Üzlet

Elképesztő Tesla! - Az álomautóról egy magyar tulajdonos szemével

Számtalan olyan írásunk született a korábbi években, ami a Tesla Motors teljesítményét, Elon Muskot, illetve a cége által gyártott Model S-t méltatta. Aztán eljött a nap, amikor kikerült egy kritikus hangvételű cikk

1 2

, ami rögtön kivívta a népharagot. Égett a Facebook üzenőfalunk és érkeztek az elektronikus levelek. Köztük volt Sebestyén István, a Magyar Villanyautó Klub Egyesült főtitkárának véleménye is, aki szintén élesen bírálta anyagunkat. Mivel szeretjük érteni azt, amiről írunk, minél jobban megismerni az általunk követett vállalatok termékeit, szolgáltatásait, úgy döntöttük, utánamegyünk a témának, és interjút készítünk egy Tesla tulajdonossal. Elöljáróban csak annyit, hogy bár elmúlt Valentin-nap, de reméljük, minden férfi valami hasonlót kap legalább születésnapjára, mert mind megérdemeljük a gondtalan és halk száguldás élményét!
Gondtalan az utazás egy Tesla kormánya mögött.
Portfolio: Sokan szeretnének Teslát, de csak kevesek engedhetik meg maguknak. Mit kell tenniük a szerencséseknek, hogy az övék legyen az autó?

Sebestyén István: A Tesla szakított a hagyományos autóértékesítési modellel, ők az interneten keresztül árulják az autóikat. A teslamotors.com oldalon választhatjuk ki az általunk szimpatikusnak vélt színű, kárpitú és felszereltségű autót, és a Tesla honlapján le is adhatjuk a rendelést. Ezt követően bankkártyás fizetéssel kell rendezni a 2-4 ezer dolláros foglaló díját, ami az európai oldalon hasonló összeget jelent euróban. Az előleg befizetése után a vásárló kap egy azonosítót, amivel türelmesen várakozik. Érdekesség, hogy már ez idő alatt is úgy tekintenek a megrendelőre, mint Teslásra, így folyamatosan kapja a friss információkat, ha van valami az autóval.

P.: Mennyi időt kell várni az autó átvételéig?

S.I.: Az a kiválasztott konfigurációtól függ, kis szerencsével néhány hónap várakozás után meg lehet kapni a Teslát. Nekünk szerencsénk volt, ugyanis egy milánói megrendelő visszamondta a Tesláját, amire egy szemfüles finn kereskedő rögtön lecsapott a tilburgi központban. Mi tőle vásároltuk meg az autót, így gyakorlatilag azonnal hozzájuthattunk.

P.: Hol lehet átvenni az autót?

S.I.: Kétféle opció van: a korábbi vásárlók még a hollandiai Tilburgban, a Tesla európai központjában vették át az autót. Most már azonban azt is lehet kérni, hogy a bécsi képviselet adja át a járművet. Mindenesetre még mindig Magyarországon kívülre kell utazni ahhoz, hogy átvehessük a Teslát, mivel itthon még nincsen Tesla-képviselet.

P.: Szóval az autót külföldről, a "lábán" kell hazahozni. Mekkora távolságot lehet vele megtenni egy töltéssel?

S.I.: Ez nyilván modelltől függ, a 85 kWh-ás akkumulátorral a tapasztalatok alapján, ilyen téli időszakban nagyjából 350 kilométeres távot minden további nélkül meg lehet tenni a járművel. Ezt alátámasztja egyébként a Tesla nagyteljesítményű töltőhálózatának (Supercharger) európai kiépítése is, a cég ugyanis arra törekszik, hogy 300 kilométeren belül legyenek szupertöltő-pontok.

P.: Mi az a legnagyobb távolság, ahova Magyarországról indulva el lehet jutni csak a Superchargerek segítségével?

S.I.: Olaszországban idén rengeteg új Superchargert telepítettek, Németország és Franciaországi is sűrűn el van látva szupertöltőkkel, vagyis Nyugat-Európában minden gond nélkül lehet autózni a Teslákkal, onnan pedig könnyen célba vehető Észak-Európa, ahol a norvég töltőhálózat párját ritkítja. A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően hamarosan Dél-Európa és Törökország is elérhetővé válik.

P.: Hosszabb utakat hogyan terveztek meg?

S.I.: Nem igényel különösebb rákészülést egy nagyobb út sem. Az autóban található navigációs rendszer automatikusan megjeleníti azokat a töltőállomásokat, amelyek a célállomás előtt érintésre kerülnek és töltőpontként funkcionálhatnak. Ezeken az utakon egyébként nem kell tartani attól, hogy a Tesla "fekve marad", vagyis, hogy lemerül menet közben, az autó kijelzőjéről ugyanis folyamatosan visszajelzést kapunk a töltöttségi szintről és a még megtehető távolságról.

P.: Mik azok a tényezők, amik a sebességen kívül a legnagyobb mértékben csökkentik a hatótávolságot?

S.I.: A klíma és a fűtés. A Tesla egy integrált rendszerrel rendelkezik, ami a beállított hőmérséklet alapján temperálja az autó belső terét, vagyis eldönti, hogy most éppen hűteni vagy fűteni kell. Ez pedig az adott feladattól függetlenül energiafogyasztást is jelenthet. Jellemzően a klímának vagy a fűtésnek néhány kilowatt is lehet a teljesítményfelvétele, ami a haladáshoz szükséges, 100 kilométerenkénti 18-22 kilowattórányi villamosenergia-szükséglethez képest jelentősnek mondható. Az összes többi fogyasztó, akár a hifi, akár a fényszórók, ablaktörlők csupán járulékos, kiegészítő fogyasztók (maximum néhány tíz, esetleg egy-kétszáz wattos tételek).

P.: Szóval most ott tartunk, hogy megvettük és behoztuk az országba az autót. Hogyan kerül magyar rendszám a járműre, hogyan regisztrálják be és mennyibe kerül ez a folyamat?

S.I.: Az elektromos autók már ma is jelentős kedvezményeket élveznek, nincs rajtuk regisztrációs adó és forgalomba helyezési illetéket sem kell utánuk fizetni. Céges vásárlás esetén előbbi azt jelenti, hogy amikor az autó honosításra kerül, nem kell a NAV-tól igazolást hozni, hogy az áfa és a regisztrációs adó befizetésre került. Céges import esetében ugyanis a cég könyveiben kerül elszámolásra az áfa, ha magánszemélyként tesszük mindezt, akkor az áfát meg kell fizetnünk. További kedvezmény, hogy cégautó adót és helyi adót sem kell az elektromos autó után fizetni.

P.: Mennyibe került a ti Teslátok?

S.I.: A Model S 85 autónkért nettó 77 000 eurót fizettünk, amihez hozzá kell számítani a 14 900 eurós luxemburgi forgalmi adót, vagyis bruttó 91 900 euró volt az ára.

P.: Magyar vevőként csak készpénzért lehet megvenni a Teslát, vagy van lehetőség részletfizetésre, tartós bérletre is?

S.I.: Magyarországon ma még nincsen, de egy, csak villanyautókkal foglalkozó, nemrég piacra lépett vállalkozás és egy hazai közösségi bank jóvoltából heteken belül lehet majd tartós bérletre is kapni Teslát. Külföldön viszont már több finanszírozási mód is létezik. A Tesla német oldalán például nemrég egy egészen szimpatikus lízingajánlat is megjelent, 10 százalékos induló részlet befizetésével, négy éves futamidő alatt nagyjából 1 600 - 1 700 euró a havidíj.

P.: Mi az, ami jár az autóhoz?

S.I.: Az autó tartozéka egy olyan töltőkábel, aminek az egyik vége a hagyományos fali 230 voltos csatlakozóaljzatba dugható (tengerentúlon a 110 voltos csatlakozót adják hozzá), a Tesla ezen kívül ad hozzá 1 vagy 2 speciális csatlakozó adaptert is, mivel a hozzáadott kábellel nem csak egy, hanem három fázisról (nagyobb teljesítménnyel) is tölthető az autó, így adnak hozzá egy szabvány 16 amperes piros "betonkeverő dugót" is (öt pólusú ipari áram csatlakozó). Opcionálisan rendelhető hozzá egy 32 amperes egyfázisú kempingcsatlakozó is.

A gumigarnitúra pedig mindig az évszaknak megfelelő, de négy évszakos gumival szerelve is érkezhet a Tesla. Gyárilag 19-es felni tartozik az autóhoz, de rendelhető hozzá 21-es felni is. A Teslák hivatalosan a Pirelli Winter SottoZero abroncsokkal vannak felszerelve, ebből egy szettet az interneten már nagyjából 300 ezer forintért is meg lehet venni, azonban a 21-es felnikre jóval drágább, nagyjából 600 ezer forint egy szett gumiabroncs.

P.: Ha már nálunk van az autó, azt nem ártana feltölteni. Ez hogy működik a gyakorlatban?

S.I.: Az elektromos autósok többsége éjszaka, otthon tölti fel az autóját, nap közben pedig a fővárosban az ELMŰ 22 kW teljesítmény leadására képes, ingyenesen használható nyilvános töltőoszlopainak egyikét használjuk. A ma már több mint 30 töltő többségénél 4 óra alatt feltölthető a Tesla. Rövidebb, egy óra körüli töltési idő is elérhető azonban már hazánkban is, hiszen a napokban jelent meg a CHAdeMO adapter a kocsihoz, amellyel a japán szabványú egyenáramú 50 kW-os töltőket is tudjuk használni. Ezek a CHAdeMO csatlakozóval rendelkező villámtöltők Budapest több pontján, ezen kívül néhány vidéki helyszínen is megtalálhatók, a számuk örvendetesen szaporodik. A legismertebb ezek közül talán a MOL Istenhegyi úton lévő benzinkútjának ABB villámtöltője.

P.: Mennyi időt vesz igénybe a Tesla feltöltése?

S.I.: Az autót ötféle módon tölthetjük fel: a leggyorsabb és ingyenes módja a Supercharger használata, amikor 120 kilowattos teljesítménnyel kb. 200 A erősségű egyenárammal töltjük 400 V feszültségen a járművet. Ebben az esetben durván 30 perc alatt tudjuk a Model S-t feltölteni (kb. 7-10%-os töltöttségi állapotról 80%-os töltöttségi állapotig). Ezt követi a sorban az új CHAdeMO átalakító, amit 149 ezer forintért lehet megrendelni, és amivel nagyjából 1 óra 20 perc alatt tölthetjük fel a Teslát a 80%-os szintig. A harmadik leggyorsabb módja (durván 3,5 óra) a töltésnek a váltóáramú, Type 2 szabványú csatlakozóval ellátott töltőoszlop és az autó fedélzeti 22 kilowattos inverterének a használata, amit a széria 11 kW-os helyett opcióként (1 250 eurós felárral) lehet a járműhöz megrendelni a konfigurálás során. Majd következik a sztenderd (gyárilag ezt adják a Teslához) 11 kilowattos teljesítményű töltőkábel, amivel 6-8 óra alatt lehet feltölteni az autót otthon 3 fázisról, vagy éppen egy ipari csatlakozónál vagy ELMŰ oszlopnál. Végül a leglassabb módja a töltésnek a 230 voltos töltőkábel használata, amivel gyakorlatilag a fali konnektorba bedugva, 30-36 óra alatt tudjuk feltölteni a járművünket.

P.: Hány töltő van jelenleg Magyarországon?

S.I.: A leginkább ismertek a 22 kilowatt teljesítményű váltóáramú töltők, egy-egy ilyen oszlophoz két autót lehet csatlakoztatni. Az ELMÜ és az RWE által telepített töltőkből Budapesten 32, vidéken 8 darab van. Kisebb teljesítményű (3,5-7 kilowattos) váltóáramú töltőből körülbelül további 30 lehet az országban, de ezek nem túl praktikusak, ugyanis a viszonylag csekély leadott teljesítményük miatt rendkívül hosszú idő velük a töltés. CHAdeMO gyorstöltőből 16 van üzembe helyezve Magyarországon, ami döntően a Nissannak köszönhető. Sajnos egyelőre nincs saját, nagy teljesítményű töltőállomása (Supercharger) Magyarországon a Teslának, pedig azzal jóval gyorsabb a töltés.

P.: Mik a tapasztalatok, mennyibe kerül az "üzemanyag" a Teslához?

S.I.: A magyarországi nyilvános töltőoszlopoknál konkrétan 0 forintért tölthetjük az elektromos autónkat. De nézzük azt, hogy mi a "legrosszabb", ami történhet: ha otthon, lakossági árammal (38-52 forint között van az ára kilowattóránként) töltjük fel a Teslát, és autópályán, nagy sebességgel autózunk (a nagy homlokfelület és sebesség miatt nagy a légellenállás és ezért nagy a teljesítmény-igény), akkor átlagosan 21-24 kilowattórát fogyaszt 100 kilométeren az autó. Vagyis a legköltségesebb töltést és a legnagyobb fogyasztást előidéző körülményt figyelembe véve is 1 300 forintnál kevesebbért tettünk meg 100 kilométert. Ez kevesebb, mint 4 literes benzinfogyasztásnak felel meg, hangsúlyozom, a legmostohább feltételek mellett.

P.: Vezérelt áramról (közismert nevén éjszakai áram) tölthető az autó?

S.I.: Ez fizikailag lehetséges, a jogszabályi háttér viszont egyelőre még nem adja meg ennek a lehetőségét annak ellenére sem, hogy ez egyezne az áramszolgáltatók elképzeléseivel és igényeivel is.
Ez a cikk folytatódik
1 2
cimlap_olaj0916_2
Kiszivárgott: egy európai Apple-t vagy Google-t szeretne az EU
property awards 2019
The Gutenberg Bible is photographed in the Huntington Library in Pasadena, October 30, 2010.
frankfurtitozsde
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2019. december 4.
Agrárszektor Konferencia 2019
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
frankfurtitozsde