Előfizetői tartalom

Közeledik a szénkorszak vége - Több ezer munkahely szűnhet meg Magyarországon

Portfolio
Óriási kihívás előtt áll az európai szénszektor, miután nagyrészt a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkentésének erősödő szándéka, valamint a termelő egységek elöregedése miatt a ma az unióban működő szén-, illetve lignittüzelésű erőművek kétharmadát le kell majd állítani 2030-ig. A folyamat a magyarországi iparágat is érinti, az Európai Bizottság becslése szerint ezért a jelzett időpontig több ezer állás szűnhet meg Magyarországon. Mint más területeken is, az energiaátmenet azonban itt is lehetőséget is jelent: a korábban az iparágban dolgozók megélhetésének további biztosítására - és a kieső áramtermelés legalább részbeni pótlására - a Bizottság kutatása szerint pedig az egyik legjobb megoldást a megújuló energiaforrások, elsősorban a nap- és szélenergia kínálja.

Az elmúlt évtizedekben fokozatosan csökkent az európai széntermelés és -felhasználás, a bányák bezárása és a szénerőművek villamosenergia-termelésből való kivonása következtében. A folyamat pedig folytatódik, miután az EU a szén-dioxid- és egyéb, az egészséget is károsító szennyezőanyag kibocsátásának további csökkentését, illetve egy megújuló energiaforrásokon...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés