. A májusi határidős árfolyam 30 hónapos csúcsáról ereszkedett vissza, a Cameron Hanover elemzője szerint a 108 dolláros árfolyam felett már túlvettnek számít az olaj, szignifikánsan meghaladja a korábbi ellenállási szintet, és már túlságosan is nagy vállalásnak is tűnik.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy bikapiac kellős közepén vagyunk, az olaj pedig 112 dollárt, illetve 114,75 dolláros szintet is áttörheti, nem beszélve a 2008 nyári 147 dolláros szintek tesztelésétől. Líbiában tovább folytatódnak a harcok, a felkelők próbálják az egyik kulcsfontosságú olajvárost, Bregát elfoglalni, Kadafi csapataival folyamatosak az összetűzések. Azonban a szövetségesek és a felkelők jól állnak, Kadafi kész lenne a reformokról is tárgyalni, sőt akár egy új választások is lehetnének, azonban egyelőre Kadafi nem akar lemondani az ország vezetéséről.

Az elmúlt hónapokban egyértelműen az észak-afrikai és közel-keleti események befolyásolták az olaj árfolyamát, a kínálat-oldali félelem egyre feljebb és feljebb tolta a fekete aranyat. Az olaj az év eleje óta összességében 18 százalékot emelkedett, bár az amerikai jegybank elnöke, Ben Bernanke szerint a nyersanyagok erőteljes emelkedése nem jelent veszélyt az inflációra nézve, hiszen a hosszú távú inflációs várakozások továbbra is moderált szinten tartózkodnak.
Frankfurti tőzsde
Csúnya veszteségbe szaladt bele a CIG Pannónia
Mozit kaphat a Köki
Nincs meg a harmadik: nem is foglalkozott ma velünk a Moody’s
deutsche bank_getty
applearfolyam
trump, christmas
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Frankfurti tőzsde