A hosszú távú részvénypiaci befektetésekről és a buy and hold stratégiáról mindenkinek Warren Buffett juthat egyből az eszébe, aki meglehetősen eredményes volt ebben a műfajban és méltán kiérdemli korunk egyik legsikeresebb befektetőjének címét. Az alábbiakban az említett buy and hold és a piaci időzítésen alapuló befektetési stratégiákat vetettük össze, kiemelt figyelmet fordítva azok előnyeire és hátrányaira, valamint a múltbeli hozamokra. Az eredmények alapján elmondható, hogy sikeres piaci időzítéssel a buy and hold stratégiát felül lehet teljesíteni, ehhez azonban az szükséges, hogy a befektető konzisztensen jól eltalálja a be és kiszállási pontokat. Ez utóbbi kritikus, a befektetések hozamát ugyanis lényegében néhány nap teljesítménye határozza meg. Azoknak a befektetőknek, akiknek sikerült az elmúlt mintegy 50 évben elkerülni a kiugróan gyenge napokat az amerikai részvénypiacon, befektetéseiken több ezerszeres hozamot realizálhattak.
Részvénypiaci stratégiák I. Buy and hold Befektetőként a piacra lépéskor több fontos döntést is meg kell hoznunk, az egyik ilyen a tervezett befektetési időtáv meghatározása, ez ugyanis nagyban befolyásolja a választott részvénypiaci stratégiát is. A részvények kimagasló hozamlehetőségekkel kecsegtetnek, a magasabb várható hozam természetesen magasabb kockázattal...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés