Előfizetői tartalom

Komoly érték lakozik a részvénypiacokban

Portfolio
Legfrissebb globális stratégiájában a részvénypiacok értékeltségét vizsgálta meg a Nomura, melyhez a hagyományos mutatószámok mellett az elemzők az ún. “Shiller P/E" rátát is felhasználták. Bár az utóbbi az amerikai részvénypiac esetében jelentős felülértékeltséget mutat, globális szinten még ez alapján is olcsónak tűnnek a részvények. Más megközelítések - melyek ugyancsak a jelenlegi kockázatmentes hozamszintekből indulnak ki - szintén azt mutatják, hogy a részvénypiacokban komoly érték van. Egyelőre azonban úgy tűnik a befektetők továbbra is inkább kockázatkerülők, ennek tudható be az is, hogy a kockázati prémiumok most is relatíve magas szinten tartózkodnak. Európai stratégiájában a Nomura az inflációs kockázatokat vette górcső alá. Bár a részvényeket, mint eszközosztályt összességében jó "hedge"-nek tartják az infláció ellen, a teljes piac megvétele a szakértők szerint nem a legjobb megoldás, mivel az egyes papírok igen eltérően reagálnak az inflációra. A Nomura 15 európai részvényt válogatott ki, melyek az áremelkedések ellen jó védelmet jelenthetnek. Ezek a papírok rövid távon felülteljesíthetik a piacot, hosszabb távon ugyanakkor az emelkedés már limitált lehet, mivel ezek a papírok már jelenleg is magas értékeltség mellett forognak.

Nagy érték rejlik a részvényekben. A legtöbb mutatószám alapján a globális részvénypiacok értékeltsége jelenleg attraktívnak tűnik, a 12 havi előretekintő P/E ráta 12-szeres, a legutóbb közzétett eredmények alapján számított P/BV mutató pedig 1,9-szeres. Az előbbi 23, az utóbbi pedig 9%-kal marad el a historikus átlagtól. A visszatekintő osztalékhozam alapján viszont...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés