Előfizetői tartalom

Magyar cég forradalmasíthatja az autózást a Tesla és az Apple előtt

Sokszor elmondták már, hogy Magyarország egy nagyon kicsi pont a világban, ezért érdemes kellő fenntartásokkal és távolságtartással kezelni az olyan sztorikat, amelyek arról szólnak, hogy egy hazai cég próbál betörni a világ élvonalába és ott nagyot gurítani. Főleg akkor, ha olyan területről van szó, mint az önvezető technológia, ahol akkora nagyágyúk akarnak maradandót alkotni, mint a Google, a Tesla vagy a pletykák szerint az Apple. Kishonti Lászlóval, az AdasWorks tulajdonos-vezérigazgatójával készített interjúnk alatt mégis elkezdünk hinni abban, hogy a vezető chipgyártók, a Volvo és a sokat látott kockázati tőkebefektetők nem véletlenül szavaztak bizalmat a cégnek. És az elmúlt egy évben összekalapozott milliárdok megteremthetik az alapját annak a bizonyos nagy dobásnak, egy teljesen átalakuló iparágban.

Chiptechnológiában utaztatok, majd váltottatok az okosautó irányába évekkel ezelőtt. Honnan jött a felismerés, hogy ez lehet az egyik meghatározó trend az autóiparban? Az első cégem arra építette az egész tevékenységét, hogy amikor megjelentek az első programozható mobiltelefonok, akkor arra számítottunk, hogy ezeknek a készülékeknek a funkcionalitási köre nagyon ki...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés