Előfizetői tartalom

Elkészült az MNB mesterterve a készpénz leváltására

Az átutalás lehet az új kártyás fizetés és a készpénz egyben, legalább is hosszú távon. Persze a plasztik és a készpénz sem fog eltűnni a boltokból még jó pár éven keresztül, de úgy tűnik, hogy az ezeket leváltani képes azonnali átutalási rendszer bevezetésében Magyarország élen jár majd. Ez azt jelenti, hogy 2019 második felében jó eséllyel már az év minden napján, 0-24 órában bármikor pár másodperc alatt pénzt küldhetünk majd egymásnak. A rendszert úgy alakítják ki, hogy a bankok és fintech cégek könnyen fejlesszenek rá akár bolti, akár személyek közötti fizetési megoldásokat, illetve mobilra vagy e-mail címre is lehet majd vele utalni. A több milliárdos infrastruktúra-projektet részben közpénzből, a banki oldalon pedig saját forrásból finanszírozzák. De az MNB elvárása az, hogy a milliárdos költségből a bankok semmit ne terheljenek át az ügyfelekre a díjakon keresztül. Az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatójával, Bartha Lajossal, és Varga Lóránt főosztályvezetővel beszélgettünk.

Portofolio: Kicsit több, mint egy éve jelentettétek be, hogy elkezdtek dolgozni az azonnali átutalási rendszeren, mostanra készült el a megvalósítási koncepció. Mi tartott ennyi ideig? Bartha Lajos: Az elmúlt egy évben elkészült az a modell, amelyik leírja, hogy hogyan kellene működnie az azonnali fizetésnek Magyarországon. Az MNB a saját elképzeléseivel idén áprilisra készült...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés