Üzlet

Nem ért egyet a GVH döntésével a Digi, folytatódik a fúzió az Invitellel

Portfolio
Múlt héten jelentette be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy visszavonta a Digi/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, 90 millió forint bírságot szabott ki a Digire, és új eljárást is indított. A Digi egy ma kiadott közleményben igyekszik tisztázni a helyzetet, ebből kiderül, hogy a GVH vizsgálata nem érinti az Invitel működését, csak néhány településre korlátozódik, ráadásul a GVH új eljárása nem befolyásolja a Digi-Invitel fúzió végrehajtását. A Digi nem ért egyet a GVH döntésével, mivel szerinte hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen járt el az alapeljárás során.

Megvette a Digi az Invitelt

A Digi tavaly augusztus végén jelentette be a GVH-nak, hogy meg kívánja vásárolni az Invitelt, a GVH pedig idén májusában járult hozzá a tranzakcióhoz. A hatóság által előírt egyik kötelezettség a Digivel egy csoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. (i-TV) által nyújtott televíziós műsorterjesztési szolgáltatásokra vonatkozott, amelyeket az i-TV tőle független kábelhálózatokat bérelve valósít meg. A döntés előírta, hogy azokon a településeken, amelyeken a Digi az i-TV szolgáltatással jelen van, a felvásárlással pedig megszerzi a párhuzamos Invitel vezetékes távközlési hálózatát is, a helyi kábelhálózatokat üzemeltető társaságokkal kötött i-TV-s bérleti szerződéseit nem hosszabbíthatja meg. Ezzel a GVH biztosítani kívánta, hogy az adott területeken az összefonódást követően ne csak a Digi csoport műsorterjesztési szolgáltatásait lehessen igénybe venni, így a fogyasztók számára elérhető maradjon a független versenytársak közötti választási lehetőség. A hivatal azonban a határozat meghozatalát követően észlelte, hogy döntése az ügyfél által közölt, feltételezhetően félrevezető tényeken alapult. A GVH ugyanis olyan piaci jelzéseket kapott, hogy a határozat szerinti kötelezések nem terjednek ki valamennyi, az i-TV és az Invitel területeit átfedő településre.

Bírságot kapott a Digi

A feltételezések vizsgálatára a hatóság 2018. augusztus 29-én versenyfelügyeleti eljárást indított, amelynek következtetései alapján a Digi az eredeti eljárásban elmulasztotta jelezni a hivatalnak, hogy a tervezett kötelezés nem terjed ki az átfedéssel jellemezhető teljes területre. Múlt hét szerdán, november 14-én jelentette be a GVH, hogy visszavonta a Digi/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, 90 millió forint bírságot szabott ki a Digire, és új eljárást is indított.

Nem ért egyet a határozattal a Digi

Az már a múlt heti bejelentésből is kiderült, hogy a GVH-határozat visszavonása ellenére folytatódhat a Digi és az Invitel fúziója, a versenyhatóság ugyanis az új eljárás lezárásáig kirendelt ellenőrző biztos felügyelete mellett engedélyezte az összefonódás végrehajtásának folytatását. A Digi ma kiadott közleményéből az is kiderül, hogy a GVH vizsgálata nem érinti az Invitel működését, kizárólag azokra a településekre korlátozódik, ahol az i-TV Digitális Távközlési Zrt. (a Digi Kft. egyik hazai leányvállalata) és az Invitel szolgáltatási területei átfedik egymást, ráadásul a GVH új eljárása nem befolyásolja a Digi-Invitel fúzió végrehajtását, mivel a GVH a korábbi jóváhagyást visszavonó döntésével egyidejűleg engedélyezte a Digi részére, hogy az Invitel feletti tulajdonosi jogait az új eljárás lezárásáig bizonyos, az eredeti jóváhagyó döntésből átvett korlátozások mellett továbbra is gyakorolja.

A GVH az alapeljárásban hozott határozatának visszavonását azzal indokolta, hogy a Digi az eredeti eljárás során elmulasztott proaktív észrevételeket tenni bizonyos - az i-TV által nyújtott távközlési szolgáltatások által lefedett területekre vonatkozó - hiányos adatokkal kapcsolatban, amelyekre támaszkodva a GVH az eredeti, összefonódást jóváhagyó döntését meghozta. A Digi nem ért egyet a GVH döntésével, mivel szerinte hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen járt el az alapeljárás során. A GVH részére a Digi több körben szolgáltatott kért adatokat (köztük az i-TV tevékenységére vonatkozó adatokat is), és kollégáik, szakértőik további konzultációkra is rendelkezésre álltak. A GVH által az i-TV és az Invitel szolgáltatások átfedő területei vonatkozásában előírt kötelezettségekhez felhasznált hiányos adatok nem a Digi adatszolgáltatásából származtak, hanem a GVH saját adatgyűjtéséből, amelyet az igen terjedelmes, 10 hónapot átölelő vizsgálat során folytatott, áll a Digi közleményében. A Digi az új vizsgálati folyamatban is jóhiszeműen és teljeskörűen együttműködik a GVH-val annak érdekében, hogy az összefonódást ismételten jóváhagyó, új határozat a lehető leghamarabb megszülethessen.

Telekom-hatás

A Magyar Telekom árfolyama közel 2 százalékot emelkedett múlt hét szerdán, aznap, amikor a GVH közzétette a Digi/Invitel-fúzióra vonatkozó határozatának visszavonását. Annak ellenére emelkedett a Telekom árfolyama, hogy az már a GVH-közleményből is kiderült, hogy a Digi és az Invitel összefonódása folytatódik. A múlt hét szerdai árfolyamemelkedés mögött inkább technikai hatások, és az a pletyka állt, hogy a Deutsche Telekom ajánlatot kapott a Magyar Telekomban meglévő többségi tulajdoni részesedésére. Ma egyébként a múl pénteki esés után ismét emelkedik a Magyar Telekom árfolyama, 1,5 százalékkal 432 forintra emelkedett a Telekom-árfolyam. A Digi és az Invitel fúziója tehát folytatódik, az egyesült vállalattal a Magyar Telekom egy erős versenytársat kap, amely a "korábbi Digihez" képest közel másfélszeres ügyfélállománnyal rendelkezik, amely a tranzakcióval átvette az első helyet a vezetékes televíziós piacon, a vezetékes internet- és telefon szegmensben a második helyre lépett, és az Invitel akvizíciónak köszönhetően több olyan kistelepülésre is eljut, amelyen eddig nem volt jelen. A Digi egyébként országos lefedettségű mobilhálózatot épít, így ezen a területen is a Magyar Telekom versenytársa lesz, a vállalat további magyarországi akvizíciókat is tervez, erről is beszélt a Portfolio-nak adott interjúban Ryszka Sambor, a Digi Kft. ügyvezető igazgatója.

Nem ért egyet a GVH döntésével a Digi, folytatódik a fúzió az Invitellel
Westminster brexit brit kilepes tortenelmi dontes
Furjes Balazs Budapest Liget projekt1500
100 forint shutter
onlinevásárláse-kereskedelem
mexikói katonák
wall street_shutterstock
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Alteo klub