Előfizetői tartalom

Pletykára húzzák a piacokat

Portfolio
A kezdeti kisebb mínuszokat követően felfele vették az irányt az amerikai részvényindexek, és a zárás előtti órában valóságos ugrás mutatkozott. Az S&P 500 képes volt új csúcsra szökni (és új csúcson zárni), amiben a Guardian értesülésének volt nagy szerepe, miszerint a németek és a franciák megegyeztek az EFSF keretének 2000 milliárd euróra való kiegészítéséről. A piaczárást követően a Bloombergnek egy neve elhallgatását kérő személy azt mondta, hogy még nincs megegyezés a két fél között, azonban a kedvező kimenetelű döntést már elültették a befektetők fülében, így az ázsiai piacok is emelkedtek ma hajnalban. Az európai határidős részvényindexek is pluszban vannak (1%-os emelkedésre enged következtetni a DAX határidő), a tegnapi késő esti spanyol leminősítés egyelőre nem borzolja a kedélyeket.

Bár a tegnapi emelkedésnek még megerősítésre lesz szüksége, az technikai szemmel pozitívan értékelhető, hogy az S&P 500 új lokális csúcson járt, és egyben új lokális magasságban tudott zárni (bár csak nagyon kicsivel múlta felül a csütörtöki zárószintet). A kereskedés utolsó óráját az európai EFSF-ről érkező lapértesülés határozta meg, a francia és német...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés