FONTOS Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
 
Előfizetői tartalom

100 milliárd dollárt juttat vissza részvényeseinek az Apple

Portfolio
Profitcsökkenésről számolt be az Apple tegnap, a piacok zárása után közzétett első negyedéves gyorsjelentésében. Az egyébként meglehetősen pesszimista elemzői várakozásokat így is minimálisan felül tudta teljesíteni a társaság mind a bevétel, mind az egy részvényre jutó eredmény szintjén. A menedzsment további jó hírrel is szolgálhatott: osztalékot emelt és 50 milliárd dollárral megtoldotta saját részvény vásárlási programját. A gyorsjelentésre először nagyot emelkedett az árfolyam a zárás utáni kereskedésben, végül azonban a tegnapi zárószint közelébe húzták vissza a részvényeket azután, hogy az eredményeket bemutató tájékoztatón a vezetőség csalódást keltő várakozásokat fogalmazott meg a folyó negyedévre. A gyorsjelentés főbb pontjai: - A bevételek 11%-kal emelkedtek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, viszont minden eredményszinten kétszámjegyű csökkenésről számolt be az Apple. - Az iPhone-eladások lassulnak, már csak 7%-kal növekedtek, az iPad-értékesítések viszont az iPad Mininek köszönhetően több mint 60%-kal ugrottak meg. - A bruttó fedezeti szint tovább csökken. - A menedzsment 15%-os osztalékemelést jelentett be és 50 milliárd dollárral toldotta meg saját részvény vásárlási programját. Ezzel 2015 végéig 100 milliárd dollárt juttat vissza részvényeseinek. - A negyedév végén már közel 145 milliárd dollárra rúgott a nettó készpénzállomány. - A vezetőség a profit marginok további romlására számít a folyó negyedévben és már akár a bevétel is csökkenhet év/év alapon.

Zuhan a profit Összességében nem okozott csalódást az Apple első negyedéves gyorsjelentése, a bevétel közel 3%-kal haladta meg az elemzői konszenzust és minden eredményszinten a vártnál minimálisan jobb számot közölt a cég.Ez annak ellenére sikerült, hogy régóta nem látott profitzuhanásról számolt be a társaság: a működési eredmény és a nettó eredmény is 18%-kal...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés