Üzlet

Egyedülálló neutronkutató labor épül Magyarországon

MTI
A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül a Fejér megyei Martonvásáron, az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium.
A tájékoztatás szerint 2018 őszére elkészül a protongyorsítónak helyet adó épület, majd 2019 nyarán-őszén kezdődhet a gyorsító beszerelése és installálása, 2020 nyarán pedig az első üzemi próbák lesznek. A 800 négyzetméter alapterületű épületben 3-4 ember fog dolgozni, de a jövőben az egész vállalkozást Martonvásárra kívánják költöztetni Budapestről és akkor már mintegy 40 ember fog dolgozni itt.

A berendezés Mezei Ferenc akadémikus professzor, Széchenyi-díjas részecskefizikus három találmányára épül, ő a szakmai program vezetője és a cég többségi tulajdonosa.

A csarnok pénteki alapkőletételén Pétermann Csaba, a konzorciumot vezető Mirrotron Kft. cégvezetője elmondta, hogy a fejlesztésben az MTA Energiatudományi Kutatóközpont lesz a partnerük. Elmondása szerint olyan berendezést építenek, ami gyorsabb, nagyobb biztonsággal és lényegesen kisebb költségekkel lesz üzemeltethető, mint a ma használatos kutatóreaktorok: míg a mai neutronforrások napi átlagos üzemeltetési önköltségi ára hatmillió forint, a martonvásári a tizede lesz. Megjegyezte, hogy Amerikában és Japánban vannak hasonlók, de olyan, amilyen Martonvásáron épülhet meg, még nincs a világon. A kompakt neutronforrás új lehetőségeket kínál az iparban a kutatás-fejlesztés számára - emelte ki Pétermann, aki szerint anyaganalízisre és képalkotásra az építőipar, a gépipar és az autóipar lehet a fő felhasználója.

A Mirrotron Kft.-t 26 éve alapították, az akkori budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetben elindított fejlesztésekből kinőtt spin-off cégként. Magánvállalkozásként elérte, hogy a világ valamennyi jelentős neutronkutatási laboratóriumába szállít műszereket, az elmúlt 10 évben ennek értéke elérte a 30 millió eurót. A cég tavalyi árbevétele kétmillió euró (630 millió forint) volt, amelyet a megépülő labor jelentősen növelhet.
shutterstock_1488477983
Boris Johnson
General Motors sztrájk
shutterstock_1504552151
Frankfurt Stock Exchange
shutterstock_1277173258
baba_baby
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
General Motors sztrájk