Üzlet

Stratégiai beruházásba kezdett a Rába - Kilőtt az árfolyam

Portfolio
A Rába 12,4 milliárd forintos beruházást hajt végre annak érdekében, hogy modernizálja a kulcstermékek előállítási technológiáját és növelje a kibocsátási mennyiségét. A hír hatására megtépték a cég papírjait.
A Rába közgyűlése már 2016-ban jóváhagyott egy jelentős értékű technológiafejlesztő és kapacitásbővítő beruházási programot a Futómű üzletágra. A fejlesztés célja a kulcstermékek előállítási technológiájának modernizálása, valamint a hatékonyság és a minőség javulása mellett a kibocsátási mennyiség növelése.

A fejlesztések finanszírozását segítendő a Rába a fenti programot kiegészítette másik két üzletágával, összesen mintegy 12,4 milliárd forint értékű projektté és sikeres pályázatot nyújtott be a kormány által meghirdetett, nagyvállalatokra szabott beruházási támogatási programjára.

Az elnyert támogatás mértéke leányvállalatonként és telephelyenként eltérő mértékű, 25 és 35 százalék közötti, csoportszinten értéke mintegy 3,2 milliárd forint. A technológia modernizálása mellett a program tartalmazza a kapcsolódó infrastrukturális, logisztikai és szerszámozási fejlesztéseket is. A megvalósítás első lépéseként aláírásra kerültek a szükséges berendezések és eszközforrások beszerzésére irányuló szerződések.

A technológiafejlesztő és kapacitásbővítő beruházási program során a Rába piaci részesedése és a globális járműiparban betöltött szerepe tovább erősödik. A fejlesztések zárásával a tervek szerint minden második-harmadik európai tehergépjármű Rábánál gyártott mellső tengellyel gördül le a szerelőszalagokról

- írta a Rába menedzsmentje közleményében.

A befektetők nagyon örülnek a hírnek, a Rába árfolyama több mint 4 százalékot erősödött a múlt pénteki záráshoz képest.

Stratégiai beruházásba kezdett a Rába - Kilőtt az árfolyam
mkb fintechlab design summit
Alteo klub
STA_28800
GettyImages-1186510967
Megtudtuk mekkora penzugyi buntetest vallat be a kormany Orban Viktor Jean-Claude Juncker
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
2019. december 4.
Agrárszektor Konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Alteo klub