A világ legnagyobb fegyverexportőre akar lenni Oroszország
Üzlet

A világ legnagyobb fegyverexportőre akar lenni Oroszország

MTI
Oroszország a világ első számú fegyverexportőrévé akar előlépni - közölte Alekszandr Mihejev, a Roszoboronekszport orosz állami fegyverzetkiviteli vállalat vezérigazgatója kedden, a Moszkva melletti Kubinkában rendezett Armija-2018 haditechnikai fórumon.

Egyértelműen vannak ilyen ambícióink, mert az iparunk számunkra ezt lehetővé teszi. Érdekeltek vagyunk abban, hogy valakit elmozdítsunk és átvegyük a vezető szerepet

- jelentette ki a világ fegyvereladási rangsorát jelenleg vezető Egyesült Államokra utalva Mihejev.

Moszkva új katonai eszközöket vezet be a piacra: egyebek között a Karakurt típusú rakétahordozó kis korvettet, a Szprut úszó könnyűtankot, a Viking légvédelmi rendszert, a Tor sorozatvetők újabb változatát, valamint a későbbiekben az Armata harckocsit is. A fórumon Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy az Armata harckocsik és a vele azonos platformon megépített haditechnika iránt óriási lesz a kereslet a világpiacon. Az orosz védelmi tárca egyebek mellett megkezdte egy új, repülőgép-hordozókra telepítendő, helyből felszálló repülőgép konceptuális fejlesztését. A gép a hadiipari technológiai ciklus függvényében hét-tíz év múlva kerülhet sorozatgyártásba. Oroszország nem exportál olyan eszközöket, amelyeket maga még nem rendszeresített - tette hozzá.

Mihejev nagyratörő bejelentésével kapcsolatban azonban kételyeket támaszt, hogy az Egyesült Államok szankciókkal és szankciófenyegetésekkel igyekszik elriasztani az orosz fegyverek vásárlásától a potenciális vevőket. Az Sz-400-as Triumf légvédelmi rendszereket beszerző Törökország például a 2019-es amerikai katonai költségvetésről rendelkező törvény értelmében mindaddig nem vásárolhat F-35-ös vadászgépeket, amíg el nem áll a 2,5 milliárd dollár értékű oroszországi üzlet tervétől.

Mihejev kedden közölte, hogy Moszkva jövőre kezdi el az Sz-400-asok leszállítását Ankarának. Törökország az első NATO-állam, amely a szövetség fegyverrendszereivel nem kompatibilis, fejlett orosz légvédelmi rendszert vásárol.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közlése szerint az Armija-2018 fórumra több mint 102 külföldi küldöttség érkezett Kubinkába, ahol 1500 vállalat mintegy 26 ezer terméke közül válogathat.

Címlapkép: MTI/EPA/Orosz elnök hivatalos honlapja
A GDPR-nál is nagyobb kihívás vár a vállalkozásokra - Jön az ePrivacy
kórház állami egészségügy
brexit getty
Népszerű
Debrecen télen
70 milliós befektetést is kaphatnak magyar startupok

A programhoz partnerként csatlakozott a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
cimlap_Davos0124