Brutális méretű napenergia-fejlesztés készül a Közel-Keleten
Üzlet

Brutális méretű napenergia-fejlesztés készül a Közel-Keleten

Portfolio
A világ legnagyobb napenergia-termelő vállalatát hozza létre a SoftBank technológiai alapja, a Vision Fund, és Szaúd-Arábia.
Az induló beruházás értéke 5 milliárd dollár, amelyből az alap 1 milliárd dollárral részesedik; a projekt teljes nagysága később elérheti a 200 milliárd dollárt. Az első ütemben a projekt egy 7,2 gigawattos fejlesztéssel indul, azonban a társaság a tervek szerint 2030-ban már 200 GW termelő kapacitással fog rendelkezni.

A tervezett fejlesztés nagyságát érzékeltetendő elmondható, hogy a névleges kapacitás nagyjából megegyezik majd a teljes 2016 végi globális nukleáris energiatermelő kapacitással (390 GW) - annál természetesen jóval alacsonyabb rendelkezésre állással.

A SoftBank tavaly májusban jelentette be, hogy 93 milliárd dollárral megemelte a Vision Fund, a világ legnagyobb magántőke-alapja, amely mögött olyan befektetők állnak, mint a szaúdi állam szuverén alapja, az Apple vagy a Foxconn. Az alap tavaly év végéig összesen 27,5 milliárd dollárt fektetett be húsz technológiai vállalatba. A SoftBank együttműködik Szaúd-Arábiával az ország mesterséges új üzleti, ipari városa, a Neom fejlesztésében is.

Szaúd Arábia kiváló adottságai ellenére jelenleg nem rendelkezik számottevő napenergia-termelő kapacitással, mivel a gazdasága alapját képező olajkészlete az ország villamosenergia-termelésének zömét is biztosítja. Az ország azonban az olajárak 2014-es zuhanását követően elhatározta, hogy több lábra állítja olajfüggő gazdaságát, egyebek mellett jelentős megújuló energiás fejlesztésekkel. Az ambiciózus elképzelések megvalósítására a terv szerint egyebek mellett a Saudi Aramco állami olajvállalat tőzsdére vitelével teremtenék meg a forrásokat, a társaság 5 százalékának privatizálásával a várakozások szerint 50-100 milliárd dolláros bevételhez juthat a szaúdi állam.

(Reuters)

Címlapkép: shutterstock
címlap_INA
continental uj auto szag acella
Webp
D_MTI20191212057
boris johnson brexit
naptár 2020
usa wall street trader
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
címlap_INA