Már egy vagyont gyűjtöttek annak a nőnek, aki bemutatott Trumpnak
Üzlet

Már egy vagyont gyűjtöttek annak a nőnek, aki bemutatott Trumpnak

Portfolio
  • Október végén Juli Briskman bemutatott a mellette elhaladó amerikai elnöki konvojnak.
  • Az eset után a hölgyet elbocsátották munkahelyéről.
  • Egy közösségi gyűjtéssel már több mint 32 millió forintnyi összeget gyűjtöttek a munkáját elvesztő amerikai hölgynek.


Október végén az amerikai elnöki autókonvoj éppen a Potomac folyó partján fekvő Golf-klubból hajtott ki, amikor elhaladt egy kerékpáros hölgy mellett, aki ahelyett, hogy üdvözölte volna Donald Trumpot, inkább kétszer is kinyújtott középső újjal mutatott be az amerikai elnöknek.

Már egy vagyont gyűjtöttek annak a nőnek, aki bemutatott Trumpnak
Forrás: AFP
Juli Briskmant az incidens után munkaadója elbocsátotta, arra hivatkozva, hogy az esetről készített képet Briskman a közösségi médiában megosztotta, ezzel pedig megsértette a vállalat közösségimédia-használatra vonatkozó belső szabályzatát, ráadásul ártott a vállalat üzleti kapcsolatainak is.

Briskman elbocsátása után nem sokkal GoFundMe-gyűjtés indult a hölgy javára, "Juli Briskman mindannyiunk számára inspiráció" mottóval, a gyűjtés szervezői 100 ezer dolláros összeget céloztak meg, az elmúlt 13 napban több mint 5400 adományozótól már közel 122 ezer dollár, vagyis több mint 32 millió forintnyi összeg gyűlt össze.

Már egy vagyont gyűjtöttek annak a nőnek, aki bemutatott Trumpnak
Forrás: GoFundMe
Címlapkép: Brendan Smialowski / AFP
orban viktor uj kozep-europa
élelmiszer étel getty
67-es gyors ut
dpd csarnokepulet market epito
recept kivaltas patika
vodafone birsag gazdasagi versenyhivatal
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
címlap_INA