Az ország, ahol fizetnek azért, hogy áramot fogyasztasz
Üzlet

Az ország, ahol fizetnek azért, hogy áramot fogyasztasz

Portfolio
Miközben Magyarországon a hétvégén fákat és ingatlanokat tépázott meg a viharos szél, Németországban ugyanekkor hosszabb időszakra a negatív tartományba küldte az áramárakat, miután az összes névleges villamos energia kapacitások mintegy harmadát kitevő szélturbinák termelése rekordot ért el. Az idei évben pedig Németország jelentősen tovább bővítheti az installált szélenergia kapacitást, és már támogatások nélkül építtetne tengeri szélfarmot.
A megújuló energiaforrások és a villamos energia rendszerek kilátásairól a Portfolio Energy Investment Forum 2017 konferencián is szó lesz. Még nem késő regisztrálni.


A német árampiacon idén először fordult elő az, ami a legutóbbi hétvégén: a jókora beépített szélerőmű kapacitásnak köszönhetően a viharos erejű szelek több mint egy napra, körülbelül szombat déltől vasárnap éjjelig (és vélhetően még hétfőn hajnalban is) a negatív, illetve zéró tartományba nyomták le a napon belüli árakat.

Ez azt jelenti, hogy a termelők fizettek a fogyasztóknak, illetve ingyen bocsátották rendelkezésükre a villamos energiát.

A német villamos energia termelésben egyre meghatározóbb szerepet játszó szélerőművek legutóbb tavaly decemberben produkáltak hasonlóan hosszú negatív áridőszakot.

A negatív áraknak persze az iparágon belül kevesebben örülnek. A szélenergia kiemelkedően intenzív időszakaiban a német hálózatüzemeltetőknek nem kis nehézséget okoz, hogy az igények és a termelés egyensúlyát megtartsák. A szélenergia termelés felpörgése idején a hálózatra ugyanis az igényeket jelentősen meghaladó mennyiségű áram érkezik, az üzemeltető pedig a szén- és gázerőművek visszaszabályozásával, illetve azáltal igyekszik csökkenteni a túlkínálatot, hogy fizet a fogyasztóknak a fogyasztásért, tulajdonképpen a felesleg hálózatról történő eltávolításááért.

A meteorológiai előrejelzésekre támaszkodva a Bloomberg már a hétvégét megelőzően azt prognosztizálta, hogy a szélerőművek termelése vasárnap a reggeli órákban elérheti a teljes német áramfogyasztás mintegy 40 százalékát, közel 40 ezer MW-ot.

Vasárnap reggel aztán a német fogyasztók valóban arra a kellemes állapotra ébredtek, hogy negatív árak alakultak ki villamos energia piacon. A Fraunhofer valós hétvégi adatai szerint a németországi szélerőművek termelése szombat este hat óra körül érte el csúcsát, 39 409 megawattal, ami körülbelül 40 darab egyenként 1000 MW-os nukláris reaktor termelésének felel meg.


Az ország, ahol fizetnek azért, hogy áramot fogyasztasz
Forrás: Fraunhofer ISE
Katt a nagyobb interaktív grafikonért!

A másnapi árak már péntek éjjel, szombat hajnalban a negatív tartományba kerültek, míg a napon belüli árak esetében ez szombat dél körül következett be. A napon belüli szpot árakat tekintve, vasárnap hajnalban rövid ideig megawattóránként 99,50 eurós negatív árak alakultak ki, majd kisebb felszúrást követően ismét megérintették a közel 100 eurós mélypontot. Ezt követően hamarosan nullára emelkedett az ár, ami egészen vasárnap este 10 óráig ki is tartott, ezután azonban ismét a negatív tartományba csökkent.


Az ország, ahol fizetnek azért, hogy áramot fogyasztasz
Forrás: Fraunhofer ISE
Katt a nagyobb interaktív grafikonért!

A másnapi termékár ezzel szemben szombat este 8 órától gyakorlatilag vasárnap este 8 óráig a negatív tartományban volt, és az ezt megszakító rövid időszak során sem emelkedett a pozitív sávba. Vasárnap délután 4-től este 10-ig aztán a pozitív tartományba került a másnapi termék ára, hogy aztán ismét a negatív tartományba süllyedjen.


Az ország, ahol fizetnek azért, hogy áramot fogyasztasz
Forrás: Fraunhofer ISE
Katt a nagyobb interaktív grafikonért!


A Németországban telepített névleges villamos energia termelő kapacitásoknak már mintegy harmadát a döntően szárazföldi szélturbinák teszik ki, az idei évben pedig további mintegy 9 százalékkal bővülhet az installált kapacitás. A teljes európai villamos energia termelésnek jelenleg hozzávetőleg 10 százalékát biztosítják a szélerőművek, ez az arány azonban a technológia árcsökkenésével párhuzamosan várhatóan tovább emelkedhet. Németországnak idén azzal is sikerült alapos meglepetést keltenie a megújuló energia iparág köreiben, hogy immár támogatások nélkül fejlesztene tengeri szélfarmokat. A prognózisok különösen a nyílt tengeri szélfarmok esetében várnak jelentős fejlődést. A következő két évben az így termelt áram költsége 71 százalékkal csökkenhet a Bloomberg New Energy Finance becslése szerint.

Miért alakulnak ki negatív árak? A negatív árak kialakulása egyre gyakoribb világszerte, ahogyan a megújuló energiaforrások, elsősorban a nap- és szélenergia súlya növekszik a villamos energia termelésben. Bár a megújulók rendszerbe integrálhatósága javul, ugyanakkor rendelkezésre állásuk változékonysága, a rendszerszintű energiatárolási technológiák fejletlensége, illetve a többi termelő kapacitás visszaszabályzásának gazdaságtalanságai miatt bizonyos időszakokban jelentős, piaci áron nem értékesíthető áramfelesleg kerül a rendszerbe. Ezek az időszakok jellemzően a megújulók termelésének kiemelkedő csúcsain következnek be, például Németországban az előző hétvégén a tartós és viharos erejű szél pörgette fel a termelést. Miközben a legtöbb állam klíma- és immár egyre gyakrabban költségmegfontolások alapján is egyre növeli a telepített szél- és napenergia kapacitásokat, jelenleg még bizonyos nagyságú hagyományos - szenes, gázos vagy nukleáris erőműparkot is fenn kell tartania. Ennek az az oka, hogy bizonyos mennyiségű folyamatos vagy zsinóráramra állandóan szükség van, amit azonban az ingadozóan rendelkezésre álló nap- és szélenergiából egyelőre nem lehet előállítani a kívánt mennyiségben. Napjainkban leggyakrabban a folyamatosan csökkenő költségű és bizonyos régiókban már támogatások nélkül is a legolcsóbb áramtermelő megoldásnak számító fotovoltaikus napelemek, illetve termelésük csúcsrajárása idézi elő negatív árak kialakulását, a telepítésükben élen járó olyan országokban mint az Egyesült Államok vagy Ausztrália.

Címlapkép: shutterstock
ferrari_getty_editorial
thyssenkrupp acél_getty_stock
iphone
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
ferrari_getty_editorial