Előfizetői tartalom

A MOL csomag megvásárlása mögött más ügyletek is meghúzódhatnak

Portfolio
Főként állami döntésről van szó a MOL korábban orosz kézen lévő pakettjének megvásárlása kapcsán, egyelőre viszont nem lehet eldönteni, hogy jól vagy rosszul cselekedtünk - véli Csaba László közgazdász. Az is előfordulhat, hogy az oroszok azért adták áldásukat az ügyletre, mert egy csomag részének tekintik, és olyan megállapodások is lehetnek a tranzakció mögött, amit mi még nem látunk. Annál is inkább igaz ez, mert a korábbi kormányok akadályozták az orosz fél részvételét a MOL irányításában, ez a politika viszont, ha az Európai Bíróság elé kerül, akkor biztosan elbukott volna. Az orosz fél viszont most sem járt rosszul, hiszen részvényenként 60 százalékot nyert, cserébe pedig nem kellett kivárnia a hosszú pereskedést.

Alapvetően állami döntésről van szó, egyrészt a kormány növelni akarja a befolyását a Mol-ban, illetve a befolyását a piaci folyamatokban, másrészt az energia árát politikai kérdésként kívánja kezelni, ahogy a megelőző két kormány is. Harmadrészt régi félelem volt az orosz tulajdonrésszel kapcsolatban, hogy nem lehetett tudni, mennyi befolyása van az orosz államnak....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés