Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont
Üzlet

Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont

Portfolio
Rekordprofitról számolt be az Amazon a harmadik negyedévre a gyorsjelentésében, a befeketők mégsem boldogok, miután a menedzsment a várakozásoknál gyengébb karácsonyi szezont jósol. Ha a nyitásban is annyit esik az Amazon árfolyama, mint a tegnapi zárás utáni kereskedésben, akkor az Amazont lekörözi a Microsoft, és így csak a harmadik legnagyobb amerikai cég lesz az amerikai tőzsdén. Pedig nemrég még az 1000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt közelítette az Amazon.
A negyedéves jelentés főbb számai:
  • 56,6 milliárd dolláros árbevételt ért el az Amazon a július-szeptemberi negyedévben, ami 29 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, viszont elmaradt az elemzői várakozásoktól, a konszenzus alapján ugyanis 57,1 milliárd dollárt vártak a piacok
  • a devizaárfolyam-változások kedvezőtlenül befolyásolták a negyedéves számokat, konstans devizaárfolyamok mellett 30 százalékkal emelkedett volna a negyedéves bevétel
  • a működési eredmény 3,7 milliárd dollár lett, több mint a tízszerese a bázisidőszaki értéknek
  • a nettó eredmény több mint a tizenegyszeresére nőtt, 2,88 milliárd dollárra, ami új rekordot jelent a cég életében
  • részvényenként 5,75 dollár volt az Amazon profitja, ami viszont nagy pozitív meglepetést okozott, az elemzői várakozás ugyanis csak 3,08 dollár volt
  • a karácsonyi szezon miatt kiemelten fontos negyedik negyedévre az Amazon 66,5 és 72,5 milliárd dolláros bevételt jósol, ami csalódást okozott. A piaci várakozás ennél magasabb volt, 73,8 milliárd dollár. Ráadásul ez már "csak" 10-20 százalék közötti növekedési ütemet jelent, vagyis a dinamika jelentősen lassulhat a lezárt negyedévben látott 30 százalékról
  • a negyedéves eredményeket bemutató konferenciahíváson az Amazon pénzügyi igazgatója, Brian Olsavsky hozzátette, hogy a negyedik negyedévet különösen nehéz megjósolni, mivel november közepe és az év vége között keletkezik az éves bevétel nagy része, amit nem könnyű előrelátni. De a menedzsment optimista az időszakra - közölte.
  • a működési eredmény 2,1-3,6 milliárd dollár között lehet az október-decemberi negyedévben a vezetőség szerint, egy évvel korábban 2,1 milliárd dollár volt
  • a profitabilitást kissé visszavetheti, hogy az Amazon jelentős béremelést jelentett be a negyedévben
  • a készpénztermelő-képesség javul az Amazonnál, a működési cash flow 26,6 milliárd dollárra nőtt 12 hónapos időtávon, ami 57 százalékos javulás a bázisidőszakról, a szabad cash flow pedig 8,1 milliárd dollárra emelkedett 3,5 milliárd dollárról.


Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont
Az elmúlt két évtizedben az volt a sztori az Amazonnál, hogy a bevételek dinamikusan emelkedtek, de gyakran veszteséges volt a cég, vagy éppenhogy csak nyereséget tudott termelni. A társaság sokat költött a nemzetközi terjeszkedésre, a raktárhálózat építésére, a cloud-és a streaming szolgáltatások fejlesztésére. A közelmúltban pedig egy hatalmas akvizíciót is véghezvitt a cég: felvásárolta a Whole Foods kiskereskedelmi láncot.

Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont
Úgy tűnik, hogy ezek a lépések elkezdtek kifizetődni, a legutóbbi három negyedévben sorozatosan 1,5 milliárd dollár feletti bevételekről számolt be az Amazon úgy, hogy korábban soha nem érte el még az 1 milliárd dollárt sem. Bár a profitráták még így sem túl erősek, működési eredményszint 6,6 százalék, a nettó profitszint pedig 5 százalék. A kiskereskedelmi tevékenység hagyományosan alacsony profitablitású üzletág, az Amazon fő profit drivere valójában nem is az internetes kereskedelem, hanem a cloud szolgáltatások. A Canalys adatai szerint a cloud infrastruktúra szolgáltatók között az Amazon a legnagyobb szereplő a világon, 30 százalékos piaci részesedéssel. Bár a bevételben csak 11 százalék a részesedése, a működési eredmény több mint 55 százalékát adja.

Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont
Egyre nagyobb bevétele van az Amazonnak a digitális hirdetésekből is, a harmadik negyedévben már 2,5 milliárd dollár hirdetési bevétele volt, ami 123 százalékos növekedést jelent év/év alapon.

Hiába könyvelt el rekordprofitot az Amazon a negyedévben, a negyedik negyedéves kilátások csalódást okoztak a befektetőknek, a növekedés lassulása miatt aggódnak. A zárás utáni kereskedésben 7,4 százalékot esett az Amazon árfolyama.

Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont
Ha ekkora mínuszban nyit majd az Amazon, akkor elveszti a második helyét a legnagyobb amerikai cégek listáján, piaci kapitalizáció szerint (feltéve, hogy a Microsoft árfolyama nem esik ma). A Microsoft piaci kapitalizációja a tegnapi, közel 6 százalékos árfolyamemelkedés után 831 milliárd dollárra nőtt, az Amazon kapitalizációja pedig 810 milliárd dollárra eshet. Ez jelentős visszaesés ahhoz képest, hogy nemrég még nagyon közel volt az Amazon ahhoz, hogy a világ második 1000 milliárd dolláros cége legyen.

Nagyon távol már az 1000 milliárdos álom - Ma lenyomhatják az Amazont
Az Amazon közelmúltbeli árfolyamesése nem egyedi sztori, az egész szektort büntették a befektetők. Nagyrészt a "FAANG-részvények" felelnek az októberi részvénypiaci volatilitásért.
máv0921
Autóbaleset
online bolt_shutter
orvosi kamara0921
palkovicslászló0921
shutterstock_1100688464_rugalmas
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
online bolt_shutter