Az OTP innovációs receptje: nem csak a fintechekre építenek
Üzlet

Az OTP innovációs receptje: nem csak a fintechekre építenek

Portfolio
Az OTP-nél tavaly április óta külön szervezeti egység dolgozik azon, hogy a bank fintech cégekkel közösen vagy éppen dolgozói ötletek alapján felpörgesse a digitalizációt: ez az OTP LAB. A bank startup akcelerációs programot is indított, amelyben a fintech cégek többek között mesterséges intelligenciával működő adósminősítő rendszert, szuperbiztonságos biometrikus azonosítást, de számla digitalizációs rendszert is bemutattak. A legnagyobb hazai bank fintech stratégiájáról, a startup programról és az OTP belső innovációs laborjáról Fischer Andrással, az OTP LAB vezetőjével beszélgettünk.
Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio november 19-ei Banking Technology konferenciáján. A jelentkezést megnyitottuk!






Az OTP innovációs receptje: nem csak a fintechekre építenek
Három éve indult el az OTP bank digitális transzformációs programja, majd 2017 áprilisában a menedzsment létrehozta az OTP LABet, egy olyan innovációs főosztályt, ahol az OTP belső és külső fejlesztési ötleteit gyűjtik, illetve tesztelik.

Az OTP LAB a bankban lévő innovációs potenciált maximalizálja, de nem csak mi hozzuk az ötleteket. A LAB egy platformot, fizikai helyszínt, ha kell emberi, pénzügyi erőforrást ad a kollégáknak a kívülről és bankon belülről jövő ötletek megvalósításához, ezáltal ők maguk lehetnek az innováció motorjai.

- foglalja össze Fischer András, az OTP LAB vezetője a szervezeti egység szerepét.

A LAB előszűrőként működik a bankhoz kívülről érkező innovációs ötleteknél, a startupokkal való együttműködéseket szervezi meg és csatornázza be a bank rendszerébe. A fintech startupoknak egy koordinált pályázati keretet is teremtettek a Startup Accelerator Programmal, amelynek első köre idén májusban zárult le. A programot a terület egyik szakértőjével, a finn Nestholmával közösen szervezték, akik nem csak tanácsot adtak a banknak, hanem az operatív munkában is részt vettek.

Az OTP innovációs receptje: nem csak a fintechekre építenek
A tavaszi három hónapos startup programra több mint 200 cég jelentkezett, közülük 8-at választottak ki, akik az elmúlt hónapokban együtt dolgoztak az OTP-vel, és némelyikükkel már formálódik is egy szorosabb együttműködés. A programban részt vevő cégek a banki tevékenységekhez mind szorosan kapcsolódnak, mégis más-más területen aktívak:
  • Az AdviceRobo egy viselkedés alapú, mesterséges intelligenciával működő adósminősítési rendszert fejleszt. A startup azokról az ügyfelekről is megmondja, mennyire lehetnek jó adósok, akiknél a hagyományos banki adósminősítés nem működik, mint például egyéni vállalkozók, kisvállalkozók, startupperek, első munkahellyel rendelkezők. A startup banki ügyfelei az eddigi eredmények alapján azoknál az ügyfeleknél, akiknél ez a pótlólagos minősítés fontos volt, akár 50 százalékkal növelték az elfogadott hitelkérelmek arányát és 20 százalékkal csökkentették kockázataikat. Az ügyfélnek egy kérdőívet kell kitöltenie, ebből vonják le a következtetéseket.
  • Az AloAgri egy online, blockchain alapon működő mezőgazdasági piactér, ahol mezőgazdasági termékekkel, almával, paprikával stb. lehet kereskedni. A cég Indiából indult el, ahol a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a farmerek, gazdák csak a saját jól bejáratott felvásárlóikkal dolgoznak, mert nem bíznak abban, hogy az új szereplők rendben kifizetik az árujukat. Az AloAgri a gazdákat köti össze a feldolgozókkal, a nemzetközi kereskedelemben mindezt negyedével olcsóbb tranzakciókkal és lényegesen gyorsabb ügyletkötéssel oldja meg.
  • A Familiy Finances egy családon belüli pénzügyek tervezésére, kivitelezésére írt app, amely rendszeres zsebpénz küldésére, célhoz kötött megtakarításokra és egyszeri tranzakciókra is alkalmas. Az app segítségével instant küldhető pénz egymás között, és egy beépített chatalkalmazáson keresztül is kommunikálhatnak a családtagok.
  • A bankoknak a biztonsági, jogi szabályozási, IT-architekturális kérdések miatt komoly problémát jelenthet az új fintech szolgáltatások integrálása, erre kínál megoldást a FintechBlocks. Sokszor azért nem valósulnak meg innovatív szolgáltatások, fejlesztések, mert az integrációs folyamat sikertelenül zárul. A FintechBlocks egy a core banki rendszerhez kapcsolt felhő alapú API platformot ad a bankoknak, melyen keresztül hónapok helyett akár hetek alatt megoldható egy új szolgáltatás bevezetése.
  • A Keystroke DNA az online világ egyik nagy problémáját, a jelszó alapú azonosítást cserélné le egy gépelés alapú biometrikus azonosítási megoldással. A cég szoftvere elemzi, hogyan írunk tipikusan a számítógépünkön, mobilunkon, tabletünkön, milyen gyorsan gépelünk, mennyire konzisztensen, stb. Az ebből kialakított profil alapján már akár 8 karakter beírása után a szoftver meg tudja állapítani, hogy valóban mi ülünk-e a képernyő előtt. A megoldás képes például az SMS-autentikációt vagy más kétfaktoros azonosítást is olcsóbban kiváltani.
  • A Prais egy olyan online rendszert fejlesztett, amely segít a házat, lakást vásárlóknak megítélni, mennyit ér a megvásárolni vagy eladni kívánt ingatlan. Néhány egyszerű alapadat megadása (építés éve, épület építési anyaga stb.) után a szoftver további 50 különféle szempontot elemez, mint például mekkora távolságra található a legközelebbi bolt, iskola, park, milyen tömegközlekedési eszköz elérhető a közelben, majd mindezek alapján megmondja, mennyit ér az ingatlan.
  • A Scanye egy olyan intelligens szoftver, amely kivonatolja és olvassa a dokumentumokat, például számlák felvitelét egy könyvelő szoftverbe az emberi munkaerőnél körülbelül 10-szer gyorsabban dolgozza fel. A megoldás intelligens algoritmusokat használ arra, hogy "megértse" a dokumentumokat.
  • A Trackometrix egy arcfilesmerés technológiával működő platform, amely a bankfiókba betérő ügyfeleket ismeri fel. A rendszer a már a fiókokban lévő biztonsági kamerákat használja ehhez. A megoldás megmondja többek között, hogy az ügyfél először vagy sokadjára lép a fiókba, mennyi időt szokott itt tölteni, milyen hangulatban van, mennyit szokott olvasni. Ráadásul az adatok jó része már most megtalálható a bankok CRM adatbázisában, a Trackometrix ezekből is dolgozik.



Az OTP Csoport tagjával, a PortfoLionnal, illetve annak digitális kockázati tőkelapajával is szorosan együttműködik az OTP LAB. Ha a digitális kockázati tőkealap egy a bank számára releváns befektetést hajt végre, (mint pl. Seon), akkor a LAB segít a cégnek a szolgáltatás integrálásában, a szervezetbe történő beilleszkedésben. A Seon egyébként egy csalásfelderítéssel és megelőzéssel foglalkozó magyar alapítású startup, amelyről bővebben itt írtunk.

A pilotolást egyszerűbbé tevő kereteken is dolgozunk: ha egy részleg például szeretne tesztelni egy új technológiát, akkor az OTP LAB feltérképezi, milyen szolgáltatók, startupok foglalkoznak ezzel, majd a kiválasztott szállítóval egy gyors, hatékony tesztet hajtunk végre. Ha beválik, akkor el lehet indulni a normál beszerzési úton.

- összegezte Fischer András.



Természetesen más nagyvállalatokkal is együttműködnek innovációs projektekben, de az egyetemi és akadémiai startup világban is hasznos kapcsolatokat építettek ki.

A bank különböző részlegein felmerülő problémákra nem ötletdoboz jelleggel, hanem egy-egy problémakörre célzottan, egy belső "idea platformon" kiírt, több fordulós, ötletversenyeken keresztül gyűjtik az ötleteket. A kiírások általában gyakorlatias jellegűek és szorosan tapadnak a bank üzleti és stratégiai céljaihoz. Témájukat tekintve ezek egyrészt az ügyfeleknek szánt új megoldások, termékek, szolgáltatások lehetnek, de belső folyamatokhoz, rendszerekhez kapcsolódó ötletpályázatokat is hirdetnek.

Emellett minden hónapban egy pénteken, ebédidőben úgynevezett "brown bag" előadást szerveznek a munkatársaknak, ahol a banki munkához kapcsolódó témában tartanak előadást külsős szakemberek. A kriptopénzektől kezdve a UX dizájnon át a crowdfundingon keresztül a robottanácsadásig sokféle témáról volt már ezeken szó. Ezen kívül belső blogot működtetnek és workshopokat is tartanak, ezzel az edukációs vonalat is erősítik.

Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio november 19-ei Banking Technology konferenciáján. A jelentkezést megnyitottuk!
kanada
tarlós-karácsony
Frankfurt Stock Exchange
kivánd190916
shutterstock_1077839366
A worker adjusts a control valve at the delayed coker unit of the Duna oil refinery operated by MOL  Photographer: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images
wizzairshutterstock
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
kanada