Bréking: megremegett a német bíróság, elhalasztották a döntést dízelügyben
Üzlet

Bréking: megremegett a német bíróság, elhalasztották a döntést dízelügyben

A lipcsei Szövetségi Közigazgatási Bíróság néhány perccel ezelőtt bejelentette, február 27-ére halasztja döntését, amelynek végső kimenetele akár az is lehet, hogy számos német nagyváros központjából kitiltják az 6-osnál alacsonyabb besorolású dízelmotorral szerelt autókat. A tét hatalmas, ezt jól mutatja, hogy a bíróság nem akart végül ma döntést hozni, pedig a korábbi híradások még erről szóltak.

A német bíróság nem mert ma ítéletet hozni

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk a lipcsei Szövetségi Közigazgatási Bíróság ma hozhatott volna ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik lehetséges kimenetele az, hogy végül kitiltják-e az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású dízelmotorral szerelt autókat több német nagyváros központjából.

Az ügyet ma délelőtt 11:00 órakor kezdte tárgyalni a bíróság és az előzetes tájékoztatások arról szóltak, hogy még a délután folyamán döntés születik majd. Aztán durván fél órával ezelőtt Andreas Korbmacher bíró arról adott tájékoztatást, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megszületik ma a döntés.

Pár perccel ezelőtt pedig bejelentették, hogy a bíróság elhalasztja döntését dízelügyben és február 27-én hozhat majd ítéletet.

Az ügy hátteréről

A bíróság két konkrét esetet vizsgál - Düsseldof és Stuttgart esetét -, ahol az ügy felperese, a Deutsche Umwelthilfe (DUH) német környezetvédelmi szervezet pert nyert az önkormányzatokkal szemben. 2017 júliusában a stuttgarti Közigazgatási Bíróság ugyanis a közegészségügyi szempontok elsőbbségére hivatkozva elutasította a dízeljárművek belvárosi forgalomból való kitiltásának megakadályozására benyújtott kerestet, egyúttal megerősítette a dízelautókra vonatkozó tiltást. Ezek a járművek ugyanis bizonyíthatóan érdemben hozzájárulnak ahhoz, hogy a szóban forgó nagyvárosok levegőjének nitrogén-dioxid tartalma a megengedett határértéknél (40 mikrogramm/m3) rendre sokkal rosszabb értékeket mutat.

Az alpereseknek, Észak-Rajna-Vesztfália és Baden-Württemberg tartományoknak viszont teljesen elfogadhatatlan a bíróság azon döntése, hogy fővárosaikból, Düsseldorfból és Stuttgartból ki kelljen tiltaniuk a dízelautókat. Ezért fordultak jogorvoslatért a lipcsei Szövetségi Közigazgatási Bírósághoz, amely illetékes minden közjogi, nem alkotmányos kérdésben legfelsőbb fokon dönteni.

Nem véletlenül remegett meg a német bíróság - A nyomás és a tét hatalmas

Fontos hangsúlyozni, hogy érthető, hogy a Szövetségi Közigazgatási Bíróság nem mert azonnal ítéletet mondani a dízelautók tiltásának ügyében, ugyanis hatalmas nyomás nehezedhet a bírákra, mivel döntésük nagyon súlyos következményekkel járhat:
  • Rengeteg német autótulajdonos mindennapi élete válna sokkal nehezebbé, komoly teherré válna a munkába járás, a munkák elvégzése
  • Az érintett járművek ára jelentősen csökkenne a nehezebbé váló másodpiaci értékesítés miatt. Számítások szerint csak Németországban sok százmillió eurós értékvesztést szenvednének el ezek az autók
  • A lízingszerződések költsége emelkedne és az érintett járművek maradványértékére is érdemi hatással lenne a döntés. Utóbbi komoly érvágást jelente az autógyártóknak, az Evercore számításai szerint a dízelautók maradványértékének 5 százalékos csökkenése nagyjából 1,6 milliárd euróval csökkentené az európai és amerikai autógyártók operatív profitját
  • Egy ilyen döntés alapjaiban rengetné meg a dízeltechnológiába vetett bizalmat egy olyan időszakban, amikor eleve érezhető egy jelentős mértékű óvatosság a vásárlók részéről. Hogy mekkora a baj már így is, azt két statisztikával nagyon jól lehet szemléltetni: tavaly az új autók értékesítésén belül a dízelek piaci részesedése 44 százalék volt csupán az EU-ban, míg a dízelbotrány kirobbanása előtti évben, 2014-ben ez az érték még 53 százalék volt. Németországban a vásárlók még gyorsabban fordítottak hátat a korábban körülrajongott dízelautóknak, az országban tavaly az új autók piacának csupán 39 százalékát adták a dízelautók, míg három évvel korában a 48 százalékát
  • A dízelautók eladásának zuhanását az autógyártók valószínűleg úgy próbálnák meg ellensúlyozni, hogy jelentős kedvezményeket adnának a szalonokban. Ez egyébként mára teljesen bevett szokás lett, tavaly szeptemberben átlagosan 16,1 százalékos kedvezménnyel értékesítették a dízeljárműveket. Ennek a megoldásnak viszont két nagyon súlyos következménye is van: a vásárlók hozzászoknak a kedvezményekhez és a listaáraknál jóval alacsonyabb tényleges értékesítési árak végső soron negatívan hatnak az autógyártók profitabilitására
  • Várhatóan az ügy által keltett hullámok nem állnának meg Németország határain belül, más európai országok döntéshozói is könnyen arra kényszerülhetnének, hogy a lakosság egészségének védelme érdekében kitiltsák a dízelautókat a nagyvárosaikból. A Bernstein elemzői szerint, hogyha egész Európában betiltanák a dízelautók használatát, az elsősorban a Peugeot-t és a Renault-t érinteni érzékenyen, ugyanis az ő flottájukon belül a legmagasabb a dízelautók aránya
  • És amiről még nem esett szó, de a politikusok számára kiemelt fontossággal bír, az a munkahelyek számának várható csökkenése. Az ifo gazdasági kutatóintézet nemrég kiadott tanulmányában figyelmeztetett arra, hogy ha 2030-ig betiltják a dízelmeghajtású járműveket és kötelezően zéró kibocsátású járműveket kell majd értékesíteni, akkor közvetlenül 426 ezer gyári állás és közvetve más iparágakban, például a beszállítóknál 174 ezer állást érinthet a szabályozás. A dízelautók nagyvárosokból történő kitiltását persze nem szabad összekeverni és összemosni a dízelautók értékesítésére vonatkozó későbbi tiltással, de előbbi felgyorsíthatja a technológia alkalmazásának háttérbe szorulását, illetve a német kutatóintézet számításai tükrözik, hogy hosszú távon hány munkahelyet is érinthetnek a változások. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy az ifo gazdasági kutatóintézet megállapításai nem teljesen helyesek, mivel ha betiltják a dízeleket, akkor minden 2-3 elveszített állásra jut majd egy új a kutatás és fejlesztésben, informatikában vagy más iparágakban, ami kapcsolódik az új technológiákhoz




Bréking: megremegett a német bíróság, elhalasztották a döntést dízelügyben
orban viktor uj kozep-europa
élelmiszer étel getty
67-es gyors ut
dpd csarnokepulet market epito
recept kivaltas patika
vodafone birsag gazdasagi versenyhivatal
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
címlap_INA