Ragályos-e a fájdalom? Úgy tűnik, igen!
Üzlet

Ragályos-e a fájdalom? Úgy tűnik, igen!

Webbeteg.hu
A legújabb kutatások szerint a fájdalomra való érzékenység fertőző lehet, és szagokkal terjed. Mikor érdemes orvoshoz fordulnod a fájdalommal? Minden, amit a fájdalomról tudnod kell.
Egy új tanulmány állítása szerint a fájdalom ragályos lehet. Portlandi kutatók laboratóriumi egereket vetettek alá egy olyan tesztsorozatnak, mely nem volt fájdalmasnak mondható, inkább csiklandósnak. A rágcsálók azonban úgy reagáltak, mintha a tappancsaikat égették volna.

A kutatók feltételezése szerint a vizsgált egerek ezt a fokozott érzékenységet olyan más egerektől kapták el, akik fájdalmat éreztek. Mindkét csoport ugyanabban a szobában volt elhelyezve, egymástól 1.5 méterre lévő ketrecekben, azonban nem láthatták egymást. A kutatók úgy vélik, a fájdalomérzet szagokkal terjedt.

Amennyiben a feltételezésük igaz, az magyarázatot adhat néhány olyan rejtélyes betegségre, mint például a fibromyalgia, mely esetében a fájdalom logikus orvosi magyarázat nélkül jelentkezik.

Első alkalommal sikerült bizonyítanunk,hogy nincs szükség sérülésre vagy gyulladásra ahhoz, hogy fájdalmat érezzünk. A fájdalom egyszerűen a társak hatására is kialakulhat

- nyilatkozta Andrey Ryabinin vezető kutató, az Oregon Health and Science University neurológusa, akit szintén meglepett a kutatás eredménye, melynek nem ez volt az eredeti vizsgálati célja.

Az alkohol nem segít

Egy csapat végzős hallgató segítségével az alkoholfüggőseget kutatta, illetve azt, hogy elvonás esetén élesebben érezzük-e a fájdalmat.

Évtizedes kutatások és anekdoták bizonyítékai sugallják, hogy ez így igaz az embereknél. Ugyanakkor még egyetlen kutatás sem talált különbséget a fájdalom érzékenységet illetően az elvonáson lévő és az egészséges egerek esetében - úgy tűnt, mindkét csoport kínzónak érezte az enyhe érintést is. Ryabini még egyszer meg akarta vizsgálni a kérdést, ám ugyanezzel a problémával találta szemben magát.

A kutatók azt tapasztalták, hogy az egészséges, elszeparáltan élő egerek fájdalom érzékenysége normális volt, míg az elvonáson lévő egerekkel együttélők még a legapróbb érintést is fájdalmasnak élték meg. Tudni szerették volna, mi okozza a fájdalom fertőzésszerű terjedését a szobában. Vizuálisan terjed, vagy a társak fájdalmas cincogása okozza, esetleg a fájdalom hatására jelentkező szagok?

Mivel a szagtesztet a legegyszerűbb elvégezni, néhányat a drogos egerekből az egészséges, elszeparált egerek szobájába költöztetett, akik ezután sokkal érzékenyebben kezdtek a fájdalomra reagálni.

A Science Advances című szaklapban publikált cikkükben a kutatók arról írnak, hogy a fájdalom nagy valószínűséggel szagokkal terjed - ami megosztotta a neurológus társadalmat. Noha a tudósok és klinikai szakemberek régóta tudják, hogy a fájdalom a társas környezettől függően változhat, ahhoz igazodhat, nem gondolták, hogy ilyen jellegű terjedése olyan erős lehet, ami befolyásolja a kutatási eredményeket.

Amennyiben a fenti kutatási eredményt további tanulmányok is alátámasztják, akkor át kell gondolni a fájdalomcsillapítókról és a gyógyszermegvonásról készült eddigi kutatási eredményeket.

Emellett, ha a megállapítások nem csak az egerekre, hanem az emberekre is igaznak bizonyulnak, a tartós fájdalomtól szenvedő betegeken kívül azok családtagjait vagy szobatársait is érdemes lesz megvizsgálni. Felmerül a kérdés, hogy milyen hatással van ránk, ha krónikus fájdalomtól szenvedő beteggel élünk együtt. Milyen mértékben járul a beteg saját és a mi fájdalmunkhoz a beteg érzelmi és közösségben betöltött állapota?

