Előfizetői tartalom

Putyin ombudsmant nevezett ki az üzletemberek védelmére

Miközben az euroatlanti világgal a Kreml egyre élesebb külpolitikai konfliktusokba keveredik, "befelé" a korábbiaknál sokkal szelídebb húrokat penget. Ennek első jeleit a június végén megrendezett szentpétervári gazdasági fórumon lehetett érzékelni. Putyin elnök, aki öt évig nem vett részt a tanácskozáson, ezúttal szükségesnek látta, hogy megjelenjen, és a nemzetközi figyelem közepette a korábbinál kevésbé autoriter programot hirdessen meg. "Az ország valamennyi politikai erejével folytatott nyílt vitában, párbeszéddel kell kialakítanunk a mi viszonyaink közepette hatékonyan alkalmazható, egységes nemzeti demokrácia- és fejlődésmodellt, amely az orosz polgárok túlnyomó többsége számára elfogadható", mondta az államfő.

Szavaiból világossá vált, hogy a belügyi jelentések ismeretében komolyan tart a csalásokkal tarkított állami dumaválasztások napján, december elején kezdődött tüntetésektől, amelyek azóta a szervezők sorozatos letartóztatása ellenére a hatalom számára kezelhetetlen civil mozgalmakká váltak. "A változások vágya kétségtelenül a haladás mozgatórugója, de kontraproduktívvá...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés