Előfizetői tartalom

Megint összeül az MSCI - Most még megúszhatja a Telekom?

Portfolio
Hamarosan újabb index felülvizsgálatra kerül sor a Richter kikerülése óta sokak által megismert MSCI-nál, bár a vizsgálatok szempontjából figyelembe vett időszak csak július végén zárul le, a befektetőket két hazai papír miatt is erősen foglalkoztathatja a felülvizsgálat végkimenetele. A Magyar Telekom kerülhet most elsősorban fókuszba (a likviditást ilyenkor nem vizsgálja az MSCI) hiszen a kapitalizációs kritériumok ellenőrzése a negyedéves felülvizsgálatok elsődleges célja. Ha az MSCI felülvizsgálata június végével zárult volna, akkor már biztosan elmondhatnánk, hogy a Magyar Telekom bennmaradna a fontosabb indexekben, összességében pedig az augusztusi kiesésnek is igen alacsony valószínűséget adunk, ehhez ugyanis a részvényeknek az elkövetkező hetekben több mint 20%-ot kellene zuhanni (a jelenlegi dollár árfolyammal számolva). Jóval lényegesebb lehet majd a Telekom számára a novemberi féléves felülvizsgálat, ahol a papírok kisebb védettséget élveznek (50% helyett 33%-kal lehet csak alacsonyabb a kapitalizáció a minimálisan elvárt értéknél).

Index-felülvizsgálatok A hivatalosan elérhető információk szerint az MSCI negyedéves és féléves gyakorisággal tart index-felülvizsgálatokat, az előbbiekre minden év februárban, májusban, augusztusban és novemberben kerül sor. Június hónappal egy újabb negyedév zárul le, a felülvizsgálat eredményeit pedig az MSCI augusztus 14-én teszi majd közzé, a változások pedig...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés