Üzlet

Szembemegy Trump akaratával az EU: nem mond le az iráni olajról

MTI
Portfolio
Továbbra is "hatékony pénzügyi csatornákat" fognak fenntartani Iránnal, és nem fog leállni a földgáz- és kőolajimport a közel-keleti országból - fogalmazott az Európai Unió külügyi főképviselője Federica Mogherini a brit, a francia és a német külügyminiszterrel közösen kiadott nyilatkozatban. Ezzel Kína után az EU is ellenáll az iráni olajszállítmányok leállítására vonatkozó washingtoni nyomásnak.

Rendkívül sajnáljuk az amerikai szankciók ismételt bevezetését

- írták a brüsszeli keltezésű közleményben, amelyben hangsúlyozták, továbbra is elkötelezettek a büntetőintézkedések által érintett európai vállalatok védelme iránt. Ennek megfelelően kedden életbe lép az EU úgynevezett blokkoló rendeletének frissített változata, amely megtiltaná az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak, így próbálva életben tartani az Egyesült Államok által egyoldalúan felmondott nukleáris megállapodást.

Az eredetileg 1996-ban elfogadott rendelet frissítésével büntetés terhe mellett megtiltanák az európai vállalatok számára, hogy a korlátozások miatt felszámolják üzleti kapcsolataikat Iránnal, valamint kimondanák, hogy nem ismerik el az amerikai szankciókat kikényszeríteni hivatott bírósági ítéleteket.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy

az Irán olajexportjának teljes felfüggesztésére vonatkozó amerikai cél megvalósulásának esélye egyre csökken.

A Thomson Reuters adatai szerint valamivel több mint napi 2,2 millió hordós iráni olajexport legjelentősebb célterülete Kína mellett az Európai Unió, amely közel 700 ezer hordóval részesül a szállítmányokból. Az ezzel nagyjából megegyező súlyt képviselő Kína állítólag szintén ellenáll az amerikai nyomásnak - számolt be pénteken a Bloomberg az amerikai-kínai tárgyalásokon részt vevő tisztviselőkre hivatkozva. Az iráni olajexport fennmaradó részén India (550 ezer hordó/nap) és Dél-Korea, illetve Japán osztozik (összességében 370 ezer hordó/nap).

Az olaj hétfő délután továbbra is erősödik, a Brent fél százalékot meghaladó mértékben drágul, elsősorban a kínálattal kapcsolatos egyéb aggályok hatására.

Szembemegy Trump akaratával az EU: nem mond le az iráni olajról
Az Európai Unió eleget fog tenni az iráni atomalkuban foglalt vállalásának egészen addig, amíg Teherán is ezt teszi, ugyanakkor elkötelezett a továbbra is kulcsfontosságú partnernek és szövetségesnek számító Egyesült Államokkal folytatott együttműködés fenntartása mellett - hangsúlyozta a közlemény.

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke májusban jelentette be, hogy országa kilép az iráni nukleáris programról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásból, s újra életbe lépteti a korábban felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Az egyezmény többi aláírója arra az álláspontra helyezkedett, hogy kitart az egyezmény mellett, amíg Irán is így tesz.
Westminster brexit brit kilepes tortenelmi dontes
Furjes Balazs Budapest Liget projekt1500
100 forint shutter
onlinevásárláse-kereskedelem
mexikói katonák
wall street_shutterstock
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Alteo klub