Üzlet

Pesti mintára indult kerékpárkölcsönző-rendszer Pozsonyban

MTI
Portfolio
Megkezdte működését pénteken az új pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jött létre a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködéseként.
A helyi közbringarendszer közös kiépítéséről még tavaly tavasszal írt alá szándéknyilatkozatot a Slovnaft és Pozsony. A Slovnaft BAjk nevet viselő projektet - amely a legnagyobb okoskerékpár-rendszer Szlovákiában - Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere és Gabriel Szabó, a Slovnaft vezérigazgatója adta át pénteken.

A pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer beindítását követően 550 okos kerékpár várja az érdeklődőket 73 gyűjtőállomáson a város négy legnépesebb kerületében, Pozsony - Óvárosban, Ligetfalun, Pozsony - Újvárosban és Ruzinov városrészben. Az üzemeltetők szerint a következő időszakban az igénybe vehető kerékpárok és a gyűjtőállomások száma is nőni fog, a beindítást követő első év végére a kerékpárok száma 750-re az állomásoké pedig 90-re bővül. Az eredeti tervek szerint a rendszert a tesztüzemet követően már nyáron használatba vehették volna a pozsonyiak, amely már ekkortól 90 dokkolóállomással és 750 kerékpárral indult volna.

Pesti mintára indult kerékpárkölcsönző-rendszer Pozsonyban
A kerékpárkölcsönző- rendszer dokkoló állomásai 300 és 500 méter közötti távolságban vannak egymástól, azokat úgy választották ki, hogy a lehető legjobban megkönnyítsék a felhasználók hozzáférését a kerékpárutakhoz és a tömegközlekedési rendszerhez. A kerékpárok alumíniumvázasak, abroncsaik a hagyományoshoz képest defekttűrőbbek és a beépített számítógép mellett mindegyik kerékpárt GPS alapú nyomkövető rendszerrel is felszereltek. A pozsonyi közösségi kerékpárrendszer kiépítésébe a Slovnaft másfél millió eurót, Pozsony önkormányzata pedig 500 ezret fektetett.

A Mol Budapesten a Budapesti Közlekedési Központtal közösen indította el a közbringarendszert 2014 szeptemberében. Ennek keretében jelenleg 126 dokkoló állomáson, több mint másfélezer kerékpárt vehetnek igénybe a felhasználók.
Mathias Corvinus Collegium MCC könyvbemutató
Frankfurti tőzsde
GettyImages-466499300
Vezetőváltások az MFB-nél és a Hiventuresnél
D_KOM20170213009
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti szeminárium
A legegyszerűbb módszer, hogy a valószínűségeket saját oldaladra állítsd.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
GettyImages-1189907648