Nincs veszélyben Magyarország gázellátása a tűz ellenére
Üzlet

Nincs veszélyben Magyarország gázellátása a tűz ellenére

MTI
A Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén kedd hajnalban keletkezett tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása a társaság szerint, miután másik három földgáztároló vette át a szolgáltatást. A tűzoltók továbbra is nagy erőkkel dolgoznak az oltáson, de lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
A hajdúszoboszlói földalatti gáztároló üzemnél hajnali 4 óra 25 perckor keletkezett a tűz, a lángokat a földgázkutakról beérkező befutósori vezetékeknél észlelték. A vezetékeket leszakaszolták, a gázkutakat lezárták annak érdekében, hogy ne legyen utánpótlása a gáznak - mondta el a társaság PR-vezetője, Fáber Dániel. A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, azt a későbbi vizsgálat fogja kideríteni. Senki sem sérült meg. A tűz oltása még tart a cég munkatársai, a tűzoltóság, a polgári védelem és a katasztrófavédelem szakembereinek részvételével. Az oltás utáni cél, hogy az érintett vezetésszakaszokat és berendezéseket a társaság kicserélje, kijavítsa, és rövid időn belül helyreállítsa a tároló zavartalan működését.

Az ország gázellátása biztosított, ugyanis a társaság másik 3 földgáztárolója - Zsana, Pusztaederics, Kardoskút - vette át a szolgáltatást; a kereskedők földgázigényeit maradéktalanul kielégítik - közölték. A társaságnál folyamatos kapcsolatban vannak mind az országos földgázhálózat üzemeltetőjével, az FGSZ-szel, mind a földgázkereskedőkkel annak érdekében, hogy továbbra is zavartalan legyen az országos gázforgalom.

A katasztrófavédelem korábban 15 méteres lángokról írt, és arról számolt be: a megyei hivatásos és önkormányzati tűzoltók nyolc vízsugárral vették körbe a lángoszlopot, valamint hűtik a területet, nehogy továbbterjedjen a tűz. A rendőrök teljes szélességében lezárták a 33-as főút Nagyhegyes és Hajdúszoboszló közötti szakaszát, a forgalmat a 4-es főútra terelik.

Nem volt szükség lakosságvédelmi intézkedésre Továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók a hajdúszoboszlói gáztárolóban kedd hajnalban keletkezett tűz oltásán, lakosságvédelmi intézkedés nem történt - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden délben. Papp-Kunkli Nóra elmondta, a katasztrófavédelmi mobillabor folyamatos méréseket végez Nagyhegyes környékén. A mérések gáz jelenlétét nem mutatták ki a levegőben. Hajdú-Bihar megyéből 35 tűzoltókocsi van a helyszínen, de érkeztek Miskolcról és Szolnokról is tűzoltóegységek, oltják a lángokat és a tűz továbbterjedésének megakadályozása érdekében hűtik a területet. A tároló és a gázvezeték visszahűtése után a tűzoltók a lángoló tartályt habbal fogják eloltani; folyamatosan vizsgálják a terület, a tároló és a vezetékek hőmérsékletét. A gáztároló szakemberei pedig szabályozzák a nyomást - mondta a szóvivő, jelezve, az érintett terület továbbra is le van zárva.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt
deloitte logo
Ipar 4.0 robot
Kásler Miklós EMMI
forint
Frankfurti tőzsde
autobaleset
varga mihály_mti
GettyImages-1006811190
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Esti szeminárium
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
deloitte logo