A rejtélyes fájdalom

Te is éreztél már fájdalmat, de valószínűleg nem gondolkoztál el azon, hogy például miért a lábad fáj, ha a gerinceddel van probléma, és miért fáj az egyik embernek sokkal jobban az, ami a másiknak meg sem kottyan?

A fájdalom feladata

A fájdalom az esetek bizonyos részében a szervezeted önvédelmi mechanizmusa. Két nagyon fontos hatása van: egyrészt amint megérzed a fájdalmat, azonnal beszünteted azt a tevékenységet, amely okozza (elrántod a kezed a forró sütőtől). Másrészt a fájdalom miatt pihentetni kényszerülsz a sérült testrészt, amely időt kap a regenerációra.

Különbséget kell tenni a saját magad által is orvosolható és a szakember segítségét igénylő fájdalmak között. Az előbbi kategóriába tényleg csak a mindennapi, nem rendszeresen jelentkező, nem túl erős és ismert fájdalmak tartoznak, minden egyéb esetben ajánlatos orvoshoz fordulnod. Ahhoz viszont, hogy segítséget kaphass, ki kell deríteni a fájdalom pontos okát, ami nem mindig könnyű feladat.

Lüktet, ég, sajog?

Különböző fájdalomtípusok léteznek, ezek körülírása bizony nem mindig megy könnyen, pedig fontos részei lehetnek a diagnózisnak. Esetenként a fájdalom jellege is megtévesztő lehet.
  • A szöveti károsodás, amelyet okozhat hő vagy akár a folytonosság megszakadása (vágás), általában égő, égető fájdalommal jár. Ugyanakkor például a cukorbetegség okozta idegérintettségnél is jellegzetes az égő lábak érzése.
  • Kisebb rándulások vagy az izmok görcse folyamatos sajgást idézhetnek elő.
  • Lüktető fájdalomról beszélhetünk, ha zárt térben, tipikusan a fogban keletkezik gyulladás.
  • A hirtelen kezdődő és rendszerint egy konkrét eseményhez köthető fájdalmat akutnak vagy hevenynek nevezzük, míg a három hónapon túl tartó, általában tartós egészségkárosodás miatt kialakuló fájdalomérzetet krónikusnak nevezzük.

Fájdalomtípusok - Neuropátiás, nociceptív, pszichogén

A szakemberek leginkább háromféle fájdalmat különböztetnek meg: a neuropátiás, a nociceptív és a pszichogén fájdalmat.

A neuropátiás fájdalom a gerincvelő, az agy és az idegek károsodása vagy kóros folyamatok eredményeként jön létre, ilyen például az agyvérzés, a gerincvelő sérülése vagy a cukorbetegség okozta idegkárosodás. A fájdalom lehet állandóan égő, bizsergető, vagy mint az arcidegzsábánál időszakosan jelentkező, áramütésszerű. Kísérőjelenségként tapasztalhatod a hideggel vagy az érintéssel szembeni túlérzékenységet. Neuropátiás fájdalom jelentkezik például az idegek gyulladását eredményező övsömör levonulása után, vagy az úgynevezett fantomfájdalomkor, amely egy amputált testrész helyén jön létre.

Ennek a különös jelenségnek a hátterében nem a testrész betegsége áll, hanem az, hogy az agyad tévesen értelmezi a beérkező jeleket.

A nociceptív fájdalom akkor lép fel, ha a test szövetei megsérülnek. Tipikus ilyen érzés keletkezik, ha megvágod, megégeted magad, ha eltörik egy csontod vagy bárhogyan megsérülsz. Ilyen fájdalom lép fel műtétek után is, és jellemzően mozgásra, nevetésre, köhögésre rosszabbodik.

Lelki eredetű fájdalom

Akár testi ok nélkül is kialakulhat a pszichogén fájdalom, amely lelki eredetű. Amennyiben létezik testi ok is, az ezzel járó fájdalom jóval nagyobb, mint ezt a biológia indokolná. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a fájdalom nem igazi, de feltétlenül szükséges kideríteni, milyen mértékű a mögötte álló szervi probléma, és mi az, ami már lelki okok miatt jelentkezik.

A kezelése nagyon összetett, hiszen éppúgy tartalmaznia kell az esetleges fizikai kezelést, mint a pszichológusi vagy pszichiáteri közreműködést.
donaldtrump
ott_one_2019_1500x844
horvátország
seychelle szigetek strandoló lány
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
ott_one_2019_1500x844