Előfizetői tartalom

A magyar Mercedes padlógázzal száguld

Szandányi Levente, Kecskemét
A kompakt szegmens előretörésével nagyot szakított a hazai Mercedes-gyár. Kecskeméten közel másfélszer annyi autót gyártottak tavaly, mint egy évvel korábban, köszönhetően a kizárólag idehaza gyártott CLA nemzetközi népszerűségének. Ez pedig jelentősen megdobta a cég árbevételét. Tavaly több mint 2,8 milliárd eurót ért el a társaság ezen a soron - jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. sajtótájékoztatóján. A Mercedes jó teljesítményéből Kecskemét és az ország is is profitált, a vállalat közel 5 millió eurót utalt át a városnak és 11 milliárd forint társasági adót fizette be. A jövőkép is pozitív, Thomas Geier, a Mercedes-gyár vezetője ugyanis kijelentette, hogy az eddigi eredmények ellenére nem fognak hátradőlni, hanem még erőteljesebben fejlesztik majd kecskeméti üzemüket.

Pörögtek az eladásokAz elmúlt évben 150 ezer darab B- és CLA-osztály készült Kecskeméten, a termelés 2012. évi megkezdése óta így már több mint 300 ezer autó gördült le a szalagokról - mondta el Thomas Geier. Hozzátette, hogy idén még ennél is több járművet fognak legyártani Kecskemét, amiben szerepet játszik majd a korábban bevezette harmadik műszak hatékonysága...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